A hárommillió alá esett sertéslétszám tervezett megduplázását februártól külön biztos felügyeli. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a fővárosi Szabadság téren megtartott mangalicafesztiválon bejelentette: Horváth Istvánt (Fidesz), az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnökét arra kérte, hogy e beosztásban felügyelje a sertésprogram végrehajtását. A cél, hogy minőségi magyar sertéshús kerüljön a fogyasztók asztalára, köztük mangalica- és más termékek. A kormányzat e lépése illeszkedik azon intézkedéseinek sorába, amelyek a hazai húságazat életben tartását szolgálják. A kabinet decemberben külön egyeztetésen mérte fel, mit tehetne "egyes nehéz helyzetbe került húságazati feldolgozók átmeneti finanszírozási gondjainak enyhítése" (ez volt az előterjesztés címe) érdekében. Három gyár - a kaposvári, a gyulai és a pápai - fellélegezhetett. Mivel azonban az uniós szabályozás közvetlen állami támogatást nem engedélyez e szektorban, a központi dotáció egy sajátos önkormányzati kerülővel jut el a cégekhez.
Kifejezetten kérte
Hogy egy közepes méretű magyar városban mit jelent egy nagy hagyományú, milliárdos forgalmú húsgyár léte vagy összeomlása, arról riportban számoltunk be nemrég (lásd: Ragadozó életmód, Magyar Narancs, 2013. január 24.). Bár minden helybéli erő magától értetődőnek tartja a termelés fenntartására irányuló erőfeszítéseket, nyilvánvalóvá vált, hogy hathatós kormányzati segítség nélkül képtelenség megakadályozni a totális csődöt: a dolgozók elbocsátását, a beszállítók ki nem fizetését. Bár a kapuvári fideszes vezetés szívósan lobbizott az ügyben, olyan pénzügyi forrásokra esélye sem volt, mint amit az előbb említett "egyes nehéz helyzetbe került" (kaposvári, gyulai, pápai) versenytársak politikai kijárói viszonylag gyorsan megszereztek. A folyamat során a helyi képviselőtestület "valahogyan" tulajdont szerez a vállalkozásban, majd az állami büdzséből érkező pénzekből tőkét emel. Ezzel a tőkefröccsel aztán megy a bolt egy darabig - hogy meddig, arról később még szó esik.
De nézzük a konkrét példákat! A csődbe jutott Gyulai Húskombinát Zrt. esetében az önkormányzat egy mindössze kétmillió forintos alaptőkéjű korlátolt felelősségű társaságot (Gyulahús Kft.) alapított január elején a húsüzem üzemeltetésének átvételére, ám három hét múlva 114 millió forintos tagi kölcsönt nyújtott a cégnek. A kft. cégjogi helyzete sajátos: kettős ügyvezetéssel dolgozik. A működtetésért felelős vezető Daka Zsolt, a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát Zrt. műszaki igazgatója, a másik ügyvezető Dékány Ferenc, aki a húskombinát gyártási igazgatója volt a privatizáció előtt, majd a Csabahús Kft. ügyvezetőjeként a békéscsabai kolbász gyártását keltette életre a 90-es években. A tőkeemelő igyekezet forrásaink szerint érthető volt: a korábban leállított gyártást mindenképpen el kívánták indítani a Fidesz február 6-i kihelyezett frakcióülése előtt. Információink szerint a nagyobbik kormánypárthoz tartozó polgármester, Görgényi Ernő erre kifejezetten "kérte" is az önkormányzati cég vezetését, még ha a sietség esetleg némi átmeneti veszteséggel járna is majd (például a piaci ár felett kell alapanyagot venni a gyártáshoz). A tőkeinjekció aligha lesz az utolsó: a város decemberben 1,8 milliárd forintot kapott a kormánytól munkahelyek megőrzésére és gazdaságfejlesztési feladatokra: erre pedig a gyulai üzemnek biztosan szüksége lesz.
Ahogyan a kaposvári Kométának is. Az olasz tulajdonban levő cégben Kaposvár önkormányzata kétmilliárd forint értékben vásárol tulajdonrészt. A hivatalos indoklás szerint a város bizonyos menedzsment- és irányítói jogosultság kérése mellett elvárja a tulajdonostól, hogy egymilliárd forintot ő is fektessen be a cégbe. Hogy pontosan mit és hogyan, arra helyben hiába kerestük a választ, az erről szóló szindikátusi szerződés ugyanis lapzártánkig nem készült el. Nem hivatalos formában találkoztunk egy tervezettel, amely elsősorban egyes munkáltatói kötelezettségek vállalását, illetve lejárt szállítói szerződések rendezését, piacépítési befektetéseket írna elő az olasz partner számára. Az önkormányzati forrás egyébként ebben az esetben is az a kormányzati közvetlen támogatás, amelyet a város munkahelymegőrzésre kapott az elmúlt hetekben.
A közelmúltban többször is "megmentett" pápai húsüzemnél is hasonló állami-önkormányzati injekcióval tartják életben a termelést. A város fideszes vezetésű képviselő-testületének közlése szerint "mivel közvetlenül nem nyújthat tagi kölcsönt, saját cégén keresztül segíti 650 millió forinttal a pápai önkormányzat a Pápai Hús 1913 Kft.-t". A városvezetés olyan kölcsönt nyújt a Pápai Ipari Park Kft.-nek, amely azt élő sertés, nyers hús, lapocka, császárhús vásárlására fordítja, és ezt az alapanyagot átadja a Pápai Hús 1913 Kft.-nek feldolgozásra úgy, hogy "azon fenntartja a tulajdonjogát". Magyarán a város cége vesz húst a magántulajdonú vállalkozás feldolgozósorai alá.
