A szerk.

Vissza a szamárpadba

  • A szerk.
  • 2021.12.08 21:00

A szerk.

Nagyszabású szélsőjobboldali összejövetelnek, öndefiníciója szerint egyenesen csúcstalálkozónak adott otthont a múlt hétvégén Lengyelország fővárosa. A The Warsaw Summit házigazdája a Jog és Igazságosság (PiS) és Jarosław Kaczyński pártelnök voltak, vélelmezett titkos célja pedig az, hogy az európai hasonelvű pártokat egységbe kovácsolja.

Akár odáig menően is, hogy az Európai Parlamentben ülő két széljobbos frakció, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia egy szervezetben forrjon össze, mely brigád a maga akár 130 képviselőjével az EP harmadik legerősebb ereje is lehetne! A találkozó egyik főszereplője, de mondhatnánk sztárt is, sőt bálványt is, a mi Orbán Viktorunk volt.

A hangulatos tanácskozás, más választása nem lévén, közös zárónyilatkozat kiadásával ért véget. Mielőtt e dokumentum részletes elemzésébe bocsátkoznánk (nyugalom, ezt nem fogjuk megtenni – a szerk.), vessünk egy pillantást a 10 aláíró pártra, s a képviseletükben fellépő személyiségek némelyikére, majd próbáljuk meg felmérni, vajon közelebb vagy távolabb kerültek-e a megvalósuláshoz a fenti célok.

A varsói fellépők közül kormányzati pozícióban csak a PiS és a Fidesz van, őmellettük fajsúlyosabb szereplőnek még a spanyol és a francia komponenst tekinthetjük. Az előbbi, a Santiago Abascal vezette Vox a jobboldali Néppárt szakadárjaiból kelt életre 2013-ban, legnagyobb sikerét 2019 novemberében érte el, amikor 15 százalékot kapott az az évi második spanyol parlamenti választáson (fél év alatt 5 százalékot nőtt), s a közvélemény-kutatások azóta is nagyjából ennyire mérik. Komolyabb európai parlamenti képviselete nincs (3 fő), érezhető otthoni megtorpanását részben a szocialista kormány sikeres kormányzása, részben a Néppárt konszolidációja okozhatta. Az Abascalénál nagyobb esélye van tényezővé válni Marine Le Pennek, a Rassemblement National, azaz Nemzeti Tömörülés energikus vezetőjének, ám még rá sem fogadnánk nagy összeggel a jövő tavasszal esedékes francia elnökválasztáson: a jobbszélen akkora a tumultus – Éric Zemmour mellett a tradicionális gaulle-ista jobboldal pártja, a Les Républicains is ebben a mezőben törekszik előre –, hogy igazi csoda lenne a jó nevű Le Pen győzelme.

Stabilan 20 százalékos támogatottság alatt tempózik Finnországban a Finnek Pártja is; s bár ezzel a legutóbbi, 2019-es választáson a szocdemek után másodiknak futottak be, a finn parlamentben erős baloldali–zöld–liberális koalíció viszi a végrehajtó hatalmat. A Finnek esélyei a kormányzásra elhanyagolhatók; annál is inkább, mert egyszer, 2015 és 2017 között már próbálkoztak vele, e kalandot akkori jobbközép koalíciós partnereik azóta is igyekeznek törölni a kollektív emlékezetből. Hasonló kört futott le az észt eszmetársak pártja, az EKRE is. Az Észt Konzervatív Néppárt kétéves ott-tartózkodás után idén év elején zuhant ki a jobbos kormánykoalícióból, amely egyébként a jobbközép miniszterelnök korrupciós botrányán futott zátonyra. (Az ügy volumenéről annyit, hogy itthon egy fideszes kisvárosi önkormányzati képviselő csak a reggeli és a tízórai között többet szokott lopni – de hát Észtországban működő többpártrendszer van.) Az EKRE esztétikai minőségét a standard bevándorló- és melegellenességen kívül időnkénti, hát, kicsit olyan fasisztikus kikacsintásai szavatolták; mostanában az orosz kisebbség felé tapogatózott, sikertelenül. (Amúgy tudnak szép szavakkal beszélni Putyin elnökről is.) Az októberi helyhatósági választásokon 13 százalékot kaptak, de ez egy ideje nem növekszik, a perspektíva tehát itt is behatárolt. A balti szálnál maradva: a lett és litván hasonpártok már el sem mentek Varsóba, talán a vállalkozást körbefonó orosz szál tartotta őket távol. Litvániát az ottani lengyelek pártja képviselte, szerény otthoni parlamenti jelenlétük mellett egy darab EP-képviselővel büszkélkedhetnek, s nyilván zsenánt lett volna nemet mondaniuk a PiS meghívására.

Ejtsünk szót a nagyralátó szövetség romániai beltagjáról is. Az egykor szebb napokat látott Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt lényegében nem létezik, nincs parlamenti képviselete, de miért is lenne, ha egyszer el sem indul a választáson, a legutóbbi helyhatósági voksoláson viszont 42 helyi képviselői helyet is szerzett (a közel 40 ezerből). Egy szem EP-képviselőjüket a szocialistáktól kapták ajándékba. A pártmunka frontján egyébként Aurelian Pavelescu elnököt egy elnökhelyettesen és egy főtitkáron kívül 40 alelnök segíti, legalábbis a párt honlapjának keddi állása szerint, amivel a román nemzeti keresztény parasztok valószínűleg európai, ha nem világcsúcstartók (és akkor legalább azt is tudjuk, miért hívták meg őket a cs.-találkozóra). De nincs jó passzban az osztrák Szabadságpárt sem, amióta egy jugoszláv vendégmunkásnő olyan csúnyán csőbe húzta Strachét. Ne hagyjuk ki viszont a Vlaams Belangot, a Flamand Érdek pártját, amely nemrég jelentős előmenetelt ért el: pár éve már mindenki azt hitte, hogy a flamand szeparatisták régebben, hát, bizonyos náci szimpátiákkal is hírbe hozott szerveződése csöndesen elenyészett, de 2019-ben majd’ 20 százalékot kaptak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk