A Matolcsy-féle alapítványok cégei egyelőre ismeretlen vállalatokat hiteleznek

  • Böszörményi Jenő
  • 2016. április 25.

Belpol

Adatigénylésünk eredményeként az alapítványi cégek szerződéseiből szemezgethetünk.

Az ember csak kapkodja a fejét a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok frissen nyilvánosságra hozott közpénzköltéseit olvasva: pár milliárd a miniszterelnök felcsúti gázszerelőjének, néhány százmillió a rokonságnak, ilyen-olyan haveroknak, politikai kapcsolatoknak, számolatlan milliók rejtélyes „magánszemélyeknek”, eszement túlárazások és pazarlás. Bár a végletekig erőltetett titkolózásból lehetett sejteni, mi várható, ha egyszer előkerülnek adatok, az információk még az elszánt kutatónak is okoztak meglepést.

És a történetnek koránt sincs vége. A Narancs – a Transparency International Magyarországgal és a Karsai Dániel Ügyvédi Irodával együttműködésben – kikérte a Pallas Athéné alapítványok által alapított öt gazdasági társaság adatait is abból a megfontolásból, hogy ha a milliárdos alapítványok közfeladatot látnak el közpénzből, akkor ez nem lehet másként a cégeik esetében sem. Az adatokat meg is kaptuk, a legfontosabbakat alább foglaljuk össze.

Állampapírból vállalati kötvény

A hat Pallas Athéné alapítvány tavaly május és november között összesen öt zártkörű részvénytársaságot hozott létre, melyek közül négy, a Pallas Athéné Domus Optima (tőke: 1,2 milliárd), a Kasselik-Ház (7,2 milliárd), a Vízház (3,1 milliárd) és a FERIDA (20,2 milliárd) a 15 napos határidőn belül válaszolt; egyedül a Szemerey Szabolcs, ugyancsak Matolcsy rokon vezette Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. (12 milliárd) maradt adós a válasszal. Matolcsy György korábban nem győzte hangsúlyozni, hogy az alapítványok kizárólag magyar állampapírban tarthatják vagyonukat. A cégekre azonban, úgy tűnik, ez már nem vonatkozik, hiszen válaszaik szerint tőkéjüket részben az állampapírnál jóval kockázatosabb vállalati kötvényekben fialtatják. A cégek sem azt nem árulták el, hogy ki volt e vállalati kötvények kibocsátója, sem azt, hogy vagyonuk mekkora részét tartják ilyen papírokban (dolgozunk rajta). A kötvény hitelviszonyt megtestesítő értékpapír, vagyis a Pallas Athéné alapítványok cégei közelebbről meg nem határozott vállalatokat hiteleznek (ezen is dolgozunk). Az alapítványokon és cégeiken keresztül tehát a Magyar Nemzeti Bank áttételesen vállalatokat finanszíroz, amire a szocializmus óta nem volt példa. (Még kacifántosabb lenne a helyzet, ha kiderülne, a vállalati kötvények valamelyik Matolcsy rokon vállalkozását finanszírozzák, de ezt nyilván a rosszmájúság mondatja velünk.)

Fazekas és Matolcsy

Fazekas és Matolcsy

Fotó: MTI

Viszonylag egyszerű a helyzet a Kasselik-Ház és a Vízház szerződéseivel: ezek a cégek ugyanis nagyjából üresek, abban az értelemben, hogy – az eddigi adatok alapján – egyedüli funkciójuk egy kiszemelt ingatlan megvétele és tulajdonlása. A Vörösmarty téri Kasselik-ház esetében az adásvétel már megtörtént, a Pallas Athéné alapítványok irodaháza melletti, Ybl Miklós téri Vízháznál pedig előkészítés alatt áll. Az előbbinél az igazságügy-miniszter cége, a Nagy & Trócsányi Ügyvédi Iroda működött közre az alapítványoknál már megismert óradíjért (55 ezer forint csörög 60 percenként, vagyis majd’ egyezer forint percenként), az utóbbinál pedig a Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által erősen preferált Kovács P. Zoltán irodája készíti elő az ügyletet az adásvétel összegének csekély 6 ezrelékéért, ami a várhatóan 3 milliárd körüli összegértéket alapul véve már nem is oly csekély, 18 milliós bevétel lesz az ügyvédi társulásnak – az adófizetőknek pedig ugyanekkora kiadás. A Kovács & Partners volt egyébként az is, amely a Vízházat bejegyeztette: a normál körülmények között pár tízezer forintos ügyvédi díj ez esetben 680 ezerbe fájt (plusz áfa). A hülyének is megéri.

