Kiderült: a tulajdonos nyomására levettek, visszatartottak, átírtak cikkeket a Tarjányi alapította lapnál

  • narancs.hu
  • 2019. január 16.

Belpol

A 444.hu cikkében érdekes információk derültek ki Tarjányi Péter máig átláthatatlan finanszírozású lapja belső működéséről.

Tavaly év végén írtuk meg, hogy megszűnik Tarjányi Péter lapja, a zoom.hu.

A portál 2017 nyarán indult ismeretlen pénzekből, amikről a mai napig nem sikerült pontosan kideríteni, honnan származnak. Hogy pontosan mi volt az oldal létrehozásának célja, azt legalább annyi kérdőjel övezi, mint a lap finanszírozását, mindkettőről csak félinformációi vannak az egykor ott dolgozó újságíróknak is.

Részben ezeket a beszámolókat feldolgozva, a  444.hu terjedelmes írást közölt ma a portálról, melyből többek között kiderül, hogy tulajdonosi nyomásra többször levettek, visszatartottak, és át is írtak a kormánynak kellemetlen anyagokat.

Az egyik ilyen nagyobb publicitást kapott ügy alig néhány héttel a start után történt, egy szeptemberi pénteken Tarjányi levetetett egy Magyar Nemzetből szemlézett cikket, ami az Orbán-család gazdagodását firtatta, „Furcsa pénzmozgás az Orbán-család cégénél” címmel.

De szintén a zoom.hu-hoz köthető annak a Botkát lejárató cikksorozatnak az elindítása, ami végül hozzájárult az MSZP-s politikus visszalépéséhez.

Több újságíró is mesélt a 444-nek arról, hogy szeptemberben Tarjányi megakasztotta Veres Viktor, Csepregi János Botond és Kovács István cikksorozatát arról az adriai jachtról, amelyet először Németh Dániel kollégánk fotózott le, és amelyet Mészáros Lőrinc és barátai használtak. A portál arról is ír, hogy ehhez az ügyhöz tartozott egy deal is, ami szerint az ígéret az volt, ha néhány hétig jegelik a sztorit, később az Artemy fedélzetére is felmehetnek.Erre sosem került sor, a cikksorozat pedig kimúlt.

Egy anonimitást kérő belpolos szerző 2017 végén befejezett egy cikket, ami Habony Árpád volt élettársához, Kaminski Fannyhoz kapcsolódott. A lapvezetés kerek egy éven keresztül hitegette a szerzőt, hogy nemsokára kimegy az írás,később világosság tették számára, hogy a tulaj nem akarja magára haragítani az érintetteket, így az anyag sosem jelent meg.

Viszont olyan cikk megjelent – szerző nélkül, valamint a szakmai normákat figyelmen kívül hagyva –, amit később a kormányközelbe sodródott Origo kiemelt helyen szemlézett, azonban azt senki nem tudta megmondani, hogyan került a Tarjányi-lap oldalára a cikk.

Ezen kívül a cikkben szó esik még Tarjányi kétes cégügyeiről és politikai probálkozásairól is és arról is, hogy a kollégák rendszeresen késve és néha "zacskóból" kaptak fizetést.

A teljes cikk elolvasható itt.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.