Kiss Ábel, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium végzős diákja még általános iskolás korából emlékszik a pedagógusok első tiltakozásai akcióira, tavaly pedig tanárai nagy része is aktívan részt vett a megmozdulásokban. Elmondása szerint iskolájában a diákok nagyjából fele kezdetektől fogva támogatta a tanárok ügyét. Igaz, többeknek el kellett magyarázni, miről szólnak az akciók, mik a tanárok követelései és mit szeretnének elérni, mivel sokan ezzel sem voltak tisztában. Ez nem is csoda, hiszen az iskola részéről nem érkezett előzetes tájékoztatás a tervezett sztrájkokról, a tiltakozó tanárok pedig igyekeztek tartani magukat ahhoz, hogy a tanórákon ez ne legyen téma.
„A mi osztályunk viszonylag jól tájékozódott társaság,” éppen ezért szerinte a diákság, a szűkebb osztályközösség ilyen keretek között is hozzáfér a megfelelő információkhoz tanáraik megmozdulásaival, valamint az oktatás jelenlegi helyzetével és problémáival kapcsolatban. „Bízom abban, hogy vannak az én generációmban is olyanok, akik olvasnak újságot napi szinten, vagy megbízható hírfolyamokat” – jegyezte meg a végzős diák, aki szerint viszonylag könnyű belátni, hogy a most felmerülő problémák megoldása – elsősorban a tanárképzés – sokéves folyamat, aminek a tétje, „hogy mire én oda kerülök, hogy a gyerekem iskolás korú lesz, legyen hová mennie egyáltalán, legyen minőségi oktatás, legalább olyan minőségű, mint amilyen nekem van most még”. Kiss Ábel úgy látja, övé az utolsó generáció, amely számára még viszonylag biztosított a megfelelő oktatás; ennek jelenlegi problémái akkor fognak megoldódni a jövőben, ha ők most tesznek ezért.
KIss Ábel osztályából egyébként viszonylag sokan vettek részt a városban szervezett tüntetéseken és az élőláncban, sőt az iskola diákjainak kétharmada az országosan meghirdetett ülősztrájkhoz is csatlakozott. A szolnoki gimnázium tanulói az Egységes Diákfront (EDF) virtuális szórólapját terjesztették az iskolában, így buzdítva társaikat az ülősztrájkra, január 31-én pedig a tervek szerint ismét ilyen módon fejezik majd ki tanáraik iránti szolidaritásukat.
„Minden diáknak alkotmányos joga, hogy ilyen megmozduláson szabadon kifejezhesse véleményét, de az akció sikerét nagyban meghatározza, hogy mennyire számíthatunk támogató légkörre az iskolavezetés részéről. Ezen a téren van még tennivalónk”
A tanársztrájkkal vagy a polgári engedetlenséggel kapcsolatban Kiss Ábel szerint az oktatás gyakorlati részét illetően sem a tanulók, sem a szülők részéről nem merültek fel aggályok. Már csak azért sem, mert az érettségi tárgyakat kötelező megtartani az iskolában, azok alatt nem lehet sztrájkolni.
Mihalics Lili, a budapesti Szent István Gimnázium tanulója a tanárok tiltakozását támogató megmozdulások szervezésében az EDF – korábban a Diákok a Tanárokért mozgalom – tagjaként is aktívan részt vesz. Iskolájában már az egy évvel ezelőtti figyelmeztető sztrájk apropóján is szerveztek kisebb megmozdulást a diákok, akiknek nagy része már ekkor beleállt sztrájkkövetelésekbe és az oktatásért való küzdelembe. Az első tényleges sztrájknapon pedig a bekért adatok alapján osztályonként már mindössze öt fő, de volt, ahol még ennél is kevesebben jelentek meg az órákon.
