„A nemzet erkölcsi tartását roppantja meg” – Mink András történész a budai vár felújításáról

  • - ma -
  • 2015.02.27 07:02

Belpol

Az OSA Archívum programsorozatot indított „Álljon meg a menet!” címmel. Az önfelmentés és önsajnáltatás zsákutcáiról az OSA tudományos főmunkatársával beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: Miért indult a programsorozat, mik az alapvető problémáik a tervekkel?

Mink András: Bennünket ebben két dolog érdekelt. Az egyik 1945: a II. világháború végével, traumájával, az események történetiségével az ország hetven éve nem tud mit kezdeni. Ma úgy kezelik, mintha egyik megszállás után jött volna a másik, és a magyarok nem résztvevői, hanem elszenvedői lettek volna a világégésnek. Az Orbán-rezsim alaptörvénynek titulált szövegébe ezt bele is írták. Mi több, ma már egyre egyértelműbb az az értelmezés, hogy a Magyarország eredendően nemes, erkölcsileg igaz célokra törekedve, de önhibáján kívül keveredett bele a háborúba. És csak a kommunisták próbálták ránk, helyesebben Horthyra és az ún. történelmi osztályokra kenni a felelősséget a háborús pusztításokért és a magyar zsidóság pusztulásáért. Ez megítélésünk szerint nagyon veszélyes, a nemzet erkölcsi tartását, történeti önismeretét megroppantó, önfelmentő, velejéig hazug történelemkép, gyökerei a rendszerváltást közvetlenül követő időszakban szinte azonnal felszínre törő jobboldali történeti revíziós kísérletekig nyúlnak vissza. Bár az OSA Archívum eredetileg a kommunizmus és a hidegháború történetével foglalkozó kutatóhely és intézmény, egy ideje úgy éreztük, hogy nem mehetünk el emellett szó nélkül. Az Orbán-rendszer történelempolitikai lépései után, melynek egyik legeklatánsabb megnyilvánulása a Szabadság téri emlékmű tavalyi felállítása volt, nem volt nehéz észrevenni, hogy a vár tervezett rekonstrukciója, az 1944 előtti állapotok visszaállításának szándéka, építészeti, reprezentatív és szimbolikus szinten is ugyanebbe a vonalba, a jelenlegi rendszer történeti legitimációjának megalapozásába illeszkedik.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

magyarnarancs.hu: Milyen történelem- és múltelképzelésről tanúskodik az új terv?

MA: A vár eredeti állapotának és funkciójának a helyreállítása, mint arra Ungváry Rudolf is felhívta a figyelmet mostani bemutatónk megnyitása alkalmával, valójában a Horthy-korszak politikai elitjének a bekövetkezett katasztrófában és totális erkölcsi alámerülésben való felelősségét kívánja elkendőzni. Pedig ezt már a kortársak pontosan érzékelték. Számukra, és számunkra is, a vár pusztulása jelkép is volt: a háború előtti politikai kultúra, mentalitás, társadalomfelfogás, a korszak politikai vezéreszméi – melyeknek egyik szimbolikus és térbeli megtestesülése az akkori palota, benne lakójával, Ferenc József egykori lakájával, Horthy Miklóssal –, egyenes úton vezettek a város és a vár pusztulásához. A budavári palota reflektálatlan replikájának megépítése viszont éppen azt akarja sugallni, hogy Magyarország 1944. március 19-ig folytonos és azonos volt történelmi önmagával, és a mai kor parancsa az, hogy ezt a folytonosságot, önazonosságot helyreállítsuk. Teljes visszakanyarodás ez az 1919 után uralkodóvá lett nemzeti-sérelmi történelemképhez, ahhoz a hamis képzethez, hogy a magyar történelemben van egy töretlen nemzeti/történeti folytonosság, amelynek hordozója keresztény szellemiségű, a nemzettel egylényegű politikai vezető kaszt. Ez teljesen gyermeteg történelmi fantazmagória. Mintha a történelmi identitás nem folyamatos újraalkotás lenne. A hamisság, önfelmentés és önsajnálat olyan kétségbeejtő zsákutcája ez, ahol egyszer már jártunk, és mondjuk, intellektuálisan is elég kínos, hogy több mint 100 évvel később még mindig ugyanitt tartunk. Az ország mai politikai vezetőinek és ideológiai tanácsnokainak sincs más ötletük, mint a hősi nemzeti dicsőség történelmi hagyományát felmutatni a homályból. A palota újjáépítéséről eddig napvilágra került elképzelések, eszmei alapvetések alapján a legnagyobb kétségbeesésre van okunk. A szó eredeti és átvitt értelmében is egy már eleve hamis konstrukció utólagos hamisítványának legyártására készülnek. Ez szellemileg, esztétikailag, történetileg szánalmas, politikailag pedig egyenesen riasztó.

magyarnarancs.hu: A Hauszmann-féle rekonstrukciót mint historizáló „hamisítványt” már a kortársak bírálták.

