Egy diktatúrában élõ nõ - aki vállalja a nevét, felrakja a fotóit és a beszkennelt személyijét - arról ír, miért hagyják üresen minden évben az ellenforradalmi tevékenységéért börtönbe zárt újságíró barátjuk helyét a karácsonyi asztalnál. Mivel internetjük csak a kiváltságosaknak lehet, szállodákba jár, ahol (olykor magyar) turistának kiadva magát, lopva feltöltheti bejegyzéseit. Így máris érdekesebb a történet. A tizenhét nyelven olvasható blog nem mond semmi olyasmit, amit máshonnan ne tudhatnánk, azt viszont testközelbe hozza. Javaslatai nagyjából kimerülnek abban, hogy legyen már sajtószabadság. Az írások általában egy köznapi szituációtól jutnak el a politikáig, néha patetikusan, néha érzelgõsen, sokszor kiszámíthatóan. De tán kevésbé érdekesek a stilisztikai kifogások olyan szerzõ esetében, akit 2009 novemberében betuszkolnak egy autóba, és néhány jól irányzott ütéssel próbálják lebeszélni a szabad véleménynyilvánításról. A helyzet magával ragadó: élõ egyenesben követhetjük, hogyan utasítják vissza a kiutazási kérelmet, hogyan teszik elérhetetlenné a blogját Kuba területén, meg persze azt is, hogyan vásárol be a piacon.
Az eset médiajelenségként is tanulságos, valamint ráirányítja a figyelmet a "várakozás országának" a cenzúra határait feszegetõ hangjaira. Akik egyre többen vannak. De Yoani marad a jelkép, az igazi népmesei hõs - bár a happy end még odébb van.
*****
