Interjú

„Újra kell rendezni a viszonyokat”

Horgas Péter civil aktivista, színházi ember a civil tüntetésekről és az új rendszerváltásról

Belpol

Miután egyszer már megkéselte egy náci, nem fél a fenyegetőzőktől. Ezzel együtt kíváncsi, mit gondolnak azok, akik uszító cikkeket írnak róla. A Belügyminisztérium előtti, április 24-i ülősztrájk egyik szervezőjét, civil aktivistát kérdeztük az ellenállás további lehetőségeiről, aki úgy érzi, felelősség terheli azért, mert a rendszerváltás félrecsúszott.

Magyar Narancs: Az Origo.hu cikke után végigfutott a kormánymédiában, hogy – természetesen Soros György támogatásával – be nem jelentett demonstrációt szervezett a Belügyminisztérium elé. Ön szervezte ezt az ülősztrájkot?

Horgas Péter: Többen szerveztük. Mindenkinek megvolt a feladata, néhány praktikus dolgot én vállaltam. Nem volt előre bejelentett, de a rendőrség tudott róla. Évek óta jó a kapcsolatom a rendőrségnek azzal a részével, amelyik a különböző megmozdulásokat, programokat engedélyezi, korrekt az együttműködés. Reggel, amikor találkoztunk, nem is kellett mellébeszélni, hogy mit tervezünk, és mivel az egész akció végig békés volt, nem is volt semmiféle probléma.

MN: Nem is voltak sokan.

HP: Nem, de ez nem is volt cél. Azt szerettük volna, hogy új formában jelezzük, hogy egy törvénytervezettel nagyon nem értünk egyet. Nem voltunk sokan, de sokfajta ember volt ott: civil, szakszervezeti tag, párttag, teljesen független magánemberek, idősek, fiatalok, nők és férfiak. Ez a megmozdulás békés volt, a délutáni tüntetéssel összekapcsolt karmelitás kordonbontás viszont már egyáltalán nem.

MN: Ott volt a Karmelitánál?

HP: Ott. Kaptam is egy kis adag könnygázt.

MN: Volt szándék arra, hogy ha kell, akkor jöjjön a könnygáz?

HP: Nem, dehogyis, normális ember nem vágyik erre. Reggel egy csendes, negyvenöt perces ülő demonstráció volt, „0. órának” hívtuk. A végén, és talán ezért is kötik az én személyemhez, egy idézetet olvastam fel Orbán Viktortól. Előző este kerestem ki, emlékeztem rá. Arról beszélt 1988. március 14-én, hogy ki a felelős, ha az emberek megmozdulnak azzal a hatalommal szemben, amelyik nem akar párbeszédet folytatni. Így szól: „Az a politikai rendszer, amelyik nem hajlandó tárgyalni, nem hajlandó a társadalom megszerveződő erőivel tárgyalni, az csak önmagának tehet szemrehányást később, amikor rálőnek.” Hiteles és pontos, amit akkor elmondott. És a mostani helyzet nagyon rímelt erre. Este mintha ez az idézet életre kelt volna.

Hosszú hónapok, évek óta könyörögtünk, kértünk, rimánkodtunk, fenyegetőztünk, mindenféle formában megpróbáltuk elmondani szülőként, tanárként, diákként, hogy nagy a baj az oktatásban. Ennek a felelősségi köre nagyon széles. Bizonyos értelemben talán mi is felelősek vagyunk, mert sokáig hagytuk. Ez több évtizedes történet, de az elmúlt években olyan zuhanórepülésbe kezdett a közoktatás minősége, hogy hosszú távon egyszerűen tényleg nemzeti sorskérdés, hogy mi lesz az oktatással.

MN: Ez csak a közoktatásról szól? Vagy sok minden másról?

HP: Szerintem másról is. Csak ez most sokakat érint. És az, hogy egy hatalom mit gondol az oktatásról, jellemző magára a hatalomra is. A Karmelitánál többnyire azok a tanárok, diákok, civilek voltak, akik már régóta próbálnak szelíden és mindenféle formában megnyilvánulni. Mindig alapvetően a gyerekek érdekeiről volt és van szó. De talán most az eddigi szelídség, vagy a konstruktív hozzáállás valahogy kezd elhalványulni, és most már igen komoly indulatok jelentek meg. Látjuk a gyerekeink kínlódását és szenvedését. Egyre többen tapasztalják, hogy egyre több az elkeseredett pedagógus, meg a frusztrált, terhelt, magára hagyott gyerek. Egyre több a sérelem, az erőszak, a bántalmazás. Mert az adóforintjainkból évtizedek óta nem fordítanak elegendő és megfelelő forrást a korszerű és egyenlő esélyeket biztosító közoktatásra, a képzésre, a kultúrára. És ez a közegészségügyre, a szociális ellátásokra, a környezetünk védelmére ugyanúgy igaz. Az élet alapvető területeire. Ez mérhetetlenül igazságtalan és felháborító. Ha indulatokról beszélünk, akkor nem csak oktatásról van szó, de talán most ez van a fókuszban. Az egyes közösségek lassan megtanultak együttműködni. Az elmúlt fél évben sokat tanultunk egymástól, és az esetleges konfliktusok ellenére megértettük, hogy közös céljaink vannak. A Karmelitánál az indulatok valahogy túlcsordultak. Felszólítás nélkül egy – valószínűleg frusztrált – rendőr, be nem tartva a szabályokat, cselekedett. Az első könnygázspray iszonyú felháborító volt, ugyanis láttuk, hogy gyereket is eltalál. És akkor ott valami átszakadt. Ez kétségtelen. És szerintem ennek lehet következménye.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?