Derű és vér hétvégére – 45. Vasárnapi dalok

  • Szőnyei Tamás
  • 2016. január 10.

A nagy számok örvénye

Seress Rezső és Jávor László óta szomorú a vasárnap, pedig létezik lusta és derűs, igaz, véres változatban is. Két éve e sorozat harmadik darabja a munkahét utálatos kezdetéről, a hétfőről szólt. Akkor azzal fenyegetőztem, hogy a többi napra is visszatérünk valamikor – hát most beköszöntött a vasárnap, a Seress művét interpretáló Kalmár Pál, Billie Holiday, Marozsán Erika, Awaya Noriko és Papp János, illetve a vasárnap másfajta aspektusait is előhívó U2, Plastic Ono Band, Velvet Underground, Hole, Shirelles, Small Faces, Chordettes és Joe Jackson tálalásában.

Kalmár Pál: Szomorú vasárnap

Ez az őseredeti, a legelső felvétel 1935-ből: Kalmár Pált Martiny Lajos kíséri zongorán. A videón többször egymás után vágták, hogy jusson elég idő a dal és szerzője, Seress Rezső (1899–1968) sorsát összefoglaló szövegnek, a tempóhoz igazodva, kényelmesen olvasható formában.

Kalmár Pál (1900–1988) a korszak egyik legnépszerűbb énekese volt. Ő vette lemezre a Szeressük egymást, gyerekeket (szintén Seresstől), s olyan dalokat búgott, mint a Ne nézzen úgy rám, Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, Drágám, néha téved az ember, Az ember egy léha, könnyelmű senki – nélküle nem beszélhetnénk sem Dévényi Ádám és Postássy Júlia (Nincs kegyelem, 1986), sem a Budapest Bár (2007-től) remekbe szabott múltidézéseiről.

A felvétel idején a Szomorú vasárnap még nem volt az „öngyilkosok himnusza”, még nem volt világsláger. (Tudtommal a mindmáig legnagyobb magyar világsláger.) De hamarosan kottákat találtak holttestek mellett, és jöttek az újságok szenzációs tudósításai. A dalszövegért felelős hírlapíró, Jávor László Szomorú vasárnap című önéletrajzi regénye szerint 1935. november 13. és 24. között 278 svájci, olasz, francia és német lap foglalkozott vele (idézi Müller Péter, a Seress életéről szóló zenés játékát, a Szomorú vasárnapot közlő 1983-as kötete elején), a cikkek nyomában pedig zenekarok és énekesek hosszú sora, legalább három kontinensről.

Ma természetes, hogy pillanatok alatt végigszáguldhat a világon bármi, kép, film, zene, szöveg, valódi és álhír, horror és cukiság, katasztrófa és hülyeség, vírusként terjed, mém lesz, milliókhoz jut el. De ez 80 éve történt! (A Müller-darabban Jávor elárulja: ő tette a kottákat az öngyilkosok holtteste mellé, ő küldte ki a cikkeket a Le Soir és a Times magyar származású munkatársainak…) Gerjesztették a médiát vagy gerjedt magától, a Szomorú vasárnap már 1936-ban megvolt angolul (Johnny Hauser, Paul Whiteman zenekarával: Gloomy Sunday), franciául (Damia: Sombre Dimanche), spanyolul (Augustin Magaldi: Triste Domingo) és japánul: 淡谷 のり子: 暗い日曜日. Na jó, segítek:

Awaya Noriko: Kurai Nichiyōbi

Nem próbálok úgy tenni, mintha mindig tudtam volna róla, de annyira könnyű rátalálni: szóval ez itt a Szomorú vasárnap japán verziója, 1936-ból. Látható, Japán már legalább az 1930-as években megkezdte a nyugati populáris zene importját. E nyitás reprezentánsa Awaya Noriko (1907–1999), a korszak népszerű énekesnője, repertoárján franciás sanzon, latinos tangó, bluesos táncdal és az operaénekesi képzettségét is megmutató Szomorú vasárnap.

Nagyjából vele egy időben – a forrásokban szerepel 1936 és 1937 is, Marton László Távolodó pedig 1935-öt írt itt – vette lemezre az orosz tangó királyaként emlegetett Pjotr Lescsenko (1898–1954) is. Szívfájdító oroszlecke: Mracsnoje Vaszkreszenyje.

