Aki a legtöbbet kapta „olajozásért”

A kishal nagy bukása

Belpol

A kilencvenes évekbeli gazdasági bűncselekmény-sorozat, az ún. olajozás irányítói és hivatali tettestársaik megúszták a felelősségre vonást. Jellemző, hogy olajozás miatt egy, a láncolat vége felé álló végrehajtót ítéltek a leghosszabb szabadságvesztésre.

„Húzzál el innen a picsába, de nagyon gyorsan! Nem nyilatkozok sem neked, sem senkinek. Értve vagyok?” – emelte fel a hangját N. N. (nem a valódi név monogramja), amikor 2000. május közepén felkerestem a Fekete- és a Fehér-Körös összefolyásánál, a szanazugi Viking Motelben, ahol akkoriban élt udvartartásával . Amikor megérkeztem, emberei jelzésére kijött a teraszra két dobermann kutyájával. Bemutatkoztam, elmondtam, hogy a Magyar Narancstól jöttem, a Békés megyei olajügyekről írok, és beszélni akarok vele – erre jött a fenti válasz. Elmenőben még megjegyeztem, hogy a cikk mindenképpen elkészül. „Ki a faszt érdekel?” – vetette oda.

N. N.-t két héttel később ugyanott a Békés megyei adónyomozók és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai vették őrizetbe. A jókora erődemonstrációra azért volt szükség, mert a rendőrök úgy tudták, hogy a „vállalkozónak” fegyvere van (lásd: Meg­gyónta, Magyar Narancs, 2001. március 29.).

Alig egy év múlva találkoztam újra N. N.-nel a Békés Megyei Bíróság tárgyalótermében, ahol immár egy megszeppent, a bíró kérdéseire a bokáját összevágva felelő vádlottat láttam és hallottam. Igaz, sok mindent nem mondott. Egyrészt a különálló sejtekből álló teljes rendszert nem láthatta és nem is látta át, hiszen a hozzá hasonló végrehajtók csak az egy szinttel feljebb és az eggyel lejjebb dolgozó emberekről tudtak. Másrészt a fontos információkat megtartotta magának, hiába tartott a vallomása közel tíz órán át a bíróság előtt. A hallgatás alvilági törvényét nem merte megszegni, konkrét neveket, címeket, cégeket, telephelyeket, beszerzési helyeket nem említett. Néhány becenevet ejtett csak el, meg azt, hogy vállalkozásainak minden iratát ellopták a kocsijából egy nagyváradi útja során. A hallgatással nyilván a saját és a családja életét védte, így viszont besétált egy olyan zsákutcába, ahonnan nem tudott kifordulni: első fokon 9 évre ítélte el a bíróság. Másodfokon ezt 6 évre enyhítették, s végül jó magaviselete miatt 4 és fél év után szabadult. Ennél többet Magyarországon az összességében több száz milliárd forintos kárt okozó olajbűnözés miatt senki sem ült. A gyilkosságokkal, gyanús halálesetekkel terhelt olajozás legfőbb irányítói, az olajbárók egytől egyig megúszták. (Az olajozás mibenlétéről lásd Piroska című keretes anyagunkat.)

Mire kijött a börtönből, vagyontárgya, pénze nem volt. Ma egy alföldi kisvárosban él szerény körülmények között. Környezete valószínűleg nem ismeri az előéletét. Most is megkerestük, de ezúttal is elhárította a megszólalás lehetőségét.

 

Főiskolától az olajbűnözésig

A Székesfehérváron született N. N. katonai főiskolán végzett, és Békés megyei vállalkozásainak elindítása előtt testnevelő tanárként dolgozott. Jól ismerte az olajügyekben utazó Molnár Lászlót, aki 1996-ban Elek és Gyula között az autójával a fára csavarodott. Molnár baleseténél a rendőrség kizárta az idegenkezűség lehetőségét (vagyis az autó megbuherálását), ám a körülmények miatt helyben többek meggyőződése, hogy a fiatalembert eltették láb alól. Molnárt nem sokkal a halála előtt engedték el az előzetes letartóztatásból. Hajdanán egy igen közeli ismerőse mesélte nekem, hogy a nagy lábon élő eleki vállalkozó kezén annyi „olajos” pénz futott át, hogy idővel csak az óriási hűtőszekrényében tudta tárolni. (Akkor az ötezres volt a legnagyobb címlet.)

Molnár László üzleteit és érdekeltségeit N. N. vette át, és cégein, a Trans-Fix C, a Trans-Onyx és a Goldív-Trans Kft.-ken keresztül 1996 és 1999 között csaknem 11 millió liter azonosítatlan, igazolatlan és szabványon kívüli gázolajat hozott forgalomba, amelyet mindenekelőtt a békéscsabai székhelyű Körös Volánnak és az eleki Haladás Szövetkezetnek adott el. A vádirat szerint az áfa, a fogyasztási és a jövedéki adó, valamint az útalap-hozzájárulás meg nem fizetése miatt közel 1,1 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg. Az APEH Bűnügyi Igazgatósága Békés Megyei Nyomozóhivatala csempészet alapos gyanúja miatt is feljelentést tett a vám- és pénzügy­őr­ségnél (VPOP), hogy a gázolaj-forgalmazással fog­lalkozó cégek honnan szerezték be az üzemanyagot.

