új esztendő első hónapja csendesen telt szokás szerint, de nincs semmi vész: éppen elég izgalmat rejt a múlt évi "maradvány".

új esztendő első hónapja csendesen telt szokás szerint, de nincs semmi vész: éppen elég izgalmat rejt a múlt évi "maradvány".

n Akeikoi From Connexion: Binkafo. Azért az disznóság lenne, ha Elefántcsontparton csak a polgárháború keltene hírt. Jobbat tudok. Akeikoi From Connexion a neve, és ugyancsak megéri a pénzét "brutalitásilag", mégsem kell tőle a fűbe harapni, éppen elég pár szippantás... Ez a társaság a kilencvenes évek végén állt össze, az abidjani Yelembe együttes ütőseiből és egy arra portyázó francia zenekar, a Caline Georgette tagjaiból. Az egyik oldalon elementáris ritmusok, a másikon bakancsos-menetelős rock - szemplerrel, zajjal, kakofóniával. Így együtt: nagyon durva transz, sejthetik. És most kijött a debütáló album. Ezt a Binkafót az életben nem fogják a rádiók közelébe engedni, ami egyfelől lényegtelen, másrészt igazán kár: Önöknek nem csak tőlem kellene megtudniuk, hogy új fejezet nyílt az afrorockban. (Sono/Next, 2002) HHHH és fél

n Eddy Morton & The Bushburys: Timeless. Az angol folk-rocknak vannak érdemekben dús úttörői, és vannak jelentős követői is - a Fairport Conventiontől az Oyster Banden át a Levellersig -, de hozzám egyik sem lopakodott olyan közel, mint ez a felénk meglehetősen ismeretlen csapat. Mielőtt összehozta, Eddy Morton szólóban gitározott-dalolt, ´94 óta azonban ötösben tartanak, amerre kell, túlesve immár a nyolcadik albumon. Timeless a címe, és én, engedelmükkel, úgy vennék rá mérget, hogy ezúttal nincs is több szavam: ahol a gyöngédség ilyen hőfokon sűrűsödött össze, ott a visszhangján farigcsálni: méltatlan. (Enigma, 2002) HHHHH

n Hétrét: Hetric Free Folk. Kérdés persze, hol tart ma ez a zenekar... Hiszen jó két éve - fennállásának második esztendejében - vette fel ezt az albumot, és igazán csak a vidéken működő folkegyüttesek hátrányos helyzete hibáztatható azért, hogy nem került forgalomba ezelőtt. Amit hallunk, az a kelta, a magyar és a saját daloknak a füzére, kimondottan szép énekhanggal és elegáns hangszereléssel, igazán emlékezetessé azonban csak azok válnak, amelyek a magyar és a kelta melódiák elrugaszkodott ötvözeteként születtek meg. Ha lesz indíttatása továbblépni ezen a terepen, figyelemre méltó jövőt remélek a Hétrét ígéretének; kérdés persze, hogy hol tart ma ez a zenekar... (Beatang/Periferic, 2002) HHHH alá

n Boubacar Traoré: Je chanterai pour toi. Azt olvasni, Boubacar Traoré Mali Elvis Presleyje, Chuck Berryje volt a hatvanas években. Az ő dalaival kívánt szerencsés jó reggelt a helyi rádió, aztán az új szelek új bálványokat hoztak, és Boubacar dobozgitáros bluesa lassacskán feledésbe merült. Volt akkor ő minden: szabó és farmer és kereskedő, legfőképpen pedig mélységesen szomorú, mivelhogy elvesztette Pierrette-et, a feleségét is. Próbált odébbállni, Franciaországba költözött, ahol a heti meló után a földijeinek pengetett, míg egyszer csak arra ébredt, hogy felfedezték megint. Azóta meg már hét albumra rúg a diszkográfiája, köztük olyan kiválóságokkal, mint a Sa golo vagy a Maciré - melyekből most jócskán merít a Je chanterai pour toi. Hiszen ez egy dokumentumfilm zenéje, melyben Boubacarral bejárhatjuk Malit és az életét, hovatovább, az út során, együtt hallhatjuk Rokia Traoréval, Ali Farka Touréval, Ballaké Sissokóval. Az a valóban megrendítő melankólia, ami Boubacart annyira jellegzetessé teszi, természetesen ezen a korongon is átjön, de kicsattanó nóvummal csak két ´63-as rádiófelvétele, a Mali Twist és a Kayes Ba szolgál. (Marabi, 2002) HHHH

n Cicala Mvta: Deko-Boko. Tessenek megjegyezni a nevét. Wataru Ohkuma már korántsem csak a japán világzenei szcéna kulcsfigurájaként számottevő: globalice is bámulatos, hogy a japán utcazenei (chindon) és rezes (jinta) hagyomány mellett hányféle forrásba merítette a klarinétját. Három zenekart futtat: a Soul Flower Mononoke Summit terepe az akusztikus japán folk-punk, a Betsuni Nanmo Klezmeré a kelet-európai jiddis muzsika, míg a Cicala Mvta habozás nélkül göngyöli magába Amerikát és Kelet-Európát, a Balkánt és Ázsiát. Minimum. Persze nem emiatt jó, hanem az intenzitása, az elragadtatottsága és a színültig sajátos íze révén - a fölényes technikát ezen a szinten már nem illik említeni. A Deko-Boko a második Cicala Mvta-album, és egyrészt sokkal jobb az elsőnél, másfelől a Cicala Mvta-koncertek őrületéről is többet árul el. Nem kegyelmez sem Bartóknak (Bulgarian Rhythm), sem Dave Tarrasnak (Bessarabian Hora), a Sorry For Falling In Love pedig minden idők legelborultabb szerelmi vallomásai közül való. (Nektar/Tropical/Zenesegély, 2002) HHHHH alá

Marton László Távolodó