Billie Holiday: Gloomy Sunday

1941. Hogy pontosan mit csináltak ekkor a Szomorú vasárnap eddig említett előadói, nem tudom, de a világ lángolt körülöttük. Németekkel szövetséges országokban éltek: a román megszállás alatti Besszarábiában felnőtt Lescsenko Bukarestben, Awaya Noriko Japánban, Seress Budapesten. „Békés” hátországokban, de semelyikük sem tudhatta, meddig. Júniusban a németek megindultak a szovjetek ellen, decemberben a japánok az amerikaiak ellen. A háború előtt Lengyelországhoz tartozó, majd 1939-ben a szovjetizált Ukrajnához csatolt kisváros, Stanisławów gettójában a megszálló németek és az ukrán rendőrök 10-12 ezer zsidót lőttek agyon a véres vasárnapnak elnevezett október 12-én. Addigra már a magyarok is hadban álltak a szovjetekkel, és életbe léptek a harmadik zsidótörvény fajvédelmi rendelkezései – ez nem sok jót ígért Seress Rezsőnek. De megúszta.

Mindeközben vette lemezre a dalt Ameikában Billie Holiday, mondani sem kell, zseniálisan. Annyira hatásosan, hogy a BBC tiltólistára tette, nehogy a rádióból depresszióba döntse a hadban álló országot, főleg a katonákat.

Aztán véget ért a háború. (Itt a kijárat a háborús dalok felé.) Lescsenko a háborút túlélte, de a békét nem: 1951-ben, Bukarestben letartóztatták, 1954-ben börtönben hunyt el. Seress Rezső sorsa ehhez képest mesésen alakult, Dob utcai lakásától csak az Akácfa utcai Kispipa étteremig kellett eltávolodnia. Itt, az egykezes zongorás koronázatlan királyaként figyelhette tovább szerzeménye nemzetközi karrierjét – habár Billie Holiday után sokáig senki nem mert hozzányúlni.

De legalább közben jöhettek másféle vasárnapok is.

The Shirelles: I Met Him On a Sunday

A Shirelles 1958-ban ezzel a gyöngyszemmel lépett színre, s jelezte, milyen lesz a 60-as évek, amikor lányvokálok vetélkednek majd a szívünkért – Martha & The Vandellas, Marvelettes, Velvelettes, Supremes, Shangri-las, Ronettes és mások –, a Shirelles tűsarkai által kitaposott úton, tupírozott frizurával, visszafogottan szexis koreográfiákkal, imádnivalóan fülbemászó dallamokkal.

Vasárnap megismerkedtem vele, hétfőn már hiányzott, kedden rátaláltam, szerdán randiztunk, csütörtökön megcsókoltam, de pénteken nem jött. Mikor szombaton megjelent, búcsút mondtam neki – ennyi az önérzetes és eszét nem vesztő lány története, soronként, azaz naponként más-más énekhangon. Bocs’, de meg nem mondom, melyikük Shirley, Doris, Addie és Beverly. A dal első kiadása így szólt, fent a második hallható, itt pedig Laura Nyro és a La Belle vokáltrió 1971-es verziója. Lesz majd egy összeállítás szakítós dalokból, ennek ott is helye lenne, de a vasárnap előbb jött, minek várjunk vele.

Amikor a Shirelles tagjai beiratkoztak a showbusiness iskolájába, Szomorú vasárnap-feldolgozások is napvilágot láttak: 1959-ben Amerikában Mel Tormé, Finnországban Eila Pellinen adta elő: Surullinen sunnuntai.

The Chordettes: Never on Sunday

A Shirelles csak az R&B-színtéren volt úttörő: az Andrews Sisters (lásd az italos dalokat) már a háború idején csúcsra járt, a Chordettes pedig az 1950-es évek elején futott be. A Never on Sunday nem saját daluk, de angolul ők vitték sikerre 1961-ben. Biztosra mehettek.