Nem akármekkora nyomozási kudarc, hogy ez végül nem derült ki. Pedig a nyomozás és az azt követő bírósági tárgyalás tisztázta, hogy a cseh és szlovák rendszámú tartályautók minden esetben éjszaka szállították a gázolajat a Körös Volán békéscsabai központi bázisára, és azt is, hogy N. N. cégeinek nem volt nagykereskedelmi forgalmazási engedélye. Az is kiderült, hogy a beérkezett üzemanyag után a gázolaj-értékesítésről szóló számlát maga a vevő állította ki. Sőt a Békés Megyei Főügyészség még azt az írógépet is azonosította, amelyen a szóban forgó bizonylatokat írták. Mindezek ellenére a beszerzési hely, valamint a többi igazán kemény információ máig ismeretlen maradt (lásd: Éjszakai járatok, Magyar Narancs, 2003. június 12.).

Nemegyszer előfordult, hogy a reggeli tankolás után nem vagy nagyon nehezen indultak a buszok az N. N. cégeitől beszerzett gázolaj rossz minősége miatt. Az is érdekes volt, hogy a zárt körű, meghívásos pályázaton az egymillió forintos törzstőkéjű N. N.-féle kft.-k hogyan futhattak be győztesként a nagy üzemanyag-szállító cégek előtt. Minderről beszélt akkortájt Fazekas Géza, a Békés Megyei Főügyészség akkori sajtószóvivője is (ma a Legfőbb Ügyészség szóvivője), aki a viharsaroki közlekedési cég legfelső vezetői elleni vádemeléskor kifejtette, hogy „valószínűleg nem l’art pour l’art vásárolták meg a Körös Volán egykori vezetői a 11 millió liter gázolajat a kis cégektől. De olyan megdönthetetlen bizonyítékot nem sikerült felmutatnunk, amely a bíróság előtt a vesztegetés vádjában megállta volna a helyét.” (Lásd: Minden nagyon rendben, Magyar Narancs, 2007. október 11.) A Körös Volán tulajdonosi jogait gyakorló ÁPV Zrt. leváltotta ugyan a társaság vezetőit, de hosszú évek kacskaringós bírósági tárgyalássorozata után bizonyítékok híján felmentették őket.

A közlekedési cég és a valódi értékesítők között előbb Molnár, utóbb N. N. volt a közvetítő, vagy ha tetszik, a stróman. Egyikük meghalt, másikuk börtönbe került.

 

Csomagtartók teli pénzzel

„Nem egyedi ez az eset, sőt, sokkal inkább ez a jellemző” – jellemezte N. N. történetét a Narancsnak Tóth Károly egykori MSZP-s országgyűlési képviselő. Tóth a törvényhozási munkája során titkosszolgálati ügyekkel foglalkozott, és tagja volt az egykori kisgazda képviselő, Pallag László vezette olajbizottságnak is (1999–2000). A nagy „olajvállalkozók” az ügyletek intézésére megbíztak egy-egy ügy­vezetőt, akiket korlátlan rendelkezési joggal ruháztak fel, és akiket a 90-es évek sanyarú megélhetési és kereseti viszonyai közepette jól megfizettek. Ezek az ügyintézők büszkék is voltak arra, hogy a „főnök” bízik bennük. Végül azonban ezek a strómanok, vagy „naiv jóhiszeműek” jártak a legrosszabbul, mert a kártyavár összeomlott. Az adóhatóság és a rendőrség lecsapott rájuk, és mivel a vizsgálat során nem tudták igazolni, honnan szerezték be az üzemanyagot, a büntetőjogi felelősséget csak náluk lehetett megállapítani. „Míg a valódi irányítóknak és haszonélvezőknek a hajuk szála sem görbült” – idézte fel Tóth Károly.

„Amikor N. kinyitotta a kocsija csomagtartóját, tele volt ötezreskötegekkel. Leizzadtam, én még annyi pénzt nem láttam soha életemben. Ha ezt okosan használja fel, akkor ma nem az alföldi városkában biciklizik alkalmi ismerőseivel, hanem Balin vesz házat, és velem együtt, aki ma egy csóró senki vagyok, úgy élne fiatal csajokkal körülvéve, mint egy király” – mondta lapunknak egy N.-hez egykor közel álló ember, aki bár részt vett N. ügyleteiben, a büntetőpernek nem volt vádlottja. Mint mondta, már nincsenek beszélő viszonyban, de tudja, hogy egykori társa hol él.

