A szerk.

Fent is, lent is

Emlékeznek a legendás légügyi dinasztia sarjaként feltörő Hingyi Beatrixre? Nem? Pedig génjeiben hordta ő a boldog jövőt: a nemzeti együttműködést. Mert képzeljünk csak el egy országot, ahol valami politikusarc vagy valamelyik fullajtárja ír egy törvényt, aztán a szerint a törvény szerint kinevezik a feleségét, volt feleségét, leendő feleségét egy állami hivatal élére.

Az ember, aki azt mondta, amit nem mondott

Vagy nem mondta azt, amit mondott? Lapunk három független forrásból is úgy értesült, hogy a magyar kormányfő azon a bizonyos, a múlt csütörtök este kezdődött és péntek hajnalig tartó miniszterelnöki csúcsvacsorán mégiscsak azt mondta, hogy nem.

Tandíj és pusztítás

Orbán Viktor álmot látott. Egy nagy turulmadár közeledett feléje, és amikor Orbán már épp elszaladt volna, nehogy a turulmadár meglegyintse a kobakját, akkor látta, hogy nem is madár az, hanem egy nagy Excel-táblázat verdes fölötte.

Fejünk

"Schmitt Pál vágja ugyanis csak igazán bóvliba ezt az országot, nem a Fitch Ratings. Hisz a hazugság, a lopás immár az államiságunk szimbólumáig ér, innen már nincs fölfelé, csak lefelé van. Mindaz a sár, amit ez az ügy is kitermelt, elkezd szépen lecsorogni előbb Schmitt lábszárán, aztán szépen végig az egész hóbelevancon, s nem fog megállni a lakások küszöbénél sem."
  • 2012. január 13.

Még egyszer a Sarkozy-levélről

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője levelet küldött szerkesztőségünknek, miszerint Orbán Viktor igenis válaszolt Sarkozy levelére.
  • 2012. január 9.

Beszólás franciásan

Nicolas Sarkozy is írt Orbán Viktornak, még novemberben. A francia elnök a mai napig nem kapott választ, a beruházásokért aggódó levelet a kormány ügyesen titkolta. Eddig.

NEU

Vajon mi eshet le Magyarországnak az európai csúcson a nagyok asztaláról? Amint arról beljebb részletesen is harangozunk, az lesz, hogy Németország ad pénzt, de.

Gátlástalan hazudozók

"Az Uniós tiltakozás egy halk csuklást sem váltott ki a törvények elfogadásának idején a beterjesztőkből, azóta pedig gátlástalanul és monotonon szajkózzák, hogy a jegybanktörvény megfelel az Uniós jogoknak."

Tört hangon

Most nem jött szembe, mint tavaly, csak állt szerencsétlenül, eleinte szinte zavarban, jaj, hova tegyem a kezem: malmozni próbált, de nem sikerült, s amikor ezt az adásrendező is észrevette, nem mutatták többet a kezét.

Randevú a fallal

Az Európai Bizottság után az IMF is szóvá tette a ma szavazásra kerülő jegybanktörvényt. Ha elfogadják – és miért ne tennék? –, az nagyon fog fájni.

A hazugságok éltető ereje

„Hát persze, és akkor majd meglátják a nagyokosok is, majd megértik, hogy mit miért csináltunk, és akkor majd Merkel és Sárközy kocsit küld Brüsszelből Orbán Viktorért, s Barroso is bocsánatot kér majd az alkalmatlankodásért.”
  • narancs.hu
  • 2011. december 23.