A refrén alatt pörgetett buzuki mindent megmagyaráz: Manosz Hadjidakisz szerzeménye ugyanis 1960-ban elnyerte a legjobb eredeti filmdal Oscar-díját, ami ezt megelőzően idegen – értsd: legalább részben nem angol – nyelvű produkciónak még nem sikerült. A Vasárnap soha (Pote tin kyriaki) férfi főszerepét, a Görögországba utazó amerikai tudóst a rendező, Jules Dassin alakította, női főszerepét pedig Melina Mercouri: ő volt a pireuszi prostituált, aki vasárnap soha nem csinálja azt. A vasárnap számára is munkaszüneti nap, ehhez ragaszkodik. A filmdal címe görögül Pireusz gyermekei (Τα Παιδιά του Πειραιά – Ta pediá tou Pireá). Melina Mercouri így énekelte lemezen, így pedig a filmben. A Chordettes átvette a film címét, de kamaszlányos kacérsággá finomította a vásznon amúgy is nyilván szemérmesen ábrázolt felnőtt-tartalmat. A dalban még romantikus formában sincs szó prostitúcióról, ez a lány csak csókszünetre tart igényt vasárnap. A hét többi hat napján és minden egyéb napon jöhet a csók, sőt el is várja partnerétől a kezdeményezést – 1960-ban tán épp elég merész lehetett ez is.

A szűzies görög vasárnap sikerével egy időben, 1961-ben énekelte lemezre a Szomorú vasárnapot Sarah Vaughan – keretként használva Seress szerzeményét, egy másik melódiát is beékelve két versszak közé.

Velvet Underground: Sunday Morning

A Velvet Underground dalának derűje a gyerekkori vasárnap reggeleket juttatja eszembe, amikor az ágyamból ráláttam a szüleim szobájába vezető ajtóra, és a kulcslyukon átszűrődő nyári napfény kereste útját felém a parketten, láthatóvá téve a levegőben keringőző porszemcséket. Nem történt semmi, csönd volt, vasárnap reggel, kulcslyuk és napsugár, keskeny, megfoghatatlan, de nagyon is valóságos, tiszta és ígéretes.

Ez az idill lengi be a Velvets dalát, ahogyan a cseleszta cseng-bong Lou Reed suttogása körül. Persze, van itt más is a vasárnap reggelek végtelen nyugalmán kívül: valami meghatározhatatlan nyugtalanság és bizonytalanság, eltékozolt évek fájdalma és szorongás, hogy a hátad mögül valaki szemmel tart… de mégis, a vasárnap reggel annyi szépséggel van tele, amihez képest „mindez semmiség”.

A Sunday Morninggal indult a zenekar első albuma (The Velvet Underground & Nico, 1966), s kiadták kislemezen is. Eredetileg Nico énekelte volna, de végül csak a vokál maradt számára. A képen Lou Reeddel látható egy ihletett pillanatban, a parkban, tán épp vasárnap délelőtt.

1966-ból nem tudok Szomorú vasárnap-feldolgozást, de 1965-ben Jimmy Smith improvizált egy lazát Seress Rezső melódiájára.

Small Faces: Lazy Sunday

Hangos beatzenétől agresszív szomszéd néni, udvari budi, kezdetleges optikai trükkök a kamerával, a pszichedélia és a music hall (az angol zenés varieté) találkozása egy 1968-as slágerben és annak klipjében. A Lazy Sunday a Small Faces hatodik albumán (Ogden’ Nut Gone Flake, 1968) és kislemezen jelent meg. Steve Marriott a dal jó részében vaskos londoni cockney akcentussal zengedezik a lusta vasárnap délutánok nagyszerűségéről, a semmittevés és ábrándozás örömeiről, a klotyón danolás és a holdra bámulás élvezetéről.

A Lazy Sunday tipikus angolságát hozta vissza a Blur 1993-as telitalálata, a Parklife, s ne feledjük, volt nekik egy kimondott vasárnapi számuk is, a Sunday Sunday.

1968-ban Carmen McRae dolgozta fel a Szomorú vasárnapot. Seress Rezső ezt akár még hallhatta is, mert ugyan január 11-én kiugrott a lakása ablakán, mégis egyben maradt, akárcsak a munkaszolgálat után. De a túlélésnek is véget kellett érnie: állítólag a begipszelt végtagjainak ellensúlyát tartó dróttal megfojtotta magát. Nehéz elhinni, hogy volt ennyi ereje, de hogy meg akart halni, és meg is halt, az éppolyan tény, mint hogy a június 14-i gyászcikkecske a Népszabadságban nem tett említést öngyilkosságról. De hát a sajtó akkoriban nem úgy működött, mint 1935-ben.

