A szerk.

Semmi se drága

A szerk.

„Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza” – üzeni háromszáz idióta a lidérces múltból, csókol anyád, Szimónidész aláírással. Oh, persze, ezek csak a hülye görögök voltak, könnyű volt nekik hülyének lenni. Mi magyarok, már okultunk 1956 tapasztalatából, s sosem követnénk el efféle balgaságot.

Hát akkor figyeljen jól minden kedves hazaáruló, minden kedves muszkavezető, minden Orbán és minden Balázs, minden frissen bukott csinovnyik. „Ötven huszár volt akkor a Szabadság, / annyi volt itt a nemzet, a magyar. / És szembe, hozván a császár parancsát / tízezer fő, tizenkét ágyuval / végig a völgyön, a Sió lapályán / rohamra készen, – középen a híd. / Egy fél országrész fordul vérbe-lángba, / ha az a hídfő, az is elesik” – ez a tárgyalási alap. Innen indulunk.

Amúgy meg tényleg semmi sem a régi már. „Nyalni csak úgy lehet, hogy élvezzük az ízeket”? Micsoda szamárság! Pont így nem lehet, belefeledkezve az ízekbe, csak úgy önfeledten, az élvezet kedvéért. Ugyan már. Nyalni csak pontosan, szépen, ahogy a vörös csillag megy az égen – ennyit a magyar- és a világirodalomról.

Kedden kaptuk a hírt, hogy az Államvédelmi Hatóság reinkarnációja, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elcsapta egyik igyekvő csinovnyikát, mert rosszkor nyalt, rossz helyen. Somkuti Pipi vagy ki eltévesztette a segget a nagy tolongásban. Személyében pedig a nyalás sztahanovistáját gyászoljuk (a Telex.hu alapos összeállítást közöl ez irányú korábbi törekvéseiről – volt neki bőven törekvése).

Az a bűne a kegyvesztett csahosnak, hogy túl erős szavakkal büfögte vissza Orbán Balázs miniszterelnöki jobbkéz nemrégiben hírhedté vált szavait, melyek szerint, ha jön a ruszki, mi csitulunk lábhoz, és jobban tenné mindenki a világon, ha követné a példánkat. Persze, felesleges ezt a miniszterelnöki balkéz találmányának tulajdonítani, egy ideje a napnál is világosabb, hogy ez az épp aktuális kormányzati narratíva 1956-ról, komplett történelmünkről, napjaink világhelyzetéről, a magyarok életéről. Mondott ilyet már Szijjártó is meg a Főorbán is, s még azt sem állíthatjuk, hogy sokkal szofisztikáltabban fogalmaztak volna. De akkor mi a probléma? Hol rontotta el Somkuti Kucu?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.