„A haza mélyen megélt féltése” - Akadémikusok tiltakozása

Belpol

Október végén 28 akadémikus nyílt levélben bírálta a Magyar Tudományos Akadémiát a közállapotok iránti közömbössége miatt, öt külföldi tiszteletbeli tag pedig lemondott tagságáról. Az Akadémiának nem dolga a direkt politizálás, de hallgatása árthat a magyar tudományos életnek.

„Eddig tudományos kíváncsisággal szemléltem a rengeteg visszás folyamatot a környezetemben, és ebbe beleértem a hazai tudományos életben fellelhető, a nemzetközi tudományosság gyakorlatával szöges ellentétben álló jelenségeket is. Az elmúlt harminc évben semmilyen politikai vonatkozású ügynek nem is voltam részese. Kedvenc napilapom megszüntetése miatt viszont betelt nálam a pohár” – mondta lapunknak Vicsek Tamás fizikus, az MTA rendes tagja, aki 27 akadémikus társával együtt aláírta az MTA elnökének címzett nyílt levelet. A levélben az MTA és annak elnöke, Lovász László tétlenségét bírálják, és fellépést sürgetnek a magyarországi antidemokratikus folyamatok miatt. A levélhez később az interneten több mint kétszázan csatlakoztak, például Deczki Sarolta irodalomtudós is. „Az MTA a legnagyobb közbizalmat élvező intézmény Magyarországon, súlya van annak, ha véleményt nyilvánít. Ez felelősséget jelent” – mondta a Narancsnak.

Az utolsó csepp

Kissé meglepő módon a Népszabadság ki­nyí­rása aktivizálta az akadémikusok egy részét. Még aznap (október 8-án) a Göttingenben dolgozó Thomas Jovin biofizikus és a Kanadában élő Hernád István Róbert szociológiaprofesszor levélben közölte Lovásszal, hogy vállalhatatlanná vált számukra az MTA. Az okok nagyjából ugyanazok mindkét esetben: a társadalmi szabadság és igazságosság megsemmisülése, az Orbán-kormány elnyomó intézkedései, „szégyenteljes pusztítása”. Hamarosan további három tudós követte példájukat: Israel Precht biofizikus és immunológus, az 1981-ben Nobel-díjjal jutalmazott Torsten N. Wiesel orvos és neurológus, valamint Daniel Clement Dennett analitikus elmefilozófus. Hernád nyílt levélben lemondásra szólította fel az akadémia külső és tiszteletbeli tagjait, indokként az Orbán-rezsim elleni kiállás mellett szerepel a Népszabadság beszántása is. A 199 külső tagból egy, a 223 tiszteletbeli tagból öt fő mondott le eddig; a szám az elmúlt hetekben nem nőtt, talán azért sem, mert az Akadémia elnöke mindenkinek levelet küldött a helyzetről. Ilyesfajta kilépés egyébként nem sűrűn fordul elő az évi csaknem 40 milliárdos költségvetési támogatásból gazdálkodó MTA életében, Lovász elnöksége alatt, tehát az elmúlt két és fél évben egyetlen hasonló eset volt nyár elején, szintén politikai okból. A lemondással a tudósok nem esnek el semmilyen anyagi juttatástól, mert az ilyen tagságokkal pénz nem jár.

Lovász László (jobbra) jó képet vág

Lovász László (jobbra) jó képet vág

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ugyanakkor ez a 420 fő – köztük jó pár nagyágyú – alkotja az MTA nemzetközi hálózatát, melynek minősége az Akadémia sikerességének egyik mutatója – erről a nyílt levelet szintén aláíró Laki Mihály közgazdász beszélt a Narancsnak. Az akadémikus szerint a nyílt levelet főleg természettudósok kezdeményezték, mert érzékenyen érintette őket a külső tagok lemondása és a Népszabadság elhallgattatása. „Aggodalmunkat fejezzük ki a Magyarországon az utóbbi néhány évben végbemenő antidemokratikus folyamatok, különösen a sajtószabadság veszélyeztetése miatt. Igen károsnak tartjuk az alkotmány olyan módosításait, amelyek csökkentik a demokratikus államokra jellemző fékek és ellensúlyok szerepét, és a menekültválságot felhasználva idegengyűlöletet ébresztenek. Az oktatás, kutatás és az egészségügy súlyos válsága mellett különösen aggályosnak tartjuk a közmédiumok államosítását, kormányszócsőként történő használatát, és a meglévő független sajtóorgánumok felszámolását, így előbb az Origo átalakítását, majd a napokban a Népszabadság bezárását” – állt a többek között Csányi Vilmos etológus, Ferge Zsuzsa szociológus, Falus András biológus és Solymosi Frigyes kémikus által jegyzett dokumentumban. A 28-ak ezért azt kérik az elnöktől, hogy „az MTA vezetése mi­előbb tárgyalja meg ezen kérdéseket, és kötelezze el magát amellett, hogy a magyar társadalom fent említett égető kérdéseiről tudományos feltáró munkát és vitasorozatot” kezdeményezzen. A levélhez csatlakozók nagy része a tizenhétezres, szinte az összes magyar kutatót soraiban tudó MTA-köztestület tagja. Közülük úgy ötven tudós vallotta magát az Akadémia doktorának az összesen 2612 fős MTA-doktori körből, és további négy „rendes akadémikus” is csatlakozott – belőlük összesen 357 van az MTA-n.

