Nincs dolog, mely a magyar köztudat szervesebb része lenne. Olyannyira az, hogy kicsit elhamarkodottan azt is feltételezhetnénk, hogy miatta van Magyarországon egyáltalán labdarúgás, s főként miatta olyan ez a labdarúgás, amilyen. Mert ő szurkol minden mérkőzésen, mert ő szignálta ki a hon „élvonalbeli” csapatait legfőbb vazallusainak, mert ő építette tele stadionokkal az országot, lám, még a kiskert végébe is jutott egy. Mert ő intézte el a Puskás-díjat, satöbbi, satöbbi… Meg persze azért, mert egy kis pénzt meg lehet mosni a focival. Mindez akár igaz is lehet, de csupán mellékkörülmény, hisz’ már jó ideje világosan látható, hogy Magyarországon nem elsősorban Orbán szórakozását kielégítendő van élvonalbeli labdarúgás. Inkább a félelmeit orvoslandó.
Pár nappal a romániai vendégszereplés előtt nevezetes esemény színhelye volt a Puskás Ferenc nyughelyéül szolgáló fővárosi Szent István-bazilika. A lépcsőjén dalolták el ugyanis Magyarország kirakatklubjának, a különböző egzotikus országokból méregdrága pénzeken verbuvált, Bundesliga III. szintű futballistákkal magyar bajnokságok sorát elnyerő Ferencvárosi Torna Clubnak a hívei, hogy „szar Szlovákia, utálunk, szar Szlovákia”. S ez nem mellesleg akkor is összecseng a magyar miniszterelnök Romániában megfogalmazott gondolataival, ha a nevezett hívek mindezt a Guantanamera dallamára adták elő, mely közismerten kedvelt baloldali melódia – nem nagy ügy, onnan kell a dolgokat beszerezni, ahol a dolgok vannak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
