Masszívan élő általános tévhit szerint ha Kövér László olykor durva, sértő, indulatos kijelentéseket tesz is, jószerivel az egyetlen olyan fideszes csúcspolitikus, aki hajlamos az őszinteségre vagy az önkritikára is – és hát valami ilyesmi történt ezúttal is, még ha nagy valószínűséggel bizalmas körben, az övéi között is.
Mielőtt ez a baromság befészkelné magát bárkinek is az agyába, érdemes megvizsgálni a kiszivárgott teljes szövegrészletet.
„Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben, amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettek volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia. (…) (Valaki megkérdezi, hogy ha a Napkeltét is gazemberségnek gondolta, akkor az M1-et is annak gondolhatja-e?) Persze! (…) Én annyiban (…) próbálom, tudom kivágni magam a nehéz helyzetemből (…) zavaros és csapda jellegű kérdés volt, hogy, igen, hát különben, hogy mondjam… Megbarátkoztam azzal a helyzettel, hogy úgy tűnik, az élet meg a politika, az már csak ilyen. Nem én találtam ki a játékszabályokat, ezt korábban talán már mondtam. Tehát nem én alakítottam ki a játékszabályokat.”
Kövér László úgy hazudik, mint a vízfolyás. Minden történelmi korban a gyáva, sunyi emberek magyarázzák a hibáikat, bűneiket, szándékos gonoszságaikat ily módon: ah, az élet (a politika) már csak ilyen mocskos, ők aztán tényleg undorodnak az ilyen viszonyoktól, de ha talpon akarnak maradni, mi mást lehet tenni, mint alkalmazkodni a visszataszító játékszabályokhoz.
Az 1990-től 2010-ig érvényes választási szabályokat valóban az utolsó pártállami Országgyűlés fogadta el, de nem ő alkotta meg. A normaszöveg az MSZMP és az Ellenzéki Kerek-asztal (benne a Fidesszel és Kövér Lászlóval) tárgyalásain létrejött kompromisszum eredménye volt. És bár az eredetileg 150 körüli egyéni helyek számát valóban az MSZMP tornászta föl 176-ra (abban bízva, hogy sok képviselőjük függetlenként megnyerheti a körzetét), a szisztémát sokkal inkább torzító, fölösleges megyei listákat már az ún. történelmi pártok (kisgazdák, kereszténydemokraták, szociáldemokraták stb.) verekedték ki maguknak.
Továbbá: a Napkelte évekig az MSZP és az SZDSZ felé lejtett, vannak emlékezetesen elfogult interjúi, ám még abban az állapotában sem hasonlítható az esetenként a hírhamisítástól sem visszariadó, a pártközpontban kiagyalt alternatív valóságot közvetítő, nyílt kormánypropagandát folytató fideszes köztévéhez. Arról nem is beszélve, hogy a Napkelte 2008 után – megértve az idők szavát – látványosan a Fidesz szekerét kezdte tolni. A közmédia kézi vezérlése tényleg a kormányok kedvelt fixa ideája volt mindig is; de az, amit a Fidesz művelt a közmédiával – ideértve a teljesen szétvert, egykor kitűnő Magyar Távirati Irodát –, 2010-ig elképzelhetetlen volt. Összegezve: azokat a játékszabályokat, amelyek lényege, hogy „csak én!” (jelen esetben: „csak a Fidesz!), Kövér László pártja találta ki. A felelősség ezért egyedül a Fideszt terheli.
Az egyes számú párttagkönyv tulajdonosáról belső körökben azt tartják, hogy a Fidesz „élő lelkiismerete”, aki – Stumpf István halhatatlan szavaival élve – „Vesta-szűzként őrzi a Fidesz eredeti értékeit”. A nyilvánosságra hozott két beszélgetésfoszlány e lelkiismeret visszafordíthatatlan romlásáról tudósít.
