Vajda Gergely

Zene hetilapra

Miért nincs zenei Nobel-díj?

Egotrip

Van. Vagyis, hát… A „zenei Nobel-díjnak” is nevezett Polar Music Prize-t Stig „Stikkan” Anderson dalszerző, az ABBA együttes egykori producere alapította 1989-ben. 

A svéd kémikus és feltaláló 1895-ös keltezésű végrendelete alapján létrehozott Nobelprisettől mintegy száz évvel lemaradva (az első díjakat az alapító halála után öt évvel, 1901-ben osztották ki) a Svéd Királyi Zeneakadémia 1997-ben elhunyt tagja a Nobeléhez hasonló nagy presztízsű trófeát szeretett volna létrehozni.

A Polar-díjat minden év június 9-én Károly Gusztáv svéd király adja át, mégpedig mindig kettő kitüntetettnek, egy klasszikus és egy popzenésznek. Anderson szándéka szerint a díjat együttesek és intézmények is elnyerhetik, amennyiben eredményeikkel hozzájárulnak a zene és/vagy a zenei élet fejlődéséhez. Álljon itt néhány érdekes páros az elmúlt évekből. Elsőként (1992) a három balti államot – Észtország, Lettország és Litvánia – közösen, valamint Sir Paul McCartney-t díjazták. Msztyiszlav Rosztropovics (1927–2007), a Szlava becenéven is ismert csellista-karmester Elton Johnnal, Ravi Shankar (1920–2012) pedig az R&B atyjával, Ray Charlesszal (1930–2004) állt párba 1995-ben, illetve 1996-ban. Amennyiben Shankar klasszikus zenésznek számít (ez a mi nyugati, joggal részrehajlónak minősíthető perspektívánkból legalábbis kérdéses), úgy az sem lehet meglepő, hogy 2003-ban Keith Jarrett jazz-zongorista nyert mind a két kategóriában. Gyönyörű párosításnak tartom a 2004-est, amikor a nagy magyar avantgárd szerző, Ligeti György és minden idők egyik leghíresebb bluesgitárosa, B. B. King (1925–2015) kapták a Polart. Aztán ők következtek: Renée Fleming és a Pink Floyd (2008), Ennio Morricone és Björk (2010), Yo-Yo Ma és Paul Simon (2012), Wayne Shorter (most már biztos, hogy a jazz is klasszikus műfaj) és Sting (2017) után az afgán nemzeti zenei intézet (amely 2021 augusztusában, a talibán hatalomátvételtől való félelem miatt bezárta kapuit), valamint annak alapítója, Ahmad Naser Sarmast etnomuzikológus és a Metallica (2018). A legutóbbi (2020), a Covid-helyzet miatt egy évvel elhalasztott átadáson Anna Netrebko opera-énekesnő és Diane Warren popénekes-dalszerző álltak egymás mellett, igaz, akkor is csak virtuálisan.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.