Interjú

„Utána az ego”

David Yengibarian harmonikaművész, zeneszerző

Zene

Az örmény születésű zenész 1995-ben, 19 évesen került Magyarországra, azóta rendszeres szereplője a hazai klubéletnek: szólóban és saját triójával. Legközelebb a Kaukázus kincseit bemutató Pont Fesztiválon koncertezik, ennek apropóján beszélgettünk.

Magyar Narancs: Miért pont a harmonika lett a hangszered?

David Yengibarian: Anyukám, akinek már a hasában is hallottam a harmonika hangját, 9 vagy 10 évesen adta először a kezembe a hangszert, hogy próbáljam ki. Már ekkor megtetszett az összetett felépítése, hogy két kézzel két különböző dolgot kell csinálni rajta. Először persze még nem értettem, hogyan működik, egyszerűen csak magával ragadott a látvány és a hangzás. Egy ideig ő is tanított, de később egyre kevésbé értettünk egyet a zenei világban: ahogy nőtt az önbizalmam és a céltudatosságom, már saját elképzeléseim voltak a dallamokról. Beadtak zeneiskolába harmonika szakra, onnan magántanárhoz kerültem, 19 évesen pedig Budapestre. Itt is többektől tanultam, jártam jazz szakra is, de zenei végzettséget nem szereztem.

MN: Hogyan jellemeznéd az örmény népzenét?

DY: A zene nálunk harcot, imádkozást, vigaszt, reményt jelent. Hosszú, tekervényes, fájdalmas utat járt be, ami meg is mutatkozik mind a zenei fortepianókban vagy pianofortékban (vagyis a halk és hangos részek váltakozásában – L. D.), mind a táncmozdulatokban. Nagy szerepe van a vallási énekeknek is. Szavakkal ezt nagyon nehéz megfogalmaznom, mivel nem vagyok zenekritikus, nem feladatom elemezni.

MN: Egyik példaképednek Astor Piazzollát tartod. Mi fogott meg a munkásságában?

DY: Olyan nekem, mint egy láthatatlan film: ha hallgatom, nemcsak hallom, de meg is elevenedik előttem a történet, a dráma a hosszú, kinyújtott hangokban…

MN: Lehetséges, hogy valakire a te zenéd is hasonló hatással van?

DY: Nincs olyan, hogy „az én zeném”, a zene mindig nagyobb, mint én, még akkor is, ha én szereztem: egy felsőbbrendű, láthatatlan élőlény. Először a zene, utána az ego, ez a helyes sorrend. Az előadó csak egy eszköz, ideális esetben egy közvetítő: akkor tud közvetíteni, ha sikerül rákapcsolódnia a zenére, és a hangszerén keresztül átadnia a hallgatóknak azokat a magasabb rendű rezgéseket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.