„Utána az ego”

David Yengibarian harmonikaművész, zeneszerző

Az örmény születésű zenész 1995-ben, 19 évesen került Magyarországra, azóta rendszeres szereplője a hazai klubéletnek: szólóban és saját triójával. Legközelebb a Kaukázus kincseit bemutató Pont Fesztiválon koncertezik, ennek apropóján beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért pont a harmonika lett a hangszered?

David Yengibarian: Anyukám, akinek már a hasában is hallottam a harmonika hangját, 9 vagy 10 évesen adta először a kezembe a hangszert, hogy próbáljam ki. Már ekkor megtetszett az összetett felépítése, hogy két kézzel két különböző dolgot kell csinálni rajta. Először persze még nem értettem, hogyan működik, egyszerűen csak magával ragadott a látvány és a hangzás. Egy ideig ő is tanított, de később egyre kevésbé értettünk egyet a zenei világban: ahogy nőtt az önbizalmam és a céltudatosságom, már saját elképzeléseim voltak a dallamokról. Beadtak zeneiskolába harmonika szakra, onnan magántanárhoz kerültem, 19 évesen pedig Budapestre. Itt is többektől tanultam, jártam jazz szakra is, de zenei végzettséget nem szereztem.

MN: Hogyan jellemeznéd az örmény népzenét?

DY: A zene nálunk harcot, imádkozást, vigaszt, reményt jelent. Hosszú, tekervényes, fájdalmas utat járt be, ami meg is mutatkozik mind a zenei fortepianókban vagy pianofortékban (vagyis a halk és hangos részek váltakozásában – L. D.), mind a táncmozdulatokban. Nagy szerepe van a vallási énekeknek is. Szavakkal ezt nagyon nehéz megfogalmaznom, mivel nem vagyok zenekritikus, nem feladatom elemezni.

MN: Egyik példaképednek Astor Piazzollát tartod. Mi fogott meg a munkásságában?

DY: Olyan nekem, mint egy láthatatlan film: ha hallgatom, nemcsak hallom, de meg is elevenedik előttem a történet, a dráma a hosszú, kinyújtott hangokban…

MN: Lehetséges, hogy valakire a te zenéd is hasonló hatással van?

DY: Nincs olyan, hogy „az én zeném”, a zene mindig nagyobb, mint én, még akkor is, ha én szereztem: egy felsőbbrendű, láthatatlan élőlény. Először a zene, utána az ego, ez a helyes sorrend. Az előadó csak egy eszköz, ideális esetben egy közvetítő: akkor tud közvetíteni, ha sikerül rákapcsolódnia a zenére, és a hangszerén keresztül átadnia a hallgatóknak azokat a magasabb rendű rezgéseket.