A szerk.

Mi, magyarok

A szerk.

Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő a múlt hétfőn felmérette volna a kormánnyal, hogy hány "zsidó származású" ember jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarországnak.

Orbán Viktor fideszes kormányfő részben erre reagálva most hétfőn azt mondta a parlamentben, hogy "mi, magyarok, megvédjük zsidó honfitársainkat". A motiváció egyik esetben sem kétséges: Gyöngyösi pártja ideológiájából következően listát gyártatna a magyarokra veszélyes elemekről, míg Orbán szerint ez a mentalitás méltatlan az országhoz, az Országgyűléshez. A miniszterelnök szavainak őszinteségét ezúttal nem vitatnánk. (Bár nyugodtan megtehetnénk, mondjuk amiatt, amit ő és a pártja a szalonképtelen beszéd térhódításáért tett az elmúlt másfél évtizedben.) Orbán Viktor szavai viszont arról árulkodnak, hogy a miniszterelnök valamit nagyon nem ért. (Ahogyan sokan mások sem szerte a hazában, még az Orbánnál pallérozottabb elmék is, példa rá a nyári-őszi ún. történészvita.)

Orbán Viktor megvédené a zsidókat. De kik azok "a zsidók", akiket egy másik nép (a magyar) véd meg majd Magyarországon? A zsidó vallásúak? Aligha, hiszen a szélsőjobbos univerzumban (és a közbeszédben) a zsidó a legkevésbé sem vallási kategória. A magyarországi zsidó kisebbség? Az mi lenne? Olyan, mint a magyarok Romániában vagy Szlovákiában, vagy mint a méhkeréki románok, a pilisszentkereszti szlovákok? Fájdalom, de ilyen meg nincs.

"A zsidó" ebben a szóhasználatban nem más, mint a nürnbergi náci törvényekben vagy a Horthy-rezsim (ami a Fidesz-kormány által lelkesen menedzselt újrafényezésen esik át manapság) zsidótörvényeiben definiált zsidó. Ezt persze nyilván mind Orbán Viktor, mind azok visszautasítják felháborodottan, akik a mindennapokban evidens módon beszélnek zsidókról; holott ilyenkor egy olyan önkényesen meghatározott entitás lebeg előttük, ami magától értetődően más, mint a "magyarok". Mint az a nép, amelyik amúgy németekből, szlávokból, törökökből, románokból, cigányokból, zsidókból meg a magasságos ég tudja, ki mindenkiből van összegyúrva.

Az, hogy a III. évezred elején is úgy beszélünk magyar nemzetiségű emberekről, mintha azok a nemzeten kívül állók lennének, csak egyvalamit jelent. Azt, hogy ezeket az embereket a szlávokból, törökökből, németekből stb. jött magyarok változatlanul nem engedik be a magyar nemzetbe. Azt, hogy tehettek a múltban és tehetnek a jövőben bármit, a "zsidókat" a "magyarok" egyszer és mindenkorra asszimilációra képtelennek nyilvánították. Valamenynyit: az élőket is, a holtakat is. Hiszen szlovák meg sváb származású emberekről (politikusokról) senki nem cseveg fesztelenül a köztérben - "zsidókról" (vagy zsidó származásúakról) ellenben igen.

Természetesen pontos okai vannak, hogy "történelmileg" miért alakult ez így. De hogy itt valami sokkal mélyebb problémáról, a honi közgondolkodás változatlanul virulens téveszméjéről van szó, azt épp az olyan, eredetileg akár jó szándékúnak is minősíthető föllépések mutatják, mint Orbán Viktor e beszéde. De a jó szándékúnak gondolt zsidózás is zsidózás.

Orbánnak (és mindenki másnak) nem a "zsidókat" kell megvédeni, hanem azokat a magyarokat, akiket gonosz és/vagy tudatlan másik magyarok önhatalmúlag megbélyegeznek, kirekesztenek és aláznak meg emberi méltóságukban. S ha történelmileg úgy alakul - mint 1944-45-ben -, akkor az utcán leköpnek és agyonvernek, bevagoníroznak és a halálba küldenek. 2012-ben talán nem különleges elvárás ennek a megértése.

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.