Az elnök nem nyílt levélben válaszolt, hanem interjút adott a Magyar Időknek, amelyben azt ígérte, tanulmányozza a levélben foglaltakat; a felvetéseket viszont azzal söpörte le, hogy az Akadémia testületi szinten nem foglalkozhat politikai kérdésekkel: „Én sem a bal-, sem a jobboldalt nem képviselem, én a tudomány, az oktatás, a kultúra ügyeinek képviseletére vállalkoztam.” Mindazonáltal az elnök fogadta a 28-ak háromfős küldöttségét. Laki Mihály és két kollégája egy programszöveggel jelent meg Lovász Lászlónál, amely azt tartalmazta, hogyan képzelik az aláírók az Akadémia szerepvállalását a magyar társadalom fontos ügyeiben: az intézménynek öt bizottságot kellene alakítania, melyek felmérnék a sajtószabadság, az oktatás, az egészségügy, a versenyképesség és a környezetvédelem jelenlegi helyzetét, és beszámolókat készítenének. Lovász ezt nem támogatta, mondván, már van ilyen tevékenység az Akadémián belül, például oktatási ügyekben. De azt is jelezte, hogy a megjelölt témákban rendezett konferenciáknak, beszélgetéseknek nem áll útjába.

A nyílt levél szövege amúgy nem minden tudósnak nyerte el a tetszését maradéktalanul – még az aláírók közül sem. Kálmán C. György például a magyarnarancs.hu-n fejtette ki, hogy a levélbeli felszólítás nem hagyott más lehetőséget az elnöknek, mint az egyértelmű visszautasítást. Vicsek Tamás is úgy látja, hogy a levél „első felindulásból született meg. Emiatt jöhetett a gyors válasz arról, hogy az MTA mint szervezet nem politizál, ami így, szó szerint, igaz is lehet. Ne feledjük, Lovász világhírű matematikus, az egzaktság mestere. Mindkét fél nyilatkozhatott volna körültekintőbben”. A fizikus szerint viszont az MTA vezetésének „ha tetszik, Széchenyi szellemében fel kell karolnia a társadalmi folyamatokról szóló kezdeményezéseket”. Az MTA egyik intézetének munkatársa élesebben fogalmazott lapunknak: az Akadémiának kutya kötelessége az emberi jogok, a demokratikus intézményrendszer, a minőségi oktatás védelme, „és ez nem politikai, hanem morális kérdés. Bár voltak gesztusok is – például amikor Lovász az oktatás újragondolását forszírozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma által megrendezett oktatási konferencián az Akadémia szakmódszertani kutatásának alapján –, sokkal határozottabb fellépésre lenne szükség”. A nyílt levelet szintén aláíró Erdélyi Ágnes filozófus is lényegében ezt válaszolta kérdésünkre: „Az oktatást és a tudományt érintő ügyekben sokkal markánsabban állást kellene foglalnia, ez a megszólalás elmaradt a filozófusok elleni hecckampány és a közgazdászbizottság állásfoglalása idején.”