Az olajozás nyertesei – akik „okosan” használták fel a szerzett pénzt – nagy vagyonokat alapoztak meg az olajmilliárdokkal, és a súlyos bűncselekményekből összejött hasznot rég tisztára mosták. Azt nem tudjuk, kik voltak a sokrétű ügylet kitervelői, irányítói és kedvezményezettjei. Tudjuk viszont, hogy a törvényhozás, a nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatás számos ok miatt nem birkózott meg a történtek felgöngyölítésével. Pedig a Pallag-bizottság kérésére az ügyészség elkészítette az olajozásban érintett cégek, személyek térképét, ám az aztán – személyiségi jogokra hivatkozva – a parlamenti különbizottságig már nem jutott el. Holott Tóth Károly szerint abból kiderült, hogy bár a 90-es években összesen csaknem 4 ezer hazai cég foglalkozott üzemanyag-kereskedelemmel, a mögöttük felsejlő tulajdonosi háló mindössze néhány tucat embert jelentett. (Az első Orbán-kormány végül indoklás nélkül 85 évre titkosította az olajbizottság elé került iratokat.) Azt is tudjuk, hogy a célkeresztbe néhány kishal került – mint N. N. –, meg azt is, hogy haltak meg emberek amiatt, mert a kelleténél többet tudtak az olajügyletekről.

Jelképes, hogy a becsületes, de felkészületlensége miatt az ügy politikai menedzselésére alkalmatlan Pallag László kisgazda képviselő vezette olajbizottság eredménytelenül zárta működését. Pallag, aki minden olyan perét elveszítette, amelyet az általa hírbe hozott személyek indítottak ellene, elszegényedett, megkeseredett, magányos emberként halt meg 2011-ben.

Piroska

A klassszikus olajozás, az ún. olajszőkítés egy szociális intézkedés következménye volt. A háztartási tüzelőolaj (hto) és a motorikus gázolaj ugyanis lényegében egy és ugyanaz a termék, csakhogy a hto árába 1995. május elsejéig nem volt beépítve a fogyasztási adó – vagyis alig feleannyiba került, mint a gázolaj. A két termék megkülönböztetésére az MDF-kormány rendelte el a hto színezését, és a festék miatt nevezték „piroskának” is a hto-t. Az olajos legendák szerint honvédségi laboratóriumban kísérletezték ki a festék eltávolítását – ezt az eljárást hívták savazásnak, azaz szőkítésnek. 1994-ig bárki szabadon vásárolhatott annyi hto-t, amennyit csak akart – ez volt az olajszőkítés fénykora. Utána bevezették a hto-ra a jegyrendszert, de az élelmes magyar „vállalkozók” azonnal megtalálták a kiskaput. A jegyek sorszám nélküliek voltak, így pillanatok alatt hamisítványok árasztották el az országot.

1995 tavaszán a Horn-kormány a Bokros-csomag részeként megszüntette a jegyrendszert, és a rászorulók az önkormányzatoktól kaphattak támogatást az olajfűtéshez. A hto-fogyasztás visszaesett, az olajüzlet bárói pedig áttértek az orsóolaj, illetve más olyan termékek importjára, amelyek nem tartoztak a jövedéki törvény hatálya alá, illetve az ún. halasztott vámfizetéssel az olajbűnözés újabb fénykora jött el. (Részletesen lásd: Fekete arany, MaNcs, 1999. december 2.)

 

Nem láttak a szemüktől

 

Az egyik legkínosabb nyomozási bukta a sarkadi benzinvonat története volt – idézte fel a Narancsnak a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság egyik volt magas rangú tisztje. A 471 ezer liter 95-ös és 98-as oktánszámú benzint szállító, hét vagonból álló tehervonat 1996. április 13-án kora délután hagyta el a százhalombattai finomítót. A célállomás az ausztriai Schwechat volt. A szerelvény indulása után egy órával a Ferencvárosi pályaudvaron volt, ahol valakik – máig nem tudni, kik – kicserélték a vonat menetleveleit. Az új úti cél a Békés megyei Sarkad lett. A szerelvény úgy haladt végig a fél országon, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy előzetesen egyetlen állomáson sem jelezték a jövetelét. A román határ melletti Sarkadon alig másfél nap alatt közúti tankerekbe szivattyúzták át a majd félmillió liter benzint, hogy aztán számos alföldi településre szállítsák. Az állomás közelében a tankerek sofőrjeinek a helyi rendőrök is segítettek. „Ők egyszerűen balfaszok voltak, de nem az ügylet részesei. Persze ez is elég kínos” – mondta a Narancsnak a volt rendőri vezető.

Az irányító(k) személyét sem a rendőrségi nyomozás, sem az ügyészi szak, sem a bírósági eljárás nem tudta felderíteni, a hivatalok mindössze a bárcacsere tényét rögzítették újra meg újra. A végrehajtók ellen vádat emeltek, s bár az első és a másodrendű vádlott a nyomozás szerint egy napon belül 68-szor hívta egymást, mégsem sikerült olyan bizonyítékot összeszedniük a nyomozóknak, amely alapján elítélhették volna a vélelmezett elkövetőket. A 60 milliós kárértékű ügyben végül mindenkit felmentettek. (Lásd: Szellemvonat, Magyar Narancs, 2002. február 7.)

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.