Lehet, hogy elég lesz az euró megmentéséhez az a csomag, amit lapzártánk után, szerdán fogad el az uniós csúcs, és ami a következőket tartalmazza.
Egy. Görögország adósságát - ami idén már a GDP 162 százaléka, úgy 360 milliárd euró - részben leírják, illetve leíratják a Görögországnak hitelező bankokkal. Elengedik a görög adósság 40, 50 vagy 60 százalékát (az arány lapzártánkkor még ismeretlen). Ettől a görög állam terhei csökkenni fognak, és Görögország egy idő után már nem a más pénzéből fogja törleszteni az adósságát, meg annak a kamatait, mint most, hanem a sajátjából.
Kettő. Az adósságleértékelésen bukó bankok 100 milliárd eurót kapnak az uniótól - az eurózóna által összedobott Európai Pénzügyi Stabilitási Alap, az EFSF 780 milliárd dollárjából - arra, hogy a tőkeveszteségüket kipótolják, kicsinosítsák a mérlegüket, és ha lehet, ne menjenek csődbe. A veszteség ezen felüli részét a (magán)bankok maguk állják: ők is buknak.
Három. Az alap a 780 milliárdból úgy 200 milliárdot arra használna, hogy 20 százalék erejéig biztosítsa az eurózóna gázos országai által felveendő kölcsönöket. Ha mondjuk önök kölcsönadnak 100 eurót Berlusconinak elsejéig, és Berlusconi nem bír majd visszafizetni csak 80-at, akkor a maradék húszért Barrosóhoz fordulhatnak. (Ha szépen kérik, kamatot is ad.) Az unió vezetői, főként Angela Merkel, azt remélik, hogy erre a biztosítéknak félretett 200 milliárd euróra rábukik a piac, és 1000 milliárd eurónyi kölcsönt fog adni Berlusconinak, a portugál muksónak, Passos Coelhónak, a spanyolnak, aki lesz november végén (Rajoy a Néppártból), meg annak, aki még megszorul.
Mondjunk ezer okot, hogy miért nem fog mégsem sikerülni mindez? Görögország ezt a kevesebb adósságot és kamatot se tudja kifizetni, még részben sem, mert nem lesz gazdasági növekedése, és emiatt elég bevétele sem lesz. Erre a görög kamatok megint az égbe szöknek, az adósság pillanatok alatt újratermelődik, és Görögország továbbra is a más pénzét fogja költeni, egészen addig, amíg a más azt nem mondja, nem ad többet, vagy a másé is el nem fogy. (Elfogy a németek pénze is! A németeké, bakker!)
A bankok mégis csődbe mennek.
A 20 százaléknyi biztosíték is kevés lesz, és a piac egy idő után így sem fogja finanszírozni a törött lábú lovak mutatványait. Vagy ez a pénz is elfogy, és közben nem történik semmi az európai gazdasággal. Vagy történik: az, hogy a megszorító csomagok miatt halálra fagy. Az is lehet, hogy el se jutunk idáig: már most ronda dolgok mennek francia-német vonalon, az angolok szurkolnak, hogy nekik semmi ne kerüljön semmibe, lelkesen költenék viszont a más - főleg a németek - pénzét. Beszólt Obama, és beszóltak a kínaiak: jöjjön mindenki az eszéhez! Fogy Merkel többsége a német parlamentben, idegesek a német nyugdíjasok. Tudunk elképzelni és mondani ezer verziót arra is, hogyan nézhet ki az unió politikai összeomlása, először a vissza-nemzetállamosodó unióé, aztán a tagországoké.
Nem mondunk, mondjon Vona meg Orbán. Mindeközben körvonalazódik ugyanis az is, hogy mi lesz, lehet, minek kéne lennie a válság után: és az is, hogy ki kaphat helyet a mentőcsónakban. Mi nemigen. A nagyralátó átalakítások: a közös pénzügyi kormányzás intézményei, meg azok, amelyek a nemzeti költségvetéseket fegyelmeznék, éppúgy részei a fenti csomagnak, mint a tűzoltás. A maga lomha módján efelé igyekszik az uniós fősodor. Mi nem. És lehet, hogy a végén mégis mindenki veszíteni fog. Lehet. De hogy az ebből már most kimaradó országok elbuknak, az meg biztos. Mi.
