A csontember

A tudomány embereként érkezett a politikába négy éve, de délibábok kergetése jellemezte miniszterségét. A világjárvány idején szervezték ki az egészségügyet a kezéből, az oktatás is jelentős részben másokhoz került. Megmaradt neki szívügye, az őstörténet, ám e területen sem váltotta meg a világot.

Habár eleinte sokan megkérdőjelezték a pályája zenitjén túl lévő orvosprofesszor kinevezését az igencsak összetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) élére, Orbán Viktor döntése abban a pillanatban, amikor 2020 márciusában megjelent Magyarországon a koronavírus-járvány, egy csapásra új értelmet nyert. Az 1950-ben született orvosprofesszor az Országos Onkológiai Intézet (OOI) vezetői székéből érkezett, és ezért sokan várták tőle, hogy a járványhelyzetben határozottan koordinálja majd a rendkívüli kihívásokkal szembesülő ellátórendszert.

Mindezek után emlékezetes jelenetként vésődött be 2020. március 5-én a miniszter kétségbeesett vergődése, miután Orbán Viktor és az operatív törzs tagjai magára hagyták, hogy válaszoljon az újságírók kérdéseire. A szánalmas produkció végén azzal búcsúzott ugyan Kásler, hogy „ha minden igaz, holnap találkozunk”, ám erre már nem került sor. A minisztert rövid úton levették a nyilvánosság előtt zajló munkából, az egészségügy irányítása gyakorlatilag kikerült a kezéből, a vírusellenes küzdelem arcaivá Müller Cecília és Merkely Béla váltak, minisztersége keserű utórezgéseként pedig a 2022-ben felálló újabb Orbán-kormányban – melyben számára nem maradt hely – az egészségügy már nem is az Emmihez fog tartozni, hanem a Pintér Sándor irányította Belügyminisztériumhoz. (Kásler Miklós sikertelen projektjeiről lásd Nem akar összejönni című keretes írásunkat.) És hogy mindeközben mivel volt elfoglalva Kásler Miklós? A sajtó nyilvánossága előtt bombasztikus, bár rendre kétséges régészeti és archeogenetikai kutatások eredményeivel haknizott.

Monumentális Attila

Miniszteri működése első hónapjában a Pestisrácok.hu készített hosszadalmas interjút az orvos-politikussal, az ekkor még nagy kedvvel nyilatkozó Kásler kettős célt jelölt meg a maga számára: azt, hogy a sürgősségi betegellátást „rendbe tegye”, másrészt hogy tudományos alapon lezárja a finnugor vagy türk rokonsággal kapcsolatos őstörténeti vitákat. Sokan kapták fel már ekkor is a fejüket, hiszen a két kérdés társadalmi jelentősége enyhén szólva sem azonos, másfelől a „vita”, melyről Kásler maliciózusan nyilatkozott, tudományos értelemben jó ideje nem is létezett.

Kásler különös megnyilatkozásának a kontextusát ebben az időben Orbán Viktor bizonyos nyelvtörténeti témájú kijelentései (a Türk Tanács ülésén türk nyelvnek titulálta a magyart), illetve a magyar diplomácia élénk közép-ázsiai érdeklődése erősítette. Nem is meglepő, hogy a miniszter 2018. októberben a pártlapként működő Magyar Időkben már egy különálló intézet rövid időn belüli felállítását jelentette be, ismét csak arra hivatkozva, hogy „ezzel véget vethetnénk a régi türk-finn­ugor hipotetikus eredet- vagy nyelveredetvitának”. A miniszter megszólalása a tudomány képviselőit sem hagyta hidegen: Klima László nyelvész-régész, az ELTE BTK Finnugor Tanszékének vezetője például azt írta, a magyar nyelv tudományosan igazoltan és sosem cáfolt módon a finnugor nyelvek közé tartozik, a nép és a nyelv eredete nem szükségszerűen esik egybe, és ez nagyjából száz éve evidencia tudományos berkekben. Mende Balázs pedig, aki jelenleg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének tudományos főmunkatársa, azt fejtette ki egy válaszcikkben, hogy habár a Kásler által is favorizált archeogenetika „új lehetőségeket nyit az őstörténeti kutatásokban, azonban önmagában nem tudja megoldani a magyar etnogenezis problémáit”. Továbbá „a genetikai vizsgálatok kizárólagosan nem vagy csak nagyon kivételes esetekben alkalmasak nyelvi-kulturális kérdések tisztázására”.

 

Ki ez a szerencsétlen, és mit akart tőlünk?

Fotó: MTI/Kovács Tamás