A szerk.

Tojástánc

Gyurcsány Ferenc múlt héten bejelentett hétpontos köztisztasági csomagja - amely többek között a pártfinanszírozást tenné átláthatóvá és ellenőrizhetővé, rendezné a képviselői fizetéseket és eltörölné a méltán népszerűtlen ún. költségtérítési keretet, valamint kimondatná a polgármesterség és az országgyűlési képviselőség összeférhetetlenségét (amit épp egy MSZP-SZDSZ-kormány szüntetett meg még 1994-ben) - sokakban, így lapunkban is azt az érzetet keltette, hogy a kormányfő előre menekül párton belüli szorult helyzetéből.

Lúzerek

A húsz évvel ezelőtti találkozóra emlékező ülést szerveztek Lakitelken a múlt szombaton. S bár az egykori főszereplők mellett az újabb idők sztárjai is fölléptek - a legnagyobb sikert természetesen Orbán Viktor aratta -, az összejövetel mégis egyfajta időutazásra emlékeztetett.

Levesek porból

Az lett volna csak a mókás, ha a kormányfőre most rádől a szocpárt és agyoncsapja. Mondjuk úgy, hogy a Zuschlag-ügy miatti elemi, párton belüli felháborodás a leváltásához vezet. Esetleg úgy, hogy a kormányfő ezen eset miatt prognosztizálható népszerűségvesztése sarkallja pragmatikus cselekvésre a frakciót.

Mit vártál?

Juraj Migas, Szlovákia magyarországi nagykövete erősen elcsodálkozott, amikor berendelték a Külügyminisztériumba; mit vegzálják minden piszlicsáré dologgal. A pozsonyi külügy az eset kapcsán közölte, hogy a maestro afelől tájékozódott magyar partnerénél, hogy "vajon a magyar kormánynak és a magyar politikai élet más képviselőinek reagálása nem a háború utáni európai rendezést megkérdőjelező célokat követ-e?" Bár lehet, hogy a "nem-e" fordulatot használta. Most mondjuk erre azt, hogy a pofánk leszakad?

Kampány, példaképpel

Orbán Viktor nyakra-főre interjúkat ad, amikben legfőképp polgári szociális gondolatról, meg valami újabb szerveződésről vagy bázisról beszél - utóbbi pontos megnevezésében nem vagyunk biztosak, valószínűleg zavar bennünket a nagy számú fideszes tagozat meg csoport meg petíció.

Méltó módon

Mi történik itt, idestova két hete? Hááát... ünnepel az ország. Pezsgőt tán még nem bontott senki, de a himnuszt sokszor elénekelték. Vigad a jobb és bal, zászlaikat lengetik a félreeső halmazok, felszólal mindenki, aki szembejön, vagy hátulról.

Mindent vissza!

Augusztus 29-én véget ért a műsor: ötéves eljárás után a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helybenhagyta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellbírságait. A 7 milliárd forintos rekordbüntetést öt autópálya-építő cégre - Strabag, Betonút, Debmút, Hídépítő, Egút - rótták ki, mivel az M7-esre és az M3-asra kiírt közbeszerzési eljárásban előre ledumálták az árakat, meg azt, hogy ki kinek lesz az alvállalkozója. (A GVH becslései szerint 2000-2006 között 220 milliárd forint ugrott ekképp a közös kasszából.)

Elvisz az uklad

A lengyel választási kampány legfrissebb, a nemzetközi sajtó érdeklődésére méltán számot tartó híre, hogy Lyzwinski képviselőnek (Önvédelem) egyes állítások szerint súlyos, régóta tartó merevedési zavarai vannak.

Egyszer élünk

Ha mi lennénk a FIFA, ugyanazt csinálnánk, mint ők, igyekeznénk rostgazdagon táplálkozni, s örülnénk minden átutalásról értesítő sms-nek. De ha a FIFA véletlenül olyan lenne, mint amúgy kéne neki, s nem olyan, mint mi, akkor jól megbüntetné a világbajnok labdarúgó-válogatottat, mert az nyilván előre megfontolt szándékkal átverte nézőit a szerdai meccsen.

A nagy kérdés

Hogy a Magyar Gárda a következő választásokig mivel próbálkozik majd, sejthető. Forradalmi igyekezetük alig palástolható, ugyanakkor láthatóan feszélyezi őket jogrendünk. A rasszista uszítás, a (névtelen) fenyegetőzés, az egyenruhás masírozás belefér, más aligha.

Tüzet szüntess!

Mindannyian tudjuk, mi történt tavaly augusztus 20-án Budapest belvárosában, s mint hétfőn kiderült, nem sok hiányzott ehhez az idén sem. Csupán két órával jött korábban (sietett!) a vihar, és alig volt kevésbé intenzív, mint a tavalyi gyilkos szupercella.

Nyári lak

2002 óta a politikai ütésváltások, s különösképpen a kampányidőszakok kedvelt témája - a gáz- és áramárak, valamint a "ki épít több és olcsóbb autópályát" problematikumával holtversenyben - az államilag támogatott lakáshitelek ügye. Hogy azt most éppen megszüntetnék-e (jellemzően a komcsik), vagy ellenkezőleg, bővítenék-e (jellemzően a nackók, de a komcsik is szeretnek ilyesfélékkel előhozakodni). Az elmúlt hétvége lakásügyi fölhorgadása azonban némileg különbözött a korábbi párbajoktól.