Annál inkább ezt teszi viszont Bonka úr, aki köpcös, ám egyenes derekú fővárosi paraszt volt; nyakában, csuklóján, ujjain smukk, szűk 500 szavas szókinccsel pompásan elboldogult a világban (más, mint "anyagbeszerző", aligha lehetett a foglalkozása), és a Rudas fürdőben többször avval vétette magát észre, hogy két lépés nekifutásból fejest ugrott a brűgbe - ez még a fürdő nem okvetlenül túlpallérozott közönségéből is erős konsternációt és némi rosszallást váltott ki. Bonka úr ezenkívül még BLASZ III-as futballbíró is volt, működésének - több szerkesztőségi munkatárs elbeszélése szerint - egyik kiemelkedő pillanata az volt, amikor nemhogy elcsalt egy mérkőzést (ez praxisában rutineljárásnak számított), és nem is csak hogy az utolsó pillanatban megadott kamutizenegyessel tette ezt, de a mérkőzés során effektíve biztatta is a kedvezményezett csapatot: "na, lőjél már, bazmeg!!" - ordította például a tizenegyes pont körül bénázó csatárnak vörös fejjel. ("", te faszomöccse ..." - sóhajtotta aztán, midőn a lövés mellészállt.) A kedvezményezett csapat - a pályaválasztó - a feljutásért küzdött, a magasabb osztály pedig több nézőt hozott volna, és Bonka úr hitvese vitte a pályaszéli büfét - a motiváció kutatásába ily módon egyetlen sporttársnak sem kellett fölös energiákat ölnie, sőt ez a reláció Bonka spori ténykedését a tiszteletreméltóság bizonyos aurájával is ellátta (hisz mégiscsak a család lenne a társadalom legalapvetőbb, legszilárdabb alapsejtje, és a házasság - szentség!).
Ez persze még jóval az uniós csatlakozásunk előtt történt - azóta nagyot fordult a világ szerencsekereke. Ma már BLASZ III-as bírók - némi furfanggal - nemzetközi felnőtt barátságos mérkőzéseket is vezethetnek, mint tette azt három honfitársunk a múlt héten Törökországban, a festői Antalyában. A fordulatos Bulgária-Észtország találkozón négy tizenegyes után alakult ki a 2:2-es végeredmény. Hogy miért épp egy török fürdővárosban rendezték a bolgár-észt rangadót, ne tőlünk kérdezzék, hanem a Jóistentől. De a határok légiesülése, a kultúrjavak akadálytalan áramlása (a sport is a kultúra része!), a másik nép szokásainak, dalainak, mozgásművészetének (táncainak, elkésett becsúszó szereléseinek, műeséseinek), tradicionális ruházatának (pityke, sportszár, bunda) jobb megismerése csupa olyan dolog, amelyről értesülvén a mi szívünk is hangosabban dobog. Abban pedig, hogy a bolgár, az észt és a magyar nemzetet képviselő daliák vetélkedőjének épp Törökország adott otthont, szintén láthatunk valamiféle lelket melengető szimbolikát. Nemcsak azért, mert talán ez az apró esemény is közelebb hozza Törökországot Európához, és viszont, hanem mert Európa számos országa épp az oszmán birodalom vendégeskedése alatt épített ki bensőséges viszonyt az emberi tranzakciók egy jól körülhatárolható fajtájával, amint arról a magyar nyelv "baksis" (a. m. megvesztegetésként v. valamely személyes szolgálat jogtalan, illetéktelen jutalmazásaként ajándékozott pénzösszeg) szava is tanúskodik. Ily módon egyenesen a kultúrjavak körforgásáról beszélhetünk!
A találkozón uralkodó testvéries hangulatról egyébként bárki meggyőződhet, aki a gólösszefoglalót megtekinti, a sporttárs testi épségére maximálisan vigyázó gáncsok, a lelkes műesések és a határozottság, "mellyel a játékvezető a tizenegyespontra mutatott", nyilvánvalóvá teszik, hogy ebben mindenki benne volt. Talán csak az észt labdarúgó-szövetség balfasz elnöke nem, aki, látván az eseményeket, és értesülvén arról a tényről, hogy a távol-keleti fogadóirodák egy idő után a három gólnál többet tippelő fogadások oddsát levitték a minimálisra, most a FIFA-nál picsog az "eset" kivizsgálását kieszközlendő. (A fogadóirodák akkor tesznek ilyet, ha egy furcsa eredményre sok, nagy összegű fogadás érkezik.) Az, hogy három alsóbb osztályú engedéllyel bíró játékvezető hogyan vezethetett nemzetközi meccset, a Magyar Labdarúgó Szövetséget is gondolkodóba ejtette, de sokat nem tehetnek - a bírókat nem ők szervezték, az egészről nem is tudtak. Szóvivőjük "példás szankciók kilátásba helyezéséről" nyilatkozott, s tudjuk azt is, hogy mostanában nem kis erők mozdultak meg a gyanú árnyékának elhessegetésére. E tényezők heroizmusa dicséretes, de tartunk tőle, náluknál is erősebb áramlatokkal próbálnak szembemenni. Hogy mást ne mondjunk, közvetlenül a bolgár-észt találkozó előtt, ugyanazon a pályán rendezték a Litvánia-Bolívia párharcot, melyen mindhárom gól tizenegyesből esett, s a horvát játékvezetők munkáját negyedik bíróként a magyar trió egy tagja segítette.
Amiből két tanulság adódik. Az egyik, hogy sürgősen el kell kezdenünk gondolkodni Bolívia adaptációján a nyugati államok közösségébe: ebben mi, újonnan csatlakozott kelet-európaiak élszerepet játszhatnánk.
A másik inkább egy jó tanács az ügyben állítólag vizsgálódni kezdő Nemzeti Nyomozó Iroda detektívjeinek.
Annak mindenképpen utána kéne nézni, hogy ki viszi az antalyai pálya büféjét.
