„A bomlás, a zavarodottság jele”

Standeisky Éva történész Orbánék új ’56 értelmezéséről

Nem véletlenül tette már rég zárójelbe 1956 emlékét a Fidesz, mostani provokatívnak tűnő kijelentéseik sem a semmiből érkeznek. Az ukrajnai orosz agresszió és az ezt megengedően kezelő magyar álláspont zavart okozott az emlékezetpolitikai kérdések kezelésében – erről is beszélgettünk az ’56-os forradalom avatott kutatójával.

Magyar Narancs: Több fideszes vezető politikus (Orbán Balázs, Kósa Lajos) árulkodó megnyilatkozásai nyomán felvetődik a kérdés: miért most jutott eszükbe 1956 átkeretezése? Az aktuális világpolitikai szituációk miatt volt ez ennyire fontos nekik? Vagy van valami inherens problémájuk az ’56-os forradalommal?

Standeisky Éva: ’56 bonyolultsága, sokszínűsége miatt kiválóan alkalmas hatalomlegitimáló célra. Amit a politika irányítói kiemelnek belőle, abból következtetni lehet a hatalom jellegére, és az éppen aktuális politikai vonal irányára is. Így volt ez a kádári évtizedekben és a rendszerváltozás óta eltelt rokon hosszúságú időben egyaránt. Különösen leleplező, ha a korábbi megítélés nem csupán módosul, hanem már-már az ellenkezőjére fordul. Ez történt a Kádár- és az Orbán-érában, ami mindkét esetben a gyengülés, a bomlás jeleként értelmezhető. Az emlékezetpolitika nem más, mint a történelem, a múlt hatalmi eszközként való használata. Az éppen regnáló hatalom mindig ki van szolgáltatva a nemzetközi és a hazai viszonyok változásának – ha érzi a megingás veszélyét, bevet mindent a helyzet megtartására. Minden, a nemzet egészét érintő, nagy sorsfordító esemény emlékezete örökös lehetőséget kínál a politikai célú használatra – 1956 éppúgy alkalmas erre, mint 1848, és tudjuk, hogy minél messzebb van egy esemény, annál egyszerűbben és hatékonyabban lehet belőle legitimációs kellék. „Színház az egész világ” – írta Shakespeare –, és a hatalom különösen az. A múlt pedig olyan, mint egy színházi kelléktár. Főleg, ha egy olyan gazdag, sokszínű eseménysorról beszélünk, mint amilyen ’56 volt, amelyben az azt megelőző múlt – a második világháború utáni egy-két demokrácia­kísérletes év – is a felszínre került a maga ellentmondásos bonyolultságában. Ebből a kelléktárból mindig ki lehet válogatni, az ak­tuá­lis helyzethez igazítani a megfelelő elemeket. Érdemes emlékezni arra, hogy Orbán Viktor ’56-ot sűrűn felemlegető szónokként tűnt fel a rendszerválto­záskor: 1989-ben felszólalt Nagy Imréék újratemetésén, a Hősök terén. A szovjet csapatok kivonását követelte, szabadságharcunk jogosságát hangoztatta. Most az ellenkezője történik: éppen ezt a szabadságharcos elemet szeretné Orbán elfeledtetni.

MN: Ráadásul ebben a konkrét esetben nem is maga Orbán Viktor áll elő az új értelmezésekkel, hanem másokkal mondatja ki – vagy ők álltak elő ezzel merő túlbuzgóságból?

SÉ: Soha nem fogjuk megtudni, hogyan születik a döntés a hatalom legbelső köreiben. Történészként rengeteg dokumentumot láttam, de éppen a leglényegesebb dolgokról nincsenek papírok vagy felvételek. Ez nem lehetett magánakció: olyan olajozottan látszik működni a rendszer, hogy azok, akik a miniszterelnök körül vannak, jól tudják, mi az, amit közölniük kell és lehet. A történtekből arra lehet következtetni, hogy itt valami közös elhatározás sajátos nyilvánosságra hozatala történt. Ha ez az egyik politikai vezető ma­gánakciója lett volna, az illető már nem lenne a pozíciójában.

 

Fotó: Sióréti Gábor 

MN: A NER-ben mindig bevédik azt a politikai aktort, akit éppen a legjobban támadnak.

SÉ: Néha az ilyen gesztusok minden közvetlen bizonyítéknál, akár a hangfelvételnél is többet érnek. Úgy tűnik, Orbán maga is érzi, hogy ellentmondásba került korábbi ’56 megítélésével, talán ezért is adja mások szájába új ’56 értelmezését. Az új vonal követésében segítségére van viszont, hogy sokan vélik úgy, ’56-nak nincs köze napjaink problémáihoz: ’56 emléke kiüresedett. Pedig lehetnének a hatvannyolc év előtti múltnak időszerű vonatkozásai. Ilyenek például a forradalom alatti önkormányzatok sikeres működésének példái. Fel lehetne eleveníteni a forradalom idejéből a valóban szabad többpárti választás kívánalmát, a sajtó szabadságának követelését. Mindazt, amire a mostani kormányfő a rendszerváltó ellenzék fiatal tagjaként maga is vágyott.

A kormányzat ’56-tal kapcsolatos újabb keletű kommunikációját a bomlás, a zavarodottság jelének érzékelem. Mindez amiatt történik, mert kiszámíthatatlanná váltak a nemzetközi körülmények – ne felejtsük, ’56-ban is minden a nemzetközi körülményektől függött. Ilyen helyzetben egy nagyravágyó politikus, akinek nemzetközi léptékű világátalakító tervei vannak…