Akár odáig menően is, hogy az Európai Parlamentben ülő két széljobbos frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia egy szervezetben forrjon össze, mely brigád a maga akár 130 képviselőjével az EP harmadik legerősebb ereje is lehetne! A találkozó egyik főszereplője, de mondhatnánk sztárt is, sőt bálványt is, a mi Orbán Viktorunk volt.
A hangulatos tanácskozás, más választása nem lévén, közös zárónyilatkozat kiadásával ért véget. Mielőtt e dokumentum részletes elemzésébe bocsátkoznánk (nyugalom, ezt nem fogjuk megtenni – a szerk.), vessünk egy pillantást a 10 aláíró pártra, s a képviseletükben fellépő személyiségek némelyikére, majd próbáljuk meg felmérni, vajon közelebb vagy távolabb kerültek-e a megvalósuláshoz a fenti célok.
A varsói fellépők közül kormányzati pozícióban csak a PiS és a Fidesz van, őmellettük fajsúlyosabb szereplőnek még a spanyol és a francia komponenst tekinthetjük. Az előbbi, a Santiago Abascal vezette Vox a jobboldali Néppárt szakadárjaiból kelt életre 2013-ban, legnagyobb sikerét 2019 novemberében érte el, amikor 15 százalékot kapott az az évi második spanyol parlamenti választáson (fél év alatt 5 százalékot nőtt), s a közvélemény-kutatások azóta is nagyjából ennyire mérik. Komolyabb európai parlamenti képviselete nincs (3 fő), érezhető otthoni megtorpanását részben a szocialista kormány sikeres kormányzása, részben a Néppárt konszolidációja okozhatta. Az Abascalénál nagyobb esélye van tényezővé válni Marine Le Pennek, a Rassemblement National, azaz Nemzeti Tömörülés energikus vezetőjének, ám még rá sem fogadnánk nagy összeggel a jövő tavasszal esedékes francia elnökválasztáson: a jobbszélen akkora a tumultus – Éric Zemmour mellett a tradicionális gaulle-ista jobboldal pártja, a Les Républicains is ebben a mezőben törekszik előre –, hogy igazi csoda lenne a jó nevű Le Pen győzelme.
Stabilan 20 százalékos támogatottság alatt tempózik Finnországban a Finnek Pártja is; s bár ezzel a legutóbbi, 2019-es választáson a szocdemek után másodiknak futottak be, a finn parlamentben erős baloldali–zöld–liberális koalíció viszi a végrehajtó hatalmat. A Finnek esélyei a kormányzásra elhanyagolhatók; annál is inkább, mert egyszer, 2015 és 2017 között már próbálkoztak vele, e kalandot akkori jobbközép koalíciós partnereik azóta is igyekeznek törölni a kollektív emlékezetből. Hasonló kört futott le az észt eszmetársak pártja, az EKRE is. Az Észt Konzervatív Néppárt kétéves ott-tartózkodás után idén év elején zuhant ki a jobbos kormánykoalícióból, amely egyébként a jobbközép miniszterelnök korrupciós botrányán futott zátonyra. (Az ügy volumenéről annyit, hogy itthon egy fideszes kisvárosi önkormányzati képviselő csak a reggeli és a tízórai között többet szokott lopni – de hát Észtországban működő többpártrendszer van.) Az EKRE esztétikai minőségét a standard bevándorló- és melegellenességen kívül időnkénti, hát, kicsit olyan fasisztikus kikacsintásai szavatolták; mostanában az orosz kisebbség felé tapogatózott, sikertelenül. (Amúgy tudnak szép szavakkal beszélni Putyin elnökről is.) Az októberi helyhatósági választásokon 13 százalékot kaptak, de ez egy ideje nem növekszik, a perspektíva tehát itt is behatárolt. A balti szálnál maradva: a lett és litván hasonpártok már el sem mentek Varsóba, talán a vállalkozást körbefonó orosz szál tartotta őket távol. Litvániát az ottani lengyelek pártja képviselte, szerény otthoni parlamenti jelenlétük mellett egy darab EP-képviselővel büszkélkedhetnek, s nyilván zsenánt lett volna nemet mondaniuk a PiS meghívására.
Ejtsünk szót a nagyralátó szövetség romániai beltagjáról is. Az egykor szebb napokat látott Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt lényegében nem létezik, nincs parlamenti képviselete, de miért is lenne, ha egyszer el sem indul a választáson, a legutóbbi helyhatósági voksoláson viszont 42 helyi képviselői helyet is szerzett (a közel 40 ezerből). Egy szem EP-képviselőjüket a szocialistáktól kapták ajándékba. A pártmunka frontján egyébként Aurelian Pavelescu elnököt egy elnökhelyettesen és egy főtitkáron kívül 40 alelnök segíti, legalábbis a párt honlapjának keddi állása szerint, amivel a román nemzeti keresztény parasztok valószínűleg európai, ha nem világcsúcstartók (és akkor legalább azt is tudjuk, miért hívták meg őket a cs.-találkozóra). De nincs jó passzban az osztrák Szabadságpárt sem, amióta egy jugoszláv vendégmunkásnő olyan csúnyán csőbe húzta Strachét. Ne hagyjuk ki viszont a Vlaams Belangot, a Flamand Érdek pártját, amely nemrég jelentős előmenetelt ért el: pár éve már mindenki azt hitte, hogy a flamand szeparatisták régebben, hát, bizonyos náci szimpátiákkal is hírbe hozott szerveződése csöndesen elenyészett, de 2019-ben majd’ 20 százalékot kaptak.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
