„Elnézést kérek, hogyha indulatosnak tűntem, ez részben megfelel a látszatnak, valóban indulatos vagyok, másfelől akkor is így viselkedem, ha nem vagyok az, valamikor nagyon beleélem magam a magam mondandójába, mert hiszek abban, amit mondok; úgyhogy ha ezt a kettőt összeadják, talán megbocsátják nekem, hogy ebben a tónusban fogalmaztam meg a véleményemet, és remélem, ez semmilyen negatív előítéletre nem jelenthet igazolást az önök számára” – nos, így. Kövér László idézett szavait a Szabadság Expressz nevű rendezvénysorozat résztvevőihez intézte, akik – sok száz pályázóból kiválasztott fiatal művészek, értelmiségiek szerte Európából – e napokban afféle tanulmányúton járják Kelet-Közép-Európa országait, hogy megtudják, hogyan is ment 25 esztendővel ezelőtt a rendszerváltás (nálunk a múlt héten jártak, Kövér kirohanása 3-án, csütörtökön esett).
Jaj, de mitől is „gorombult be” vagy „rágott be” (mindkét fordulat a Heti Válasz helyszíni tudósítójának terminológiájából vétetett) dr. Kövér? Nos, ha hihetünk az imént idézett tudósításnak, azért, mert a tisztelt egybegyűltek, miután végighallgatták a tisztelt előadók (Kövér mellett Szűrös, Lezsák, Tölgyessy) elbeszélését korabeli hőstetteikről, némi bizonytalankodás után olyan kérdéseket merészeltek feltenni neki, amelyek nem is a rendszerváltó vitézkedésére, hanem a mai politikára, azon belül is pártja és kormánya sötét dolgaira vonatkoztak. És ezt Kövér László nem vette jó néven. Inkább berágott.
Nos, teljes szívünkkel megértjük Kövér Lászlót. Ez mégis csak disznóság, kérdezni egy politikustól, s nem feltétlenül azt, amit várna. Hanem a politikáról. Nonszensz, orcátlanság, afféle nyugati prepotencia. (Az eset tanulságait villámgyorsan magáévá tevő Kövér e heti korteskörútjának állomásán már arról is beszélt, hogy „a hülyeség Nyugatról jön”.)
Képzeljük csak, egész nap az a rohadt nagy nyomás, a gondok, amiket meg kell oldani, a haza üdve, az Orbán–Simicska-háború, a felkészülés az északír oroszlánok elleni küzdelemre, a feszt nyomuló Rogán–Habony–Lázár- trojka, soroljuk még? Nagy a feszkó. S lenne végre egy nyugodt óra, amikor el lehet kicsinyt dicsekedni, hogy 25 évvel ezelőtt mekkora nagy demokraták, gyilkos diktatúra ellen felkelő héroszok voltunk, különösen én, mert hát itt mellettem a Szűrös? Ugye, értik. És akkor nem hagyják, belerángatják a gorombulásba az embert a rohadt nyugati felforgatói. Csak olyanokat kérdeznek, hogy „miért oroszbarát a jelenlegi ukrán események közepette a magyar kormány; miért nevezték huligánoknak a szabadságukért küzdő ukránokat, milyen a kormány kapcsolata a civil világgal stb.” (Végig ugyanonnan idézünk.)
S most kapaszkodjanak meg, napi nyomás ide vagy oda: László tűrte, ameddig tűrhette, sőt még azután is, hisz válaszolt minden kérdésre, áh, dehogy lógunk mi ki Putyin se… zsebéből, nem mondunk mást Ukrajnáról, mint amit más uniós tagállamok vezetői (akkor kitől is származik az az érzékeny megállapítás,, hogy Ukrajnában épp cirkusz folyik?), satöbbi, satöbbi, mi nem, mi dehogy, távol álljon tőlünk, csak közben bemérgedt, s jól kiosztotta a tiszteletlen külföldi fiatalságot, hogy tudják már, hol a helyük. Olyan hangon épp, mint egy közepesen ittas párttitkár, amikor a november 7-i ünnepségen valaki szóba hozta előtte a munkavédelmi előírásokat.
Kövér László e kétségkívül nemzetközi produkciója azon túl, hogy a politikusi szereptévesztés iskolapéldája, még „árt is a megítélésünknek”. A következő 20 évünk arra is rámegy majd, hogy bebizonyítsuk, nem is vagyunk ennyire sötét tahók.