Mivel azonban a figyelmeztető sztrájk alkalmával csak két órát érintett a tiltakozás, a későbbi sztrájknapokon pedig az iskola biztosította a felügyeletet, a fővárosi diák szerint inkább annak köszönhetően váltak érzékelhetővé a pedagógusok akciói, ha a diákság is szervezett – és náluk általában szervezett – valamilyen megmozdulást az iskolába. Ettől függetlenül úgy véli, a sztrájk a legfontosabb ellenállási forma, de a diákok sokkal könnyebben állnak bele a látványosabb akciókba is, hiszen nekik nincs megkötve a kezük. A tiltakozások természetesen az első tanárkirúgások hírére kaptak nagyobb lendületet, ami olyan mélyen érintette az iskolai társadalmat, hogy ezt követően már azok a tanárok is csatlakoztak a sztrájkolókhoz, akik korábban semmilyen módon nem vállalták fel a kiállást. „Majdnem minden tanárom feketében jött iskolába, ami elég komoly hangot adott annak, hogy milyen súlyos a helyzet” – emlékezett vissza Lili.
Iskolájában szerinte családi hátterük és szocializációjuk miatt a diákok többsége képben van a történésekkel, akik időnként nyilván tanáraiktól is kérdeznek a tiltakozásokkal kapcsolatban, de a médián keresztül a szakszervezetek is jól kommunikálták a kiállások célját. Az azonban, hogy egy intézmény hogyan tájékoztatja a diákokat és a szülőket a megmozdulásokról, már teljes mértékben az iskolától függ. Az pedig, hogy a leghangsúlyosabb sztrájkköveteléseket, amelyek az első megmozdulásokat is megihlették, milyen egyéni preferenciák egészítenek ki, pedagógusonként nagyon eltérő lehet. Mihalics Lili szerint nagyon fontos szem előtt tartani, hogy a legtöbb tanár nem csupán a béremelésért küzd, sokkal inkább a folyamatosan romló oktatáspolitika miatt emelnek szót, a tanári szabadságot, valamint a nemzeti alaptanterv módosítását helyezve előtérbe.
A diákok pedagógussztrájkhoz való viszonyulásával kapcsolatban Mihalics Lili szerint meg kell jegyezni, nem arról van szó, hogy a sztrájk miatt teljesen megáll az élet az iskolákban, és abszolút helyénvaló, hogy mindemellett ugyanúgy folyik a tanulás, mint máskor. Vannak körök, akiket jobban foglalkoztat a dolog, közöttük gyakrabban előkerül a téma, „de ez nem azt jelenti, hogy iszonyatosan mély filozofálás zajlik az iskolákban arról, hogy akkor most mi lesz velünk holnap”. Fontos látni ugyanis, hogy mennyire hosszútávú követelésekről van szó, hiszen
„azokat a diákokat, akik most gimnazistaként a változás mellett emelnek szót, már nem érintené, ha bármiféle változtatás is történne”.
A fővárosi diák úgy véli, „ha ténylegesen le lehetne állítani az oktatást, az valódi erődemonstráció és nyomásgyakorlás lenne a kormányra, ami miatt talán nem nyúlna el ilyen hosszan ez a küzdelem”.
Mihalics Lili elmondta, „felemelő megtapasztalni, hogy milyen egy közösség tagjának lenni, illetve hogyan lehet közösen erőt kimutatni”. Hozzátette, a Szent István Gimnáziumban „szerencsére nem olyan közegben vagyunk, ahol elnyomják az ember hangját”, az azonban, hogy hányan állnak bele az egyes akciókba, nem azt jelenti, hogy csak annyian támogatják a követeléseket és az oktatás reformját. Végzősként szerinte a legfontosabb, hogy a következő évfolyamok tovább tudják vinni az ügyet, mivel tudatosítani kell az emberek, hogy valódi problémákról van szó. „Iskolának, tanulásnak és tanárnak lennie kell. Viszont jelenleg ezek a feltételek sem minden esetben adottak” – tette hozzá.
Kertész Márton, az EDF győri bázisának egyik alapító tagja lapunk megkeresésére elmondta, az ország többi részéhez hasonlóan Győrben is tavaly januárban kezdődtek a tiltakozások, bár érezhető volt, hogy a nagyobb megmozdulások elsősorban fővárosi kezdeményezések. Amikor azonban ősszel új erőre kaptak a pedagógusok és a diákok akciói, a budapesti események szele Győrbe is elért, a Parlament előtti tüntetést követően pedig itt is felmerült a diákság körében, hogy helyi szinten is el kellene kezdeni a szervezkedést. Kertész Márton több fővárosi diákszervezetnek is írt, végül a Diákok a Tanárokért mozgalmat érte el. Ők október 14-re szervezték a következő tüntetés, amivel párhuzamosan már a győri diákok is szerettek volna kiállni tanáraikért, így egy hét alatt kellett megszervezniük a demonstrációt, ami végül – közel ezer fő részvétellel – az elmúlt évek legnagyobb tüntetése lett a városban.