Fekete fenyegetés

A Narancs által megkérdezett tudósok egyet­értettek azzal, hogy az Akadémiának nem feladata a politikai állásfoglalás, és siettek megjegyezni, hogy egy percig sem kételkednek Lovász László jó szándékában és tisztességében. De szerintük illúzió volna az Akadémiát a szakmai alapú munka teljességgel politikamentes szigeteként elképzelni. „Úgy általában a tudományt mint politikától független entitást tekinteni elhamarkodott, felületes gondolat. Sorolom az okokat. Az MTA a hazafiasság jegyé­ben fogantatott. Vannak oktatáspolitikai, politológiai kutatásai. Az Akadémiát fenntartó kormánynak kell(ene), hogy legyen tudománypolitikája. A világ talán leghíresebb tudományos hetilapja, a Nature a szakcikkek mellett egyharmad arányban politikához is kapcsolható írásokat tartalmaz. Ki gondolja azt, hogy a globális felmelegedés csak politikai, vagy csak tudományos kérdés? Hazánkban az a kérdés, hogy éppen ki az MTA elnöke, nem mentes a politikától, bár ez alól éppen Lovász az üdítő kivétel, de gondoljunk csak a volt miniszter Glatz Ferencre vagy Pálinkás Józsefre. Pálinkás jelenleg a Fidesz kinevezettjeként a nemzeti tudományos, fejlesztési és innovációs hivatal vezetője, és mint ilyen, a tudományos célokra fordítható források elosztásáért felelős legjelentősebb intézmény vezetője” – mondja Vicsek Tamás. Egy másik kutató megérti Lovász László aggodalmát, mellyel óvni akarja az Akadémiát bármiféle politikai kalandtól. „Csakhogy ebben az országban maga a politika tört be nemegyszer a tudomány területére, és próbálja erőszakkal a maga ideologikus elképzeléseit megvalósítani.” A tudós példának hozza a Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) és annak kiugróan magas támogatását, szemben az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiájának ítélt nulla forinttal. Sőt az MMA-nak már saját tudományos, konkrétan művészetelméleti kutatóintézete is van, amelyet – és ezt már mi tesszük hozzá – jelenleg egy jogász vezet. „Az Akadémia elnöke felszólalhatna az ilyenfajta, kormány által gründolt kutatóintézetek ellen, például egységes pénzügyi és tudományos sztenderdek érvényesítését követelve. Nem politikai alapon, hanem a tudományosság védelmében. De a nyíltan politikai, a választó testületek jelölését figyelmen kívül hagyó kinevezések vagy a díszdoktori címek tudományos teljesítmény nélküli odaítélése is veszélyezteti a tudomány autonómiáját. Az Akadémia elnökének érzékelnie kell, hogy ha meg akarja őrizni a magyar tudományosság presztízsét bel- és külföldön, akkor nem lehet szó nélkül hagyni ezeket a fejleményeket.”

Nem kizárt, hogy az aláírók egy része további szervezkedésbe kezd. Laki Mihály szerint ez nem lesz könnyű: „A tudományos élet is úgy működik, mint a társadalom egésze: sokan azt vallják, hogy a mostani helyzet hosszabb távon így marad, tehát erre kell berendezkedni.” Vicsek Tamás mondatai is a tudóstársadalomban uralkodó aggodalomra utalnak: „Lehet, hogy nagyon megszívom, de mivel én már belekeveredtem ebbe, kimondom: az MTA-hoz kötődő nyilatkozók visszafogottsága, óvatossága, a politikától elhatárolódó kijelentések mögött az is állhat, hogy a tudósok komolyan tartanak attól, hogy Orbán suhint egyet az ostorával, bezárja az egész kócerájt, meg­­von minden kedvezményt, és létrehoz egy új MTA-t az MMA mintájára, egy Fekete Györgyhöz hasonló kaliberű vezetővel. Az MTA mostanáig kikezdhetetlennek látszott, ezért volt biztonságot adó, jó érzés a tagjának lenni. Hasonló okok miatt a magyar szellemi élet rendkívül fontos elemének, az MTA kutatóintézeti hálózatának a függetlenségét, sőt létét is féltik. Ha ezek a dolgok elvesznek, az országnak is annyi. A haza mélyen megélt féltése fűti az aggodalmat sugárzó megjegyzéseket is.”

Néha szóltak

A filozófusok elleni hecckampány idején (lásd: Mintha könyvből, Magyar Narancs, 2011. január 27.) az MTA hallgatott, s ezt az­óta is több tudós sérelmezi. Ahogyan azt is, hogy a kormányoldal fölmosta a padlót a történészekkel, amikor állásfoglalást kért az Akadémiától a közterületek névadásáról. Botrányosnak bizonyult a Szabadság téri német megszállási emlékmű ügye is, igaz, erről az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya már szervezett egy konferenciát A történelmi emlékezet és a történettudomány címmel. Kisebb port kavart a Magyar Nyelvstratégiai Intézet létrehozása, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya éles hangú nyílt levélben fejtette ki bírálatát. Tavaly az Akadémia a menekültválságról is indított kutatást a kormány kérésére. A témában tartott konferencián a kormányzati menekültpolitikával szemben kritikus álláspontok hangzottak el. Idén a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának egyik bizottsága adott ki kritikus állásfoglalást arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank az alapítványain keresztül oktatási és kutatási feladatokat is vállal. Az Akadémia több ízben szóvá tette a közoktatás helyzetének romlását is, de Lovász szerint ezzel csak azt jelezték, hogy részt kívánnak venni az oktatási rendszer megújításában.

Neked ajánljuk

Vértelenül

A „skót darab” – így emlegetik színházi körökben Shakespeare legrövidebb és egyik legvéresebb drámáját. Átkok, balszerencse, titokzatos balesetek kötődnek mind színpadi, mind filmes adaptációihoz, és változatos rítusok, amelyekkel távol lehet tartani a balsorsot.