Mickey, Disneyland királya

Döbbenetes látvány tárul a Sikló felső állomására érkező utasok és mindazok elé, akik a Budavári Palota környékét veszik célba, bár ezzel nem mondunk újat. A Várnegyed évek óta abszurd felvonulási terület, tételesen is felsorolhatnánk mindazon „régi” építményeket, amelyeket mostanában húztak, húznak fel abból a célból, hogy újra úgy nézzen ki a környék, mint 1900 és 1944 között.

Ugyanazt csinálják, mint a 2010-es években a Kossuth térrel, az eszközök is ugyanolyanok; nem műemlékek felújítása történik, hanem megsemmisült vagy meg sem épült házak, hivatalok és paloták újbóli felépítése 21. századi módszerekkel. Legfeljebb a lépték más, a Várban zajló műveletek jóval nagyobb területen zajlanak és sokkal többe kerülnek, mint a Parlament környékének munkálatai. De az „eljárásrend” ugyanúgy önkényes, a világörökségi helyszín arculatát nagymértékben megváltoztató beavatkozások előtt sem szakmai, sem lakossági egyeztetés nem történt, sőt a vári építkezések a mai napig úgy zajlanak, hogy a leendő épületek egy részének a funkciói sem tisztázottak, vagy­is építészet helyett valamiféle dekorálásnak lehetünk tanúi.

E műveletek során a Várnegyed legnagyobb díszletéről, a Budavári Palotáról valamivel ritkábban hallhattunk, de még így is sokszor elhangzott: itt sem maradhat el az időutazás. Arról már kevesebb szó esett, hogy ezt milyen eszközökkel érnék el, és összesen mennyibe kerülne. Az árat vélhetően az illetékesek sem tudnák megsaccolni, így legfeljebb abban lehetünk biztosak, hogy a palotával kapcsolatos költségek túlzás nélkül a csillagos eget súrolnák. 2021-ben az újjáépítés „főpróbájának” tekintett déli összekötő szárny, illetve az abban helyet kapó, mindössze 83 négyzetméteres Szent István-terem rekonstrukciója is több milliárd forintba került, és csak kárpitokra 360 milliót költöttek el. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint ez legfeljebb egy kis apró ahhoz képest, hogy a jövőben mennyit kellene rákölteni a palotára, hiszen a listán nemcsak százmilliós kárpitok lennének, de benne foglaltatik az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum kipaterolása is, nem beszélve magáról az építkezésről. A felsorolt intézmények még itt működnek, de a cikkünk elején említett „döbbenetes látvány” immár nemcsak a környékre, hanem konkrétan a palotára is vonatkoztatható; az épületegyüttes északi szárnyát ugyanis egy homlokzatfal kivételével a földdel tették egyenlővé, amely így, kráterként, 1945 elejének is lehetne a mementója. De ennél is drámaibb, egyenesen katasztrofális, hogy valójában e kráter látványától vált egyértelművé, hogy a jelenlegi Budavári Palotát nem felújítani fogják, hanem lerombolni, hogy a helyébe egy teljesen új építményt emelhessenek. Amelyre mondhatják ugyan, hogy megszólalásig olyan, mint a régebbi, többszöri átalakítások után 1905-re felépült palota, ám attól még nem lesz 120 éves műemlék, de még hiteles történelmi helyszín sem. Rákölthetik a világ minden pénzét, akkor is csak másolat lesz, sőt az sem, hanem hamisítvány, hiszen ma már lehetetlen ugyanúgy, ugyanolyan módszerekkel, ugyanolyan anyagok felhasználásával építkezni, mint Hauszmann Alajos idejében, de még ha lehetne is, akkor sem tudnák visszahozni a múltat egy ilyen építkezéssel.