Interjú

„A bomlás, a zavarodottság jele”

Standeisky Éva történész Orbánék új ’56 értelmezéséről

Belpol

Nem véletlenül tette már rég zárójelbe 1956 emlékét a Fidesz, mostani provokatívnak tűnő kijelentéseik sem a semmiből érkeznek. Az ukrajnai orosz agresszió és az ezt megengedően kezelő magyar álláspont zavart okozott az emlékezetpolitikai kérdések kezelésében – erről is beszélgettünk az ’56-os forradalom avatott kutatójával.

Magyar Narancs: Több fideszes vezető politikus (Orbán Balázs, Kósa Lajos) árulkodó megnyilatkozásai nyomán felvetődik a kérdés: miért most jutott eszükbe 1956 átkeretezése? Az aktuális világpolitikai szituációk miatt volt ez ennyire fontos nekik? Vagy van valami inherens problémájuk az ’56-os forradalommal?

Standeisky Éva: ’56 bonyolultsága, sokszínűsége miatt kiválóan alkalmas hatalomlegitimáló célra. Amit a politika irányítói kiemelnek belőle, abból következtetni lehet a hatalom jellegére, és az éppen aktuális politikai vonal irányára is. Így volt ez a kádári évtizedekben és a rendszerváltozás óta eltelt rokon hosszúságú időben egyaránt. Különösen leleplező, ha a korábbi megítélés nem csupán módosul, hanem már-már az ellenkezőjére fordul. Ez történt a Kádár- és az Orbán-érában, ami mindkét esetben a gyengülés, a bomlás jeleként értelmezhető. Az emlékezetpolitika nem más, mint a történelem, a múlt hatalmi eszközként való használata. Az éppen regnáló hatalom mindig ki van szolgáltatva a nemzetközi és a hazai viszonyok változásának – ha érzi a megingás veszélyét, bevet mindent a helyzet megtartására. Minden, a nemzet egészét érintő, nagy sorsfordító esemény emlékezete örökös lehetőséget kínál a politikai célú használatra – 1956 éppúgy alkalmas erre, mint 1848, és tudjuk, hogy minél messzebb van egy esemény, annál egyszerűbben és hatékonyabban lehet belőle legitimációs kellék. „Színház az egész világ” – írta Shakespeare –, és a hatalom különösen az. A múlt pedig olyan, mint egy színházi kelléktár. Főleg, ha egy olyan gazdag, sokszínű eseménysorról beszélünk, mint amilyen ’56 volt, amelyben az azt megelőző múlt – a második világháború utáni egy-két demokrácia­kísérletes év – is a felszínre került a maga ellentmondásos bonyolultságában. Ebből a kelléktárból mindig ki lehet válogatni, az ak­tuá­lis helyzethez igazítani a megfelelő elemeket. Érdemes emlékezni arra, hogy Orbán Viktor ’56-ot sűrűn felemlegető szónokként tűnt fel a rendszerválto­záskor: 1989-ben felszólalt Nagy Imréék újratemetésén, a Hősök terén. A szovjet csapatok kivonását követelte, szabadságharcunk jogosságát hangoztatta. Most az ellenkezője történik: éppen ezt a szabadságharcos elemet szeretné Orbán elfeledtetni.

MN: Ráadásul ebben a konkrét esetben nem is maga Orbán Viktor áll elő az új értelmezésekkel, hanem másokkal mondatja ki – vagy ők álltak elő ezzel merő túlbuzgóságból?

SÉ: Soha nem fogjuk megtudni, hogyan születik a döntés a hatalom legbelső köreiben. Történészként rengeteg dokumentumot láttam, de éppen a leglényegesebb dolgokról nincsenek papírok vagy felvételek. Ez nem lehetett magánakció: olyan olajozottan látszik működni a rendszer, hogy azok, akik a miniszterelnök körül vannak, jól tudják, mi az, amit közölniük kell és lehet. A történtekből arra lehet következtetni, hogy itt valami közös elhatározás sajátos nyilvánosságra hozatala történt. Ha ez az egyik politikai vezető ma­gánakciója lett volna, az illető már nem lenne a pozíciójában.

 
Fotó: Sióréti Gábor 

MN: A NER-ben mindig bevédik azt a politikai aktort, akit éppen a legjobban támadnak.

SÉ: Néha az ilyen gesztusok minden közvetlen bizonyítéknál, akár a hangfelvételnél is többet érnek. Úgy tűnik, Orbán maga is érzi, hogy ellentmondásba került korábbi ’56 megítélésével, talán ezért is adja mások szájába új ’56 értelmezését. Az új vonal követésében segítségére van viszont, hogy sokan vélik úgy, ’56-nak nincs köze napjaink problémáihoz: ’56 emléke kiüresedett. Pedig lehetnének a hatvannyolc év előtti múltnak időszerű vonatkozásai. Ilyenek például a forradalom alatti önkormányzatok sikeres működésének példái. Fel lehetne eleveníteni a forradalom idejéből a valóban szabad többpárti választás kívánalmát, a sajtó szabadságának követelését. Mindazt, amire a mostani kormányfő a rendszerváltó ellenzék fiatal tagjaként maga is vágyott.

A kormányzat ’56-tal kapcsolatos újabb keletű kommunikációját a bomlás, a zavarodottság jelének érzékelem. Mindez amiatt történik, mert kiszámíthatatlanná váltak a nemzetközi körülmények – ne felejtsük, ’56-ban is minden a nemzetközi körülményektől függött. Ilyen helyzetben egy nagyravágyó politikus, akinek nemzetközi léptékű világátalakító tervei vannak…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.