15 millió forintért kutatott Áder klímavédelmi alapítványa az Országgyűlésnek

Belpol

Tavaly és idén is tanulmányokat készítettek az e-hulladékról és a körforgásos gazdálkodásról.

Összesen 7,6 millió forintért ír elemzést a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány az Országgyűlés megbízásából- derül ki a Parlament üvegzseb-oldalán közzétett szerződéslistáról.

Az Áder János által létrehozott alapítvány a „Fenntartható fejlődés és az államháztartás kölcsönhatásai, kiemelve a körforgásos gazdaságra történő átállást” című munkán dolgozik. Tavaly is ugyanilyen értékben készítettek elemzést Országgyűlésnek, akkor viszont az e-hulladék kezelésével foglalkoztak.

Vagyis a jelentős részben kormányzati-állami támogatásból működő klímavédelmi szervezet két év alatt bruttó 15,2 millió forintot (nettó 12 milliót) számlázhat ki a Parlamentnek.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük mindkét felet: mint az Országgyűlés Sajtóirodájától és a Kék Bolygózól megtudtuk, a tavalyi, e-hulladékról szóló tanulmány a Költségvetési Tanács megbízásából készült –a beszámoló 81 oldalas, de több száz oldalnyi háttéranyag készült hozzá, és a Kék bolygó munkatársain túl több külsős közgazdász, vegyész szakértő dolgozott rajta hónapokon keresztül.  Az idei elemzés még nem zárult le, ám várhatóan hasonló terjedelmű dokumentumról lehet majd szó.

Az ügyben ugyanakkor felmerül, hogy a Kék Bolygó miért nem ingyen vállalta ezt a végső soron állami megbízatást: az alapítvány, illetve az alájuk tartozó Kékbolygó Klímavédelmi Befektetési Zrt. 2018 óta közel hétmilliárd forint közpénz-támogatást kapott a Miniszterelnökségtől, és az sem jelentett problémát nekik, hogy negyedmilliárd forintért keressenek rendezvényszervezőt nemzetközi konferenciák lebonyolítására. ( A befektetési Zrt. vezérigazgatója, Csepreghy Nándor – a korábbi államtitkár, Lázár János ex-kancelláriaminiszter jobbkeze – egyben az alapítvány vezetője is.)

A Magyar Narancs kérdésére a szervezet így válaszolt:  „Az Ön által idézett tanulmányok elkészítésére a kormány támogatása nem terjed ki, azok ugyanis túlmutatnak az Alapítványunk, a támogató által jóváhagyott szakmai programján. Alapítványunk ezért saját munkatársai mellé, külsős szakértőket is felkért a tanulmány elkészítéséhez.”

Vagyis a Kék Bolygót olyan feladattal bízták meg, ami nem hivatalosan nem is az ő kompetenciájuk lenne - és aminek elvégzéséhez külső segítségre volt szükségük. A kérdés már csak az, hogy akkor miért ők írtak és írnak elemzéseket az Országgyűlésnek.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

 

 

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.