John and Yoko/Plastic Ono Band: Sunday Bloody Sunday

1972. január 30-án az észak-írországi Derry városában brit katonák tüzet nyitottak egy tiltakozó menetre: tizenhárman vesztették életüket, egy ember hónapokkal később halt bele sebesülésébe, tizenketten felgyógyultak. A felvonulók a bírósági tárgyalás nélkül is elrendelhető internálás intézménye ellen tiltakoztak, amelyet az előző év augusztusában vezettek be az egyre fokozódó erőszak miatt. Észak-Írország brit fennhatóság alatt állt. Az internálás olaj volt a tűzre: Belfastban tüntető civileket lőttek le brit katonák, Derryben brit katonákat ölt meg a tartomány függetlenségéért harcoló IRA. A felvonulásokat betiltották. Ennek ellenére több ezren mentek ki az utcára a végzetes januári napon, melyet azután véres vasárnapnak kereszteltek el.

Az incidens utáni vizsgálat elfogadta az önvédelemre hivatkozó katonák verzióját. A londoni parlamentben az önvédelmet emlegető belügyminisztert felpofozta Derry 25 éves képviselője, Bernadette Devlin, aki saját szemével látta a történteket. (A lelkem ára című könyvében erről még nincs szó, azt előbb írta, 1969-ben.) Több mint 25 év telt el, mire Tony Blair miniszterelnök új vizsgálatot rendelt el 1998-ban. A közel ezer tanú vallomásán alapuló jelentést 2010-ben hozták nyilvánosságra. Eszerint az áldozatok fegyvertelenek voltak, s fellépésük nem jelentett olyan veszélyt, amely indokolta volna, hogy éles lövedékkel lőjenek rájuk. Addigra már nem Blair vezette a kormányt, így David Cameron kért bocsánatot az Egyesült Királyság nevében.

Ez a történelmi háttere John Lennon dühkitörésének, amely a feleségével közös Plastic Ono Band első dupla albumán jelent meg (Some Time In New York City, 1972). Angol és skót disznók, takarodjatok haza, vessetek véget a gyarmatosításnak, hagyjátok meg Írországot e büszke és szabad népnek! – üzente haza New Yorkból, a refrént vele visító Yoko egyetértésével. Hasonlóan érzett Paul McCartney is, akinek életművét Lennonétól eltérően nem szövi át a politikum, de ezúttal nyíltan reflektált az eseményekre zenekara, a Wings élén: a Give Ireland Back To The Irish kiprovokálta azt, ami vele nagyon ritkán esett meg: a BBC indexre tette. De a rockzenészek nem hagyták abba: 1973-ban a Black Sabbath is kifejezte együttérzését az áldozatokkal (Sabbath Bloody Sabbath), 1979-ben pedig a belfasti Stiff Little Fingers hívta elő az emléket egy kislemez B oldalán: Bloody Sunday. Aztán jött a U2.

U2: Sunday Bloody Sunday

„Meddig? Meddig kell még ezt a dalt énekelnem?” – tette fel a kérdést Bono, mintha a gyereklábak alatt csikorgó üvegcserepekkel teli utcák, a szanaszét heverő holttestek látványa, a családi közösségeket is szétfeszítő politikai ellentétek katasztrófája, a fikció és a valóság összemosásával az ingerküszöbünket egyre magasabbra emelő tévé hatása frissiben érte volna. Nyilván érte is ilyen hatás, mert az erőszak – a britek és az IRA oldaláról egyaránt – folyamatosan mérgezte a hétköznapokat, de a konkrét esemény, amelyre békességre vágyva, a színpadon fehér zászlót lobogtatva emlékeztetett, tizenegy évvel azelőtt történt. A U2 dalának születésekor időben még közelebb jártunk az 1972-es véres vasárnaphoz, mint az ügy felülvizsgálatának 1998-as kezdetéhez, pláne a 2010-es befejezéshez. (A legelső ír véres vasárnap viszont már túl messze volt ahhoz, hogy közvetlenül érinthessen: 1920-ban brit katonák lőttek bele egy dublini futballmeccs közönségébe, brit titkosügynökök megölése miatti bosszúból.)

