A Pfizer-vakcinákkal való elszámolást sürgeti a DK

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. május 10.

Belpol

Ebből érkezik Magyarországra a legtöbb, mégis alig lehet hozzájutni. Hova lesz? 

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólította fel a kormányt, számoljon el azzal, hogy a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájából eddig mennyit adtak be, mennyit tettek félre a második oltásra és mennyi áll még a raktárakban.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese hétfői, online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ez a sokadik alkalom, amikor azt látják, hogy a kormány "nem akarja elérhetővé tenni", az egyik legnagyobb közbizalmat élvező vakcinát, pedig abból érkezik Magyarországra a legtöbb.

Hozzátette, május elejéig az oltóanyagból 2,8 millió adag érkezett, de az emberek azt érzik, hogy elérhetetlen, és csak nagyon nehezen lehet hozzájutni. 

A politikus azt mondta, írásbeli kérdést nyújtanak be annak érdekében, hogy kiderüljön, "miért dugdossák az emberek elől" az egyik legnagyobb közbizalmat élvező vakcinát. Ha a kabinet tudatosan őrizget nagyobb mennyiséget ebből a vakcinából, az felelőtlen, sőt egyenesen oltásellenes kormányzati magatartásnak minősül - közölte.

Legutóbb a Népszava írt arról, hogy vasárnap ismét megnyitják majd az időpontfoglalási lehetőséget Pfizer-oltásra, de ezt a Koronavírus Sajtóközpont estére cáfolta. Pfizerre időpontot a héten csak a regisztrált 16-18 évesek kaphatnak, akiket SMS-ben is értesítenek erről. 

Legutóbb április 30-án egy napra megnyitották az időpontfoglalás lehetőségét a Pfizer–BioNTech-vakcinára, az oldal azonban már reggel 7-re összeomlott, ezért oltáskáosz és kígyózó sorok alakultak ki az oltópontok előtt

Mindeközben csak a múlt héten 334 ezer Pfizer-vakcina érkezett: 

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.