És ezt mindenki érti, és mindenki hót természetesnek veszi, kvázi együtt él vele. De azért a felállás mégiscsak új, kimondottá, hivatalossá vált az eddig kimondatlan: a Fidesz (miért ne neveznénk Fidesznek, hisz’ a szégyenük közös nyilvánvalóan) legszéle behúzódott középre, hogy egészen pontosak legyünk, középre vezényelték őket: Dúró Dórát, Budaházy Eddát, a hülye nevű ifiket.
Azt eddig is tudtuk, hogy ezek a formációk, nevezzék őket bár Mi Hazánknak vagy Árvalányhajas Nemzeti Nőrendnek, Zsiványhadseregnek, mind a Fidesz, közelebbről Orbán Viktor kreatúrái. Eddig az volt a mese róluk, hogy azért tartja őket, hogy elmondhassa, van nála rosszabb is ebben az országban, nem én vagyok a szélsőjobb, hanem ezek. Meg azért, hogy oda szavazzanak, ahova köll. De most itt a baj (itt van minden baj: a legnagyobb veszedelemben gyakorlatilag semmi sem működik, a pénz elfolyott, igazi ötletek sohase voltak, a tekintély romokban, mindenfelől csak a viszolygás, a lenézés érkezik). Támadják Magyarországot, hát persze. A külső és a belső ellenségek, a vírus, a Soros… a külső támadásokat talán menedzselni lehet némi dörgölőzéssel, de befelé erőt kell mutatni (kifelé már úgysem lehet), de erő sincs: csak hangoskodás, fenyegetőzés, gyáva, orvul elkövetett gyalázat van.
Dúró Dóra a jelzett szélsőjobbos szerepre kijelölt csoportozatok egyikének parlamentig navigált üdvöskéje talált egy mesekönyvet, s a maga módján próbált meg elbánni vele, mire fel persze a mesekönyv bestseller lett (kábé ennyire értik a dolgukat általában is). Ám az utána történtek fényében immár egyre jogosabbnak tűnik a kérdés: vajon tényleg Dúró Dóra találta meg azt a mesekönyvet? Vagy csupán a kezébe adták, és rászóltak, hogy ne tartsa már fordítva, mert fotózkodás lesz? Mindenesetre ő megtette, ami tőle tellett, a terep elő lett készítve Magyarország miniszterelnökének, aki élt is a lehetőséggel: nekiment a homoszexuális magyaroknak, jó szokása szerint kiutasítván őket a nemzetből. „A magyarok türelmesek ezzel a jelenséggel szemben, sőt a magyarok olyan türelmesek, hogy az ilyen típusú provokatív demonstrációkat is – nem mondom, hogy szó nélkül – jól viseljük. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy Magyarország a homoszexualitás tekintetében egy toleráns, türelmes ország. De van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni, és én ebben összegzem a véleményemet: hagyják békén a gyerekeinket” – mondotta a homoszexuális emberekről.
Kijelentését és a kijelentése által létrejött szituációt tekinthetjük sok mindennek. Nézhetjük, mint fent tettük a politikai oldalát: Orbánnak mindig ellenség kell, s egyre védtelenebbeket mer csak kiválasztani céltáblának, illetve Orbánnak mindig szüksége van valamiféle segédcsapatra, szövetségesekre, s egyre lejjebb és lejjebb talál csak ilyeneket. De nézhetjük e teljes mellszélességű kiállás és frontnyitás személyes oldalát is, az sem kevésbé ijesztő: Magyarország miniszterelnöke – gyakorlatilag kiközösíttetve Magyarország valódi szövetségesei közül, folyamatos tarhálása és dörgölőzése miatt megvetve és kinevetve mindenféle keleti despotáktól – megtalálta végre az övéit, Dúró Dórát és Budaházy Eddát meg az ifijeiket, akiknek hű karéjában önmaga lehet.
Mert akármilyen megalapozottan mondhatjuk kiállásáról, hogy politika, arra semmiféle indokot nem találhatni sem égen, sem padláson, hogy amit vasárnap reggel elmondott a magyar közrádióban – bár tele volt hazug képmutatással –, az ne a szívéből jött volna, ne ilyen érzelmeket táplálna ő a homoszexuális polgártársai iránt. Türelemmel van, tűri, tűri őket, de ha átlépik a vörös vonalát, akkor ő odacsap. S szavára máris jött a Magyar Nemzet-cikk, jöttek Budaházy hangoskodó „tüntetői” és jöttek a könyvesboltokat a történelem legsötétebb korszakából ismerős módszerekkel megjelölő vármegyei ifik. Mind ugrottak Orbán parancsára, s még mennyien fognak, hiszen Orbán épp azt a fiókot húzta ki, amelyikbe a világ gonoszságát zárták el.
S ez ellen nem feltétlenül az a helyes védekezés, ha bizonygatjuk egy könyv vagy éppenséggel a homoszexuális magyar emberek ártatlanságát, hanem az, hogy kimondjuk: elég ebből. Eddig, és ne tovább!
