A szerk.

A prelúdium

A szerk.

Magyarország miniszterelnöke nagy romániai fellépése előtt is, meg utána is megnézett egy-egy futballmeccset, az egyiket kifejezetten neki rendezték, hogy ő a kedve szerint szórakozhasson. Mert sokan – hívei, nem hívei – úgy tartják, hogy Magyarország miniszterelnöke él-hal a fociért, az a kedvenc sportja neki, akkor örül, ha szurkolói sállal a vállán a VIP páholyból, ispánjai karéjában nézheti, hogy a fiúk a pályán kergetik a pettyest.

Nincs dolog, mely a magyar köztudat szervesebb része lenne. Olyannyira az, hogy kicsit elhamarkodottan azt is feltételezhetnénk, hogy miatta van Magyarországon egyáltalán labdarúgás, s főként miatta olyan ez a labdarúgás, amilyen. Mert ő szurkol minden mérkőzésen, mert ő szignálta ki a hon „élvonalbeli” csapatait legfőbb vazallusainak, mert ő építette tele stadionokkal az országot, lám, még a kiskert végébe is jutott egy. Mert ő intézte el a Puskás-díjat, satöbbi, satöbbi… Meg persze azért, mert egy kis pénzt meg lehet mosni a focival. Mindez akár igaz is lehet, de csupán mellékkörülmény, hisz’ már jó ideje világosan látható, hogy Magyarországon nem elsősorban Orbán szórakozását kielégítendő van élvonalbeli labdarúgás. Inkább a félelmeit orvoslandó.

Pár nappal a romániai vendégszereplés előtt nevezetes esemény színhelye volt a Puskás Ferenc nyughelyéül szolgáló fővárosi Szent István-bazilika. A lépcsőjén dalolták el ugyanis Magyarország kirakatklubjának, a különböző egzotikus országokból méregdrága pénzeken verbuvált, Bundesliga III. szintű futballistákkal magyar bajnokságok sorát elnyerő Ferencvárosi Torna Clubnak a hívei, hogy „szar Szlovákia, utálunk, szar Szlovákia”. S ez nem mellesleg akkor is összecseng a magyar miniszterelnök Romániában megfogalmazott gondolataival, ha a nevezett hívek mindezt a Guantanamera dallamára adták elő, mely közismerten kedvelt baloldali melódia – nem nagy ügy, onnan kell a dolgokat beszerezni, ahol a dolgok vannak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Magyar Péter szupersztár

Napok alatt tökéletesen összeállt a Tisza Párt által koordinált zarándokút, Magyar Péter speciális országjárás keretében gyalogol el Budapestről Nagyváradra. De miért nem a sajtószabadsággal foglalkozik? Elmondta.

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.