Mibe fektesselek?

Négy alapítvány idén februárban pumpálta fel 20 milliárdra közös cégük, a FERIDA tőkeállományát: e pénz rendeltetése máig tisztázatlan, s az eredeti terv talán valóban az volt, hogy e cégen keresztül az eladósorban lévő MKB Bankból szerezzenek egy jó nagy falatot. A FERIDA-nál most megy az agyalás, mibe is fektessenek, akár külföldön is, ehhez persze szakértők kellenek. A FERIDA három cég segítségét kérte: a Mazars Kft. közel 1,4 millióért „tőkebefektetési lehetőségekkel kapcsolatos tanácsadásra”, az Invescom Tőkebefektetési Tanácsadó Kft. 1,6 millióért „tőkebefektetési lehetőségek témakörében prezentáció készítésére”, a Shark-Vision Kft. pedig kerek 1 millióért „tanulmány írására, prezentáció készítésére” kapott megbízást. Ez utóbbi cég Sarkadi-Szabó Kornél tulajdonában áll, aki éveken keresztül a tavaly bedőlt Hungária Értékpapír Zrt. stratégiai igazgatója volt, igaz, állítása szerint nem tudta, mi folyik a brókerháznál. További érdekesség, hogy a FERIDA igazgatóságának egyik tagja, Márkus Balázs, aki jelenleg a jegybank oktatási és kutatási koordinátora és a Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány tanácsadó testületének is tagja, jó néhány évvel korábban, 2008–2009-ben senior dealerként (vezető üzletkötőként) szintén megfordult a Hungáriánál.

A cégháló központi eleme a Pallas Athéné Domus Optima Zrt. (PADO), amely egyrészt a hat alapítványnak, másrészt a cégeknek végez, mondjuk így, back office szolgáltatásokat. A Domus Optima üzemelteti az alapítványi és a cégbirodalmi ingatlanokat, vezeti a könyveket, emellett befektetési tanácsokkal is szolgál, és ellátja a kommunikációs feladatokat. Mindezt súlyos százezrekért, milliókért. A kommunikációs és PR-feladatokat például alapítványonként havi 300 ezerért, a befektetési tanácsadást havi 600 ezerért, a könyvvezetést havi 550 ezerért, külön ingatlanbefektetési tanácsadást összesen 22 millióért, a balatonkenesei volt MÁV-üdülő üzemeltetését havi 2 millióért végzi (persze minden esetben plusz áfa). E feladatok egyikét-másikát a csoport egynémely cégének is biztosítják. A szerződésrendszernek ez az egyik oldala, a másik oldalon a Domus Optima ennél olcsóbban bíz meg cégeket a feladatok elvégzésével, nem véletlen, hogy a bonyolult intézményhálót összekötő még komplikáltabb szerződésháló összerakásánál számtalan ügyvéd szorgoskodik és tartja a markát busás haszonért. Vegyük például a Döbrentei téri irodaházban működtetett „bisztró” esetét: a PADO 750 ezret kap havonta az üzemeltetésért, ugyanezt a feladatot azonban immár mindössze 250 ezerért végezteti a Premium Catering Kft.-vel. A jelentős marzs a többi szerződésnél is megfigyelhető, ám nem világos, milyen célt szolgál ez a túlárazás – de tény, a konstrukcióval a PADO-hoz csoportosítanak át pénzeket.

Hab a tortán, hogy az Index összesítése szerint az alapítványoktól 490 milliót kasszírozó Made in Heiszler a PADO szerződéses partnerei között is felbukkan: 42 millióért belsőépítészetileg tervez és kivitelez, 2,5 millióért irodaszékeket szállít. A Matolcsy rokon Szemerey Tamás érdekeltségébe tartozó BanKonzultnak pedig még egyszer sikerült eladni havi 750 ezerért azt a „Hazai és globális gazdasági és pénzügyi trendek” című elemzését, amelyre a hvg.hu kimutatása szerint öt alapítvány is elengedhetetlennek érezte külön-külön az előfizetést. A PADO emellett ügyvédi megbízást adott a Dr. Imrédy Ügyvédi Irodának is (500 ezer forint per hó), melynek vezetője, Imrédy Szabolcs a balatonakarattyai önkormányzat képviselője, Matolcsy Gyöngyi polgármester csapatának a tagja.

A négy cég irányítását az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, illetve ügyvezetők (ezekből van vagy két és fél tucat) több mint 17 millió bruttóért végzik havonta. De megéri, nem?

Figyelmébe ajánljuk