A kislemezen is kihozott Sunday Bloody Sunday a U2 harmadik albumát nyitotta (War, 1983). Sokáig elképzelhetetlen volt e nélkül a zenekar fellépése. A fenti videón a koncertfelvételekbe a korabeli archív fotók mellett az eseményeket dokumentarista igénnyel feldolgozó 2002-es filmdráma, a Paul Greengrass rendezte Véres vasárnap jeleneteit vágták, a képernyő alján az áldozatok nevei.

Körülbelül akkortájt, amikor a véres vasárnap emléke könnyeket csalt Bono szemébe, a Szomorú vasárnap két melodrámára fogékony énekest is megmozgatott: íme Marc Almond verziója a Marc & The Mambas 1983-as lemezéről (Torment and Torreros), majd Billy Mackenzié az Associates 1982-es albumáról (Sulk). Nem róható fel Seress Rezsőnek, de Billy Mackenzie az öngyilkosságban is követte: 1997. január 22-én annyi orvosságot nyelt, hogy az véget vessen a depressziójának. Márciusban lett volna 40.

Joe Jackson: Sunday Papers

Ha tudni akarod, mi volt a püspök és a színésznő között, ha meg akarod tudni, hogyan lehetsz sztár, ha tudni szeretnél a matrac foltjairól, olvasd a vasárnapi lapokat – gúnyolódott a „külvilág bölcsességét” házhoz hozó hétvégi sajtón és annak olvasóin Joe Jackson. Némiképp igaztalanul, hiszen nyilván nem a fontos témákat feldolgozó igényes sajtótermékek súlyra is tekintélyes hétvégi kiadásaira gondolt, hanem az olcsó bulvárra. Ami annak idején nem fért össze a szocialista sajtóviszonyokkal, ezért igazán csak most, több mint három évtized elteltével érezhetjük át, miről is szól ez a szám.

A Sunday Papers Joe Jackson első albumán (Look Sharp, 1979) és kislemezen jelent meg. Az 1980 januári koncertfelvételen a szokásos rituálé részeként szétszaggatott és a közönség közé hajított egy újságot, miután ismertette annak „érdekes” híreit.

Ami a Szomorú vasárnapot illeti, 1980-ban Lydia Lunch randevúzott vele, így fogant ez a klip, némafilmes stílben.

Hole: Best Sunday’s Dress

A bulvármédiát éltető és abból is élő celebvilág lehetett az egyik ihlető forrása a Hole harmadik albumának (Celebrity Skin, 1998). A címadó szám kislemezén szerepelt a Best Sunday’s Dress, amelyet a fenti MTV Unplugged felvételen az első versszakra és a refrénre redukált formában adott elő Courtney Love és zenekara. A teljes stúdióverzió itt hallható. Mindkettőben közös a végtelen undor, amellyel legszebb vasárnapi ruháját magára húzva szembesül élete totális zűrzavarával, s lelki szemeivel látja szénné égni azt a valakit, akinek alighanem köze lehetett kudarcához, csődjéhez, életuntságához. (Courtney Love privát problémáinak zenés feldolgozásánál tartva megnézhetjük azt is, miként gazdagította a tinédzserkorról szóló dalok kincsestárát is.)

Marozsán Erika: Szomorú vasárnap

Kihagyhatatlan percek a keserédes vasárnapi összeállításból: Marozsán Erika Rolf Schübel Szomorú vasárnap című 1999-es filmjében, egy szerelmi négyszög csúcsán, a második világháború árnyékában adta elő a dalt, Budapesten.

Björk pedig, szintén 1999-ben, így birkózott meg vele. És nem hagyhatjuk ki Sinead O’Connort sem, 1992-ből.

Papp János: Szomorú vasárnap

Az üzletek vasárnapi zárva tartásának 2015-ben hatályba lépett rendeletére reflektáló változathoz Rigó Béla igazította hozzá a dal szövegét.

Végül pedig, hogy tényleg vígan bosszankodjuk ki magunkat, íme panaszkultúránk jókedvű emlékműve, a Budapesti Panaszkórus Seress-parafrázisa.

Legutóbb: Agyba, főbe – 44. Erőszak és zene

Legközelebb: Kávé és cigaretta

Neked ajánljuk

Hol lehet ma tankolni?

  • narancs.hu

Listát készített egy autós portál arról, hogy az országban hol lehet és hol nem lehet 95-ös benzint tankolni.