Az elmúlt években számtalanszor bíráltuk az orbánizmus politikai ellenzékét a józan belátás, a reális helyzet- és önértékelés hiánya miatt. Hogy csak egyetlen példát mondjunk e végzetes vakságra: a „se a Fidesz, se a komcsik” (finomabban: a „régi baloldal”) alapállás 2010 után nem a vágyott megújhodást segítette, hanem az orbánista hatalomgyakorlás prolongálását az újabb és újabb ciklusokra.
Annak a fel nem ismerése volt ez, hogy a NER fennmaradása éppen annak a politikai versengésnek – a szabad választásokon alapuló demokratikus berendezkedésnek – a végét hozza el belátható időn belül, amelyen kívül semmi más nem biztosíthatja azt, hogy egy új szervezet kiemelkedhessék, és – ha a választópolgárok is úgy akarják – a Fidesz meg a „komcsik” nélkül alakíthassa a haza sorsát.
Három súlyos választási vereség (két országgyűlési és egy helyhatósági) kellett ahhoz, hogy Orbán ellenzéke megértse, megeméssze, és újonnan szerzett bölcsessége jegyében megtegye azt, ami az alapfeltétele annak, hogy legalább
ne a teljes reménytelenség pozíciójából
forduljon rá egy választásra. Az elmúlt hetek alapján az ellenzéki pártok ezt a munkát tisztességgel elvégezték. Elismerésünk már csak azon okból is kijár nekik mindezért, mert az elmúlt hetekben és napokban bőven megtapasztaltuk (és tapasztaljuk folyamatosan), hogy mivel jár az orbánizmussal szembeni nyílt politikai föllépés.
A kormánypártokéhoz képest töredéknyi erőforrásból gazdálkodó, a még mindig a legnagyobb elérést biztosító elektronikus média jelentékeny részéből kiszorult szervezetekkel szemben ebben a kampányban – az Állami Számvevőszék 2017–2018-as dicstelen szerepvállalása után – a magyar állam további intézményeit is bevetették. A kormánypártok kiszolgálói (a propagandasajtó, az álcivilek, a provokatőrök) következmények nélkül gyalázhatják, fenyegethetik őket, s immár van példa a rendőrség politikai indíttatású, megfélemlítő célzatú kivezénylésére is – miközben az elvben pártsemleges ún. választási bizottságok levegőnek nézik az aggályaikat hangoztató ellenzékieket, sőt egy esetben a Kúria is ezt tette.
Ezt a nyomást sokan nem is bírták.
És bár nyilván nem kevesen vannak, akik eleve a Fidesz beépített emberei voltak az ellenzéki pártokban (közülük a legtöbben nyilvánvaló fideszes hátszéllel indulnak „civil” jelöltként egykori társaik ellen), a választás előtt hirtelenjében visszalépett ellenzékiek esetében (például Győrben vagy Miskolcon) alighanem más a helyzet.
Hogy kivásárolták-e őket vagy fenyegetés hatására léptek le, előbb-utóbb kiderül. Azokat viszont, akik mindezek ellenére is állva maradtak, becsüljük meg. Hiszen kilenc év orbánizmus után mindenki tisztában van azzal, hogy ezek az emberek akár nyernek, akár veszítenek október 13-án, az állampárt a célkeresztet már a homlokukra rajzolta.
Nem rajongani kell az ellenzékért, nem csodát várni tőle, hanem most vasárnap neki adni a szavazatainkat, mert azokkal valamennyire még mindig beleszólhatunk a közös ügyeinkbe.
Tegyük meg ezt magunkért, mindannyiunkért.
