486 millió forintért szerződött Habonyékkal nemrég a Szerencsejáték Zrt.

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2016. június 3.

Belpol

Továbbra is ömlik a közpénz a Lokálba és Orbán tanácsadójának cégébe. Már bőven 1,5 milliárd forinton túl járnak, legutóbb majd félmilliárdot kaptak egy állami cégtől.

Két hete szúrta ki a valasz.hu azt a puszta szemmel jól látható tényt, hogy Habony Árpád ingyenes fővárosi hetilapjában, a Lokálban mennyi szerencsejátékos (és más állami) hirdetés volt. Ebben tulajdonképpen semmi meglepő nincs, hiszen legteljesebben épp mi szedtük össze pár hónapja ezelőtt, hogy Habony cége, a Lokált is kiadó Modern Media Group még az indulás előtti teljes évben elérte az egymilliárdos állami megrendelést – a lap lelkesen is szórja a kormánypropagandát, ahogy azt márciusi cikkünkben több példán keresztül is bemutattuk. És bizony pont a Szerencsejáték Zrt. volt a legnagyobb megrendelő: akkor azt a tájékoztatást kaptuk közérdekű adatigénylésünkre, hogy 2015-ben a cég és a kiadó „20 darab dupla oldalas különleges hirdetési, 3 darab négyoldalas különleges kabát hirdetési, illetve 13 darab sportrovat-támogatási egyedi hirdetési összeállításra kötöttek szerződést összesen 306,9 millió forintért”.

false

 

Fotó: MTI

Most is megkerestük a Szerencsejáték Zrt.-t, hogy ezúttal mennyire szerződtek Habony Árpád lapjával, és közérdekű adatigénylésünkre ezúttal is készségesen és időben válaszoltak. Ezt írták:

„A Szerencsejáték Zrt., a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. Igazgatóságának hozzájárulásával kiírt pályázat eredményes lefolytatását követően, a Társaság 2016. évi médiatervezési és -vásárlási feladatainak ellátására a Trinity Communications Kft.-vel kötött – kizárólagosságot nem biztosító – keretszerződést a 2016. március 1-től december 31-ig tartó időszakra. Ennek a keretszerződésnek terhére a Szerencsejáték Zrt. a Lokál hetilapban, valamint a június elejétől megjelenő Lokál napilapban 108 db egyedi hirdetés megjelentetéséhez kapcsolódó felületet rendelt meg nettó 383 millió forint értékben a 2016. április és december 31. közötti időszakra vonatkozóan.”

Az említett nettó összeg bruttó értéke ez esetben 486,41 millió, csaknem félmilliárd forint, azaz ezzel együtt már elhagyták a 1,5 milliárdos állami megrendelést az egy évvel ezelőtti indulásuk óta. (Ehhez jönnek még hozzá a MVM új kampányának hirdetései mintegy 23 millió forint értékben, amit a 444.hu írt meg.)  Azt pedig az RTL Klub tudta meg a napokban, hogy Habony Árpád és Győri Tibor cége, azaz a Modern Media Group 2015-ben 800 milliós bevétel mellett (ez az összeg nem zárja ki a Narancs korábbi 1 milliárdos kalkulációját, mivel azok a megrendelések átcsúszhattak a 2016-os ébre is – N.G.M.) mintegy 200 millió nyereséget termelt.

És ez még csak a kezdet.

Sajtóhírek szerint ugyanis hamarosan épp Habony napilappá alakuló Lokálja léphet a Simicska Lajos tulajdonába tartozó, szintén ingyenes Metropol helyébe: ezt fogják osztogatni úton-útfélen. Akkor pedig még több állami hirdetés jöhet!

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.