Lemez

Ütemre mozdulnak

Dokkerman & The Turkeying Fellaz: Illegal Move; DJ Vadim & Sena: Grow Slow

  • - minek -
  • 2015. augusztus 30.

Zene

Lenyűgözően egzotikus vállalkozás: egy kilenctagú magyar funk/soul nagyzenekar, amely visszanyúl a hatvanas, hetvenes évek fekete zenéihez. Az ötlet elsőre talán nem tűnik forradalminak, de a megvalósítás magabiztos profizmusa és a beleérző hitelesség meg fogja győzni a hallgatót.

A ritmusszekció olyan feszes, mint egy forrónadrág, a fúvósok játékából csak úgy dől a dög, a zenekarvezető Michelberger Tamás (ő Dokkerman) pedig billentyűkön nyomja a jobbnál jobb témákat – és akkor még nem is szóltunk arról, hogy akad egy remek, a műfajhoz illő (finoman smirglis, fekete) hanggal megáldott énekesük is Hoffer Gábor (The Flame) személyében. Zeneileg pedig igen gazdag hagyatékot vállalt fel a zenekar: a hatvanas évek telivér soul, rhythm & blues hangzása és nyers, kora hetvenes pedigréjű ősfunk társul a klasszikus idők (egykoron például a Cramps által revitalizált) garázs- és szörfrockjával. Ehhez jön még egy adag latin funk stich (Antilope, La Casa En Llamas) és sok-sok gusztusos afrobeat íz (pl. Mango Season), ami együtt már tényleg ínycsiklandozó. A lemez pedig ez esetben szinte a fülünknél fogva rángat a koncertre: ezt a formációt látni kell élőben, a színpadon is!

Másik lemezünk főhőseinek, Senának és az egykor még a Ninja Tune kiadó környékéről induló ütemkovács DJ Vadimnak az ismeretsége pont tíz­éves: azóta a magyar-ghánai énekesnő rendszeresen szerepelt a londoni producer lemezein, most pedig egy teljes mértékben közös lemezt készítettek. Az együttműködés sarokpontja természetesen Sena nagyon erős, mégis hajlékony énekhangja, ami néhány strófán belül képes egyszerre felidézni az afrobeat, a jamaicai-karibi zene, a soul és a hiphop univerzumát, ahogy a markáns vokál gyorsan vált énekbeszédbe vagy vissza. Virtuóz zenekészítő legyen a talpán, aki ezt a benne rejlő, teremtő változékonyságot le tudja követni – és becsületére legyen mondva, Vadim többnyire megoldja a feladatot. A műfaji sokszínűséggel nem is lesz gond: már az első négy szám is sorra építkezik a jamaicai/reggae­hagyományból, a nyugati elektropopból (a Day by Dayről még Roisín Murphy is eszünkbe juthat), a hiphopból, funkból és afrosoulból. A címet idéző, lassú lépésekben bontakozik ki a lemez, néha kellemes meglepetésekkel, kis, fület simogató nüanszokkal megbolondítva – amire példa a szinte grime-szerűen lüktető zárószám (Give More, Syross The Virus vendégtoastolásával). Kellemes, bólogatásra serkentő, igaz, zömmel kockázatkerülő riddimek, ismerős zenei fordulatok sorjáznak: egy befutott downtempo-producer a fülünk hallatára rázza ki a kisujjából a témákat – Sena hangja pedig így is, úgy is elviszi a produkciót.

Tramp Records/Deep Distribution, 2015; BBE/
Deep Distribustion, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.