Lemez: Az irónia válaszútjai (The Dillinger Escape Plan with Mike Patton: Irony is a Dead Scene; Bot

  • Tófalvy Tamás
  • 2003. január 23.

Zene

ADillinger Escape Plan és (főleg) a Botch nem túl ismert zenekarok Magyarországon, ami - egy kicsit félretéve az amúgy is gyengélkedő kritikai távolságtartást - több mint érthetetlen, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy a legjelentősebb és legnagyobb hatású amerikai stílusformáló és -teremtő formációk közé tartoznak az extrém metalcore műfajában. De legutóbbi lemezeiket együtt hallgatni - és együtt beszélni róluk - nemcsak ezért lehet érdekes, hanem mert törekvéseik, bár teljesen más utakon teljesítik ki őket, nagyon hasonlóak: a zajos hardcore-tól egyébként gyakran idegen iróniát teszik központivá zenei és szövegvilágukban egyaránt. Mike Patton "képbe kerülése" a nemrég frontemberét vesztett Dillinger Escape Planen keresztül innen nézve már akár logikusnak is tűnhet: az énekes utóbbi évei köztudottan a hisztérikus abszurd (és a szokásos felsorolás, Mr. Bungle, Fantomas, Tomahawk) jegyében teltek, és ez meg is látszik a közös lemezen.

Botch: An Anthology of Dead Ends

ADillinger Escape Plan és (főleg) a Botch nem túl ismert zenekarok Magyarországon, ami - egy kicsit félretéve az amúgy is gyengélkedő kritikai távolságtartást - több mint érthetetlen, hiszen túlzás nélkül állítható, hogy a legjelentősebb és legnagyobb hatású amerikai stílusformáló és -teremtő formációk közé tartoznak az extrém metalcore műfajában. De legutóbbi lemezeiket együtt hallgatni - és együtt beszélni róluk - nemcsak ezért lehet érdekes, hanem mert törekvéseik, bár teljesen más utakon teljesítik ki őket, nagyon hasonlóak: a zajos hardcore-tól egyébként gyakran idegen iróniát teszik központivá zenei és szövegvilágukban egyaránt. Mike Patton "képbe kerülése" a nemrég frontemberét vesztett Dillinger Escape Planen keresztül innen nézve már akár logikusnak is tűnhet: az énekes utóbbi évei köztudottan a hisztérikus abszurd (és a szokásos felsorolás, Mr. Bungle, Fantomas, Tomahawk) jegyében teltek, és ez meg is látszik a közös lemezen.

Az Irony is a Dead Scene négyszámos EP bár gyökeresen más, mint a korábbi anyagok, mégis jellegzetesen "saját" album, és alapvetően folyamatosságot jelent az eddigi "Dillinger-életműhöz" viszonyítva. (The Dillinger Escape Plan, 1997; Under the Running Board, 1998; Calculating Infinity, 1999). Ami a másságot képviseli az eddigiekhez képest, az Patton fülbemászó, édes-bús dalolása (különösen a talán legjobb, Pig Latin című tételben) és az új, hangzást telítő billentyűsszólam; ami pedig ugyanaz: a már megszokott szélsebes, rapszodikus váltások és a kirobbanó energia. Azt hiszem, végül ezek az egyezések és változások hozták érzékeny egyensúlyba a lemezt, mert a zene egyfelől összetettebb lett az eddig hiányzó énekkel, de mintha ez az eddigi, szinte túlkomponált káosz önkéntelen elrendeződését is maga után vonta volna.

A Dillinger iróniája után a Botch háza táján nézelődve már valami egészen mást találhatunk: az irónia súlypontja átkerül a zenéből a szövegekre, és a szövegekben is sokkal jobban elrejtve érvényesül, mint Dillingerék "direkt" gúnyolódásában. Az An Anthology of Dead Ends egy hatszámos EP, és ebben a minőségében az utolsó, ha úgy tetszik, a nemrég feloszlott zenekar hattyúdala. A Botch 1993-ban alakult meg a Washington állambeli Lakewoodban, első nagylemezük a sokatmondó American Nervoso (1998) címet viselte, és ezután következett a We Are The Romans (1999), máig az egyik legnagyszerűbb album, amit valaha (valakik) írtak. Szikár, különös hangulatú, valahol a blues és a hardcore között tanyázó zenéjük a math metal nevet kapta, utalva a képletszerű gitárfutamok ritmikájának bonyolultságára és egyben súlyosságára. Szokatlan módon bizarr számcímeinek is sokat köszönhet az együttes legendája, az olyanokénak, mint Swimming the Channel vs.Driving the Chunnel vagy C. Thomas Howell As the "Soul Man".

De úgy tűnik, a posztumusz búcsúlemez nemcsak címében, de tartalmilag is zsákutcának bizonyul; mert bár tartalmaz néhány szokatlan újítást, például hoszszabb, grunge-os hangulatú (kar)énekes részeket, alapvetően nem más, mint a Botch egyébként nagyon eredeti és saját gyártmányú sablonjainak újbóli összerakása, ami különösen a We Are The Romans zsenialitása után váratlan és lehangoló. Az utolsó Botch-Dillinger párhuzam tehát sajna negatív: egy ironikus perspektíva komoly ígéretei az egyik és tragikomédia (vagy középszerűség) a másik oldalon. Bár ki tudja, hátha a kansasi Coalesce-hez hasonlóan a Botch is újra összeáll, és megörvendeztet minket egy újabb remekművel. És csak vicc volt ez az egész.

Tófalvy Tamás

Epitaphs Records 2002/Hydra Head 2002

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.