A győri diákok tiltakozási akcióinak szervezésében kezdetben három belvárosi iskola, két gimnázium (Kazinczy Ferenc Gimnázium, Révai Miklós Gimnázium) és egy szakiskola (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum) tanulóinak volt a legnagyobb szerepe, de más intézményekből, még egyházi iskolákból is sokan csatlakoztak hozzájuk. Eleinte elsősorban az iskolák diákönkormányzatainak elnökeit keresték meg, mivel úgy gondolták, nekik van a legnagyobb befolyásuk a diákságra, azonban Kertész Márton emlékeztetett: „Hiába hangsúlyoztuk, ahhoz, hogy diákok körében valaki személyesen vagy Messengeren hirdessen egy ilyen eseményt, nem kell kikérni az iskola vezetőségének a véleményét, engedélyét”, több helyen mégis is így tettek, ezekben az iskolákban pedig – nem túl meglepő módon – nem is támogatták a kezdeményezést. A győri diák szerint
„ez főleg egyházi iskolákra igaz, ahol az intézményvezetés azt kommunikálja, hogy ők majd képviselik a tanárokat és diákokat, ezért a diákságnak ebbe nem kell belefolynia.”
Október óta mégis több demonstrációt sikerült szervezni a városban, többek között két hídfoglalást is. Kertész Márton szerint a megmozdulásokkal kapcsolatban azért nem annyira releváns az iskolák neveit emlegetni, mivel Győrben valóban a város diáksága mozdult meg, nem annyira az egyes intézmények. Éppen ezért az iskolák vezetői utólag nem is voltak olyan elutasítóak az eseményekkel kapcsolatban, hiszen iskolán kívüli rendezvényekről volt szó, amelyeken természetesen a tanárok közül is sokan részt vettek.
„Amikor az emberek a politikáról beszélnek, nem a közélet, hanem a pártpolitikai jut eszükbe. Ettől mi szeretnénk távol maradni. Az oktatás pont az a dolog, ami mögött összezárhat az egész magyar társadalom” – hangsúlyozta a győri diák, aki úgy véli, „ezek pártpolitikától független megmozdulások, az oktatás ügye pedig az egész nemzet javát szolgálja. Éppen ezért nem kellene, hogy ennyire megosztó téma legyen az, hogy a társadalom különböző csoportjai kiállnak érte.”
Az EDF győri bázisának elnökségi tagja szerint ősszel már olyan diákok is megmozdultak a városban, akik korábban abszolút apolitikusak voltak. Mivel azonban a kormányzati döntések, vagy éppen azok hiánya nyomán olyan problémákról van szó, amelyek a közvetlen környezetüket is érintik, egyre többen voltak hajlandóak akár utcára is vonulni, a tiltakozások pedig az osztályban és az iskolában is beszédtémává váltak. Persze összességében sajnos még mindig sokan vannak, akik inkább nem vesznek részt az ilyen eseményeken. Az, hogy most mennyire aktív a győri diákság, január 31-én válik majd láthatóvá, a figyelmeztetősztrájk évfordulójára ugyanis fáklyás menetet szerveznek a város diákjai.
Kertész Márton visszaemlékezése szerint iskolájukban a tanulás és az érettségire való felkészülés szempontjából eddig egyáltalán nem volt hátráltató a pedagógusok tiltakozása, sőt, véleménye szerint jóval több tanári akcióra lenne szükség a városban. „Én bátoríthatom a tanárokat, de a legutóbbi törvénymódosítás óta hatványozottan fennáll a veszély, hogy valakit kirúgnak. Emiatt megértem, hogy főleg a vidéki tanárság visszább vett.” A győri diák szerint ettől függetlenül továbbra is szükség van a sztrájkokra, hiszen a pedagógustársadalom problémáira valójában csak maguk a pedagógusok tudnak megoldásokat követelni. „Természetesen a diákok kiállnak a pedagógusok mellett, és megtesznek mindent, amit tudnak, de helyettük nem tudunk kiállni.”