Elodázható
A sajátos önkormányzati segítséggel víz fölé rángatott húsipari cégek közé az idén még besorolhat néhány. Hogy mennyi, az nem tudható, ugyanis az e célra fordítható összegekről hivatalos információ nem szerezhető. Érthető: ha így lenne, az azonnali jogalapot szolgáltatna egy európai uniós büntetőeljáráshoz. A közösségi versenyszabályozás ugyanis egyértelműen tiltja a közvetlen támogatást a versenyszektorba sorolt húsiparban, de még a sertéstenyésztésben is. A trükkös magyar megoldásokat gőzerővel szervező vidékfejlesztési tárca is tisztában van ezzel, a kifogásokat egyebek mellett azzal hárítja, hogy hasonló indirekt eszközökkel más uniós tagországok is élnek. Rendszeresen felmerül például a dán példa: az ország csaknem teljes, évi húszmillió darabos termelését lefedő, több üzemből álló, ám egyetlen gazdaszövetkezet tulajdonában levő gigavállalkozás valóban nem kap pénzt, de a tulajdonosi szervezet más címeken igen (például egyes adminisztratív költségek csökkentése, marketingtámogatás, a továbbképzés segítése). A különbség azonban a hazai viszonyokkal összevetve óriási.
Ma Magyarországon mintegy háromszáz húsipari vállalkozás működik. Ebből a hárommilliós állatlétszámra (ami úgynevezett lebegő érték, hiszen mennyisége év közben folyamatosan változik) száznegyven vágási engedéllyel is rendelkező üzem termel. Németországban több mint ötvenötmillió sertést vág le százhetven vállalat. Innentől aligha kell magyarázni, miért dolgoznak fel a magyar kolbászgyárak Bajorországból érkező olcsó alapanyagot; import nélkül a még úgy, ahogy prosperáló cégek is lehúzhatnák a rolót. Az amúgy is kíméletlen piaci versenyt a tavalyi év siralmas mezőgazdasági eredményei különösen keményre kontúrozták. Nyolcvanezer forintos kukoricaárból sehogy sem lehet kimatekozni az olcsó magyar disznóhúst, ráadásul a gazdasági válság miatt a hazai kereslet is folyamatosan szűkül.
A helyzeten az sem javít sokat, hogy a mintegy háromszázmilliárdos termelés harmada jobb-roszszabb kondíciókkal exportra megy, miközben a hazai tömegárut a lehető legolcsóbb párizsi jelenti. A cégek éleződő versenyében ezért nagyjából tízezer dolgozó féltheti az állását, körülbelül ugyanennyi beszállító a piacát - hogy ezekből kié marad meg, az a fent leírt kormányzati-önkormányzati ügyeskedés alakulásán múlik. Sokak szerint nagy baj, hogy e szempont vált a különböző tőkepótló intézkedések mozgatórugójává - hogy a munkahely megőrzése lett az első számú szempont a versenyképesség javítása helyett.
Előnyszerzés
A szakmában általános vélemény, hogy az említett cégek célzott támogatása valójában a más vállalkozásokkal szembeni indokolatlan előnyszerzéssel egyenlő. Tartósan a jelenlegi szerkezet semmiképpen nem maradhat fenn, legfeljebb néhány különösen veszélyeztetett térségben elodázható a gyárkapuk bezárása. De csak ideig-óráig: mondjuk az önkormányzati választásokig. A hiányzó fejlesztések pótlására a most átmeneti segítséget nyújtó milliárdok alapot nem adnak: senki sem gondolhatja komolyan, hogy például a csaknem tízmilliárdos terhet görgető Kométa kétmilliárd forintból hosszú távon is megmenthető. Vagyis pillanatnyilag úgy áramlanak be közpénzek a szektorba, hogy azok megtérülésére semmi garancia nincs. Ha viszont egy önkormányzati cég tönkremegy, az a közösség számára vagyonvesztés, amivel a törvény szerint valakinek el kell számolni. (Jelenleg is zajik több per hasonló jogi megfontolásból volt önkormányzati vezetők ellen.)
Az is kérdés, valóban üzleti alapon kell-e egy közösség választott testületének a munkahelyőrzésbe beszállni. Az egyik alföldi, gyakorlatilag tönkrement húsipari vállalkozás ma munkanélküli vezetője lapunknak úgy fogalmazott, hogy azt a 10-15 milliárdot, amit az idén néhány cég kistafírozására fordít az állam, egyszerűbb lenne álláskereső segélyként kiosztani az összes húsipari dolgozónak, mert az állomány legalább fele öt éven belül a mai segítség ellenére sem dolgozhat tovább a szakmában.
De hát nem ez a fontos. Hanem az, hogy néhány, a választási győzelem szempontjából fontos térségben a kormányzati szórólapokon jól mutasson a szöveg, miszerint "megmentettük a város húsüzemét". Hogy aztán 2015-16-ban mi lesz a "megmentett" cégekkel, arról már senkinek nincs fogalma.
