27 iskola sztrájkol együtt a Közép-Budai Tankerületben

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Belpol

A diákok is csatlakoznak, közel száz iskolában.

A budapesti Közép-Budai Tankerületben 27 iskola egymással egyeztetve sztrájkol december 8-án, csütörtökön.

A szervezők célja az, hogy az országos sztrájknapon 60 százalék felett legyen a részvétel ebben a tankerületben. 

A közleményt jegyző Ongjerth Dávid (Szilágyi Erzsébet Gimnázium) azt írja, erre azért is látnak reményt, mert tapasztalataik szerint sok pedagógus a korábbi alkalmakkor azért nem szüntette be a munkát, mert alacsony részvételre számított.

Most az egyeztetésnek köszönhetően a hezitálók is látni fogják, mennyien csatlakoznak a kezdeményezéshez.

„A december nyolcadikai az első ilyen alkalom, a közös munkabeszünetetés a többi országos sztrájknapon is folytatódik, fel szeretnénk venni a kapcsolatot a tankerület többi hat iskolájával. Célunk, hogy más tankerületek is megpróbálják alulról szerveződve feljebb emelni a sztrájkolók arányát” – írta Ongjerth Dávid.

A Közép-Budai Tankerületben ezekben az iskolákban szervezik közösen a sztrájkot:

A két pedagógus-szakszervezet december 8-ra hirdette meg a következő országos sztrájkot. A PDSZ és a PSZ arra kéri a szülőket, hogy aki teheti, csütörtökön ne küldje gyerekét iskolába, óvodába. Így rájuk nem kell felügyelni – a törvény szerint az elégséges szolgáltatás keretében kellene. Ha nincs tanítás, a szülőnek a hiányzást sem kell igazolnia. 

Az akciónak nem csak Magyarországon van híre:

Az országos mozgalomhoz diákok is csatlakoznak: a Telex tudósítása szerint csütörtökön közel száz iskolában tartanak ülősztrájkot a diákok, és reggel a budapesti Blaha Lujza téren is lesz demonstráció.

Eredetileg reggel 7 órától blokkolták volna az ülősztrájkkal a teret, de a rendőrség szerint ez túl nagy közlekedési csomópont, így a diákok csak a járdán lehetnek. Pénteken délután fél hattól pedig az Egységes Diákfront szervezésében a Flórián térről az MTVA székházához vonulnak a demonstrálók. Azt szeretnék elérni, hogy a közmédia hitelesen számoljon be a magyar oktatás válságáról. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.