A fogászok is sztrájkolnának

  • narancs.hu
  • 2019. január 28.

Belpol

Másfél éve 3 napra álltak le, most hosszabb akcióra készülnek.

Újra tiltakozó akcióra készülnek a közfinanszírozott fogászati praxisok orvosai, mert a kormány nem tartotta be az ígéretét – tudta meg a Népszava. Az orvosok már gyűjtik az aláírásokat. Másfél évvel ezelőtt a körzetek harmada állt le három napra, most azonban ennél jóval hosszabb tiltakozást terveznek.

Az orvosok megelégelték, hogy korábbi ígéretei ellenére a kormány továbbra sem hajlandó felszámolni az alapellátó fogászatok és a háziorvosi praxisok közötti finanszírozási különbségeket. A fogorvosok ellátmánya töredéke annak, mint amennyit a háziorvosokra fordít az állam. Ráadásul a fogorvosoknak jóval többet kell költeniük a kezelésekhez szükséges eszközökre – állítják a tiltakozás szervezői.

Gyorsan gyűlnek a támogatók, eddig ötszázan írták alá, hogy részt vennének a demonstrációban – mondta el a lapnak Nagy Ákos keszthelyi fogorvos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati alelnöke. A szervezet legutóbb január közepén írt levelet az egészségügyi kormányzatnak, amire azt a választ kapta Csányi Péter helyettes államtitkártól, hogy indokolt a két alapellátó szolgálat finanszírozása közti különbség fenntartása, mivel a fogorvosi szolgálatok térítésköteles ellátásokat is nyújtanak, és ezzel kiegészül a közfinanszírozott bevételük.

– Ezzel a mi olvasatunkban azt üzenték, hogy a fogorvosok a versenypiacról szerzett jövedelmükkel támogassák meg a közellátást. Ez nonszensz – állította Nagy Ákos, és úgy folytatta: – Szolgáltatására és nem a finanszírozására szerződtünk az állammal. A gyógyszertár is kínál teljes árú gyógyszert vagy gyógyhatású készítményt, ugyanakkor a betegeknek járó támogatást nem a gyógyszertár profitjából rendezik, hanem az egészségbiztosító tételesen téríti.

Nagy Ákos szerint a fogászati kasszából 30 milliárd forint hiányzik, s ha ezt a helyzetet a kormány nem rendezi, nincs más, mint fölmondani a közfinanszírozott ellátásra kötött szerződéseket. Ha a demonstráció után is csak látszatintézkedések jönnek, akkor a szervezet elnöke szerint beindulhat egy olyan felmondási hullám, mint az angol állami ellátásban 2005 körül, amikor szinte nem maradtak a közfinanszírozott körzetekben kollégák.

Holott már most is több mint 230 fogorvosi praxisból legalább fél éve hiányzik a szakorvos. Az alulfinanszírozottság azért is érthetetlen, mert a páciensek a jelek szerint elégedettek velük. Mint felidézte, egy saját, több mint ezer választ feldolgozó felmérésükből az derült ki: az emberek 80 százaléka elégedett az ellátással. Márpedig az ország több mint fele körzeti fogorvoshoz jár.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.