MA: Valóban, és még az 1914 előtti időben vagyunk, még nincs Trianon. Voltak már akkor is jobb ízlésű és jobb ítélőképességgel rendelkező kortársak, akiknek az egész álneobarokk kiegészítés hamissága azonnal kitetszett: építenek egy kupolát, amelynek az igazi funkciója, hogy a Parlament – mint a népszuverenitás megtestesítője – kupolájával szemben az uralkodói szakralitást jelképezze, mintegy ellensúlyozza a népszuverenitás szervét. Egyszerre akarja fenntartani a magyar alkotmányos hagyomány illúzióját, másrészről hajbókol a király előtt. Egyszerre akar egy magyar birodalmi és függetlenségi öntudatot reprezentálni – mintha Magyarország lehetne önálló, saját lábán álló nagyhatalom, miközben egyúttal hű és öntudatos alattvalója „szeretett királyunknak”, a Habsburg Birodalomnak. Ne feledjük, ez az a kor, amely sehogyan sem tud dűlőre jutni, mit kezdjen 1848-cal, és mit 1867-tel. Az áthidalhatatlan diszkrepanciát már akkor egy hazugsággal próbálták leplezni.

magyarnarancs.hu: Abban talán megegyezés van, hogy a várral kezdeni kell valamit. Hogyan lehetne hozzányúlni a várhoz, ha nem így?

MA: Ezt én egyedül biztosan nem tudom megmondani, ezért kellene sok invenciózus, hozzáértő emberrel beszélni. A berlini királyi palota újjáépítésének alapelveiről, kereteiről szóló döntést évtizedes közéleti és szakértői vita előzte meg, de a tervek véglegesítése még mindig hátra van. Az világos, hogy a vár rekonstrukcióra szorul. A hatvanas évek empátia és invenció nélküli rekonstrukciója olyan épületeket és tereket hozott létre, amelyek nem is hitelesek, és alkalmatlanok azokra a funkciókra, amikre használják őket. A Nemzeti Galériának nincsenek igazi modern kiállítóterei; és kérdés, hogy az OSZK-nak hol van a helye jelenleg. A budai vár ma sok szempontból halott tér. De vajon azzal lehelünk életet belé, hogy újjáépítjük a lovardát a Sándor-palotával szemben?

A kiállítás

Az OSA-kiállítás

Fotó: Sióréti Gábor

Az tudható, miként vélekedett 1945 után a vár újjáépítésének problémájáról az az építészekből álló bizottság, amely a Fővárosi Közmunkatanácsban a műemlékek helyreállításával foglalatoskodott. Ennek a bizottságnak tagja volt többek között Granasztói Pál, az ülésein Fischer József elnökölt. Komolyan felmerült, hogy az Ybl–Hauszmann-féle palotát talán nem is kellene teljes egészében újjáépíteni, hanem inkább az ostrom pusztításai után felszínre hozni a vár és a Várnegyed korábbi történeti állapotának, a Mátyás és a Zsigmond korabeli építészetnek a maradványait. Ezek felhasználásával a Várnegyednek egy új, de meglehet, hogy a 18–19. századi állapotánál történetileg mégis autentikusabb arculatot lehet adni. Majdnem teljes egyetértés volt abban, hogy a kormányzati funkciókat ki kell telepíteni a várból, a köztársasági elnöki hivatalt és esetleg a miniszterelnöki hivatalt leszámítva. Szinte mindenki fontosnak tartotta, hogy a Várnegyedet múzeumi és kulturális negyedként kell fejleszteni, tudományos intézeteknek kell helyet adni, valamint élő lakótereket kell benne létrehozni, a lakónegyed jelleget kell erősíteni. Mindebből akkor nem lett szinte semmi, jött a kommunista hatalomátvétel, a tanácsot is, a bizottságot is megszüntették, mielőtt konkrét tervekkel előállhattak volna. De meglehet, hogy a várról szóló elmélkedést valahonnan innen kellene kezdeni vagy folytatni.

magyarnarancs.hu: Az OSA mostani kiállítása után mi a következő lépés?

MA: A most nyílt bemutató előszó, az összeomlásról szól, arról, hogy véget ért egy folytathatatlan, és minden tekintetben csődbe jutott történeti korszak. A mélyebben gondolkodó emberek már jóval korábban látták, hogy annak, amiben éltek a háború előtt, csak újabb összeomlás lett a vége. Tavasszal azt próbáljuk meg majd bemutatni, mit is jelentene a hamisítvány hamisítványa, a tervezett rekonstrukció. Azt is szeretnénk megmutatni, hogyan csinálják ezt máshol, felelősebben, megfontoltabban, a saját múltjukra termékenyen reflektálva, Berlinben és Varsóban. Mert egyáltalán nem szükségszerű, hogy egy ország, egy nemzet soha ne tudjon kitörni történeti frusztrációi, sérelmei és szorongásai béklyóiból.

A kormány terveiről korábban összegyűjtöttünk szinte mindent, ami tudható és várható, ebben az átfogó cikkben. A Budapesti Történeti Múzeum kutatója, Rostás Péter a Budavári Palota száz évének történetét írta meg a Narancsban. E heti számunkban pedig Rév István történész rendhagyó, nagyszabású esszéjét olvashatják a témában.

Neked ajánljuk