Interjú

„Utána az ego”

David Yengibarian harmonikaművész, zeneszerző

Zene

Az örmény születésű zenész 1995-ben, 19 évesen került Magyarországra, azóta rendszeres szereplője a hazai klubéletnek: szólóban és saját triójával. Legközelebb a Kaukázus kincseit bemutató Pont Fesztiválon koncertezik, ennek apropóján beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért pont a harmonika lett a hangszered?

David Yengibarian: Anyukám, akinek már a hasában is hallottam a harmonika hangját, 9 vagy 10 évesen adta először a kezembe a hangszert, hogy próbáljam ki. Már ekkor megtetszett az összetett felépítése, hogy két kézzel két különböző dolgot kell csinálni rajta. Először persze még nem értettem, hogyan működik, egyszerűen csak magával ragadott a látvány és a hangzás. Egy ideig ő is tanított, de később egyre kevésbé értettünk egyet a zenei világban: ahogy nőtt az önbizalmam és a céltudatosságom, már saját elképzeléseim voltak a dallamokról. Beadtak zeneiskolába harmonika szakra, onnan magántanárhoz kerültem, 19 évesen pedig Budapestre. Itt is többektől tanultam, jártam jazz szakra is, de zenei végzettséget nem szereztem.

MN: Hogyan jellemeznéd az örmény népzenét?

DY: A zene nálunk harcot, imádkozást, vigaszt, reményt jelent. Hosszú, tekervényes, fájdalmas utat járt be, ami meg is mutatkozik mind a zenei fortepianókban vagy pianofortékban (vagyis a halk és hangos részek váltakozásában – L. D.), mind a táncmozdulatokban. Nagy szerepe van a vallási énekeknek is. Szavakkal ezt nagyon nehéz megfogalmaznom, mivel nem vagyok zenekritikus, nem feladatom elemezni.

MN: Egyik példaképednek Astor Piazzollát tartod. Mi fogott meg a munkásságában?

DY: Olyan nekem, mint egy láthatatlan film: ha hallgatom, nemcsak hallom, de meg is elevenedik előttem a történet, a dráma a hosszú, kinyújtott hangokban…

MN: Lehetséges, hogy valakire a te zenéd is hasonló hatással van?

DY: Nincs olyan, hogy „az én zeném”, a zene mindig nagyobb, mint én, még akkor is, ha én szereztem: egy felsőbbrendű, láthatatlan élőlény. Először a zene, utána az ego, ez a helyes sorrend. Az előadó csak egy eszköz, ideális esetben egy közvetítő: akkor tud közvetíteni, ha sikerül rákapcsolódnia a zenére, és a hangszerén keresztül átadnia a hallgatóknak azokat a magasabb rendű rezgéseket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is. Munkássága középpontjában a normák, a hatalmi technológiák, a queer identitás, valamint a magánélet és az intimitás politikájának kérdései állnak.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Megbillenve

Eddig csak a fideszes médiagépezet és a kormányzati, állami propaganda folytatott lélektani hadviselést (is) Magyar Péter ellen, ám jó ideje működik ez már visszafele is – úgy tűnik, nem is hatástalanul.

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.