Lemondását azzal indokolta, hogy a fenntartó minisztérium feldarabolja az intézményt: elcsatolja a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeumot, és áthelyezi az Esterházy-kincstárat Fertődre. A sajtó nagyra értékelte a szakmaiatlan kormányzati intézkedésekkel ily bátran szembeszálló igazgató lépését. Csak olaj volt a tűzre, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma még a jelen politikai kultúrájához képest is felettébb otromba közleménnyel válaszolt a vezető lépésére: azt írták, amúgy is ki akarták rúgni, mert nem végzett el egy tanfolyamot. (Az esetről lásd interjúnkat a főigazgatóval a magyarnarancs.hu-n: "Feldarabolt jövő" - a szerk.)
Takács Imrét Bozóki András nevezte ki az Iparművészeti élére 2006 áprilisától, miután a zsűri az öt jelentkező közül egyhangúlag döntött a művészettörténész mellett. Az Iparművészeti Múzeum Csipkerózsika-álmát aludta, kimaradt a kétezres évek elején indult múzeumi boomból, nem voltak jelentős időszaki tárlatai, még állandó kiállítása sem. Mégsem érkezett üres házba Takács, hivatalba lépése idejére készült el egy nem túl izgalmas, ám máig látható állandó kiállítás, a Gyűjtők és művek, illetve Pásztor Emese és Tompos Lilla javában készítette az osztrák Esterházy Alapítvánnyal közösen az év végén megnyíló, a főúri kincstár itthoni és a határon túli darabjaiból válogató nagyszabású kiállítást. A többéves előkészítésnek köszönhető Esterházy-kincsek az év első felében annyi látogatót vitt az Üllői útra, amennyi korábban egész évben betévedt. De az új igazgató is készült tárlatokkal a szecesszió üvegművészetéről vagy a habán kerámiákról.
Zsigmond király futása
A múzeumi fellendülés igézetében élő tárca elszánt volt az Iparművészeti fejlesztésére. Takács azért is tűnt alkalmas jelöltnek, mert a blockbustereket erőltető minisztériumot elbűvölte az akkor a Szépművészeti Múzeumban dolgozó szakember folyamatban lévő projektje, a horribilis összegből megvalósuló, Luxemburgi Zsigmond félszázados uralkodásának művészettörténetét bemutató kiállítás. A 2006 márciusában - tehát nagyjából Takács főigazgatói kinevezése idején - megnyílt tárlat hiába aratott nagy szakmai és közönségsikert, végül kínos nemzetközi botrány kerekedett belőle. Michel Polfer, a Luxemburgi Nemzeti Múzeum igazgatója a tárlat ottani októberi zárása előtt nem sokkal levelet írt az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak, melyben közölte: a magyar fél nem szervezte meg a szállítást, és miután a Takács vezette budapesti programiroda már a teljes költségvetési keretét elköltötte, ennek anyagi fedezete sem biztosított. A tárgyakat a luxemburgi és a magyar költségvetés pluszforrásaival lehetett hazaszállítani. Minisztériumi forrásaink úgy emlékeznek az ügyre, hogy Baán László - a Szépművészeti igazgatója, aki hivatalból aláírta a kiállítás Takácstól kapott számláit - már év elején jelezte a tárcának, hogy baj lesz, a projekt nem fér bele az eredeti költségvetésbe. Májusban áttekintették a bonyolult finanszírozású projektet, ekkor mintegy ötvenmilliós hiányt találtak. A tárca ekkor átvette a gazdasági irányítást Takácstól, mert a Luxemburgba való kiszállításnak sem volt meg a fedezete. A programiroda kétmillió eurós büdzsével rendelkezett, amit a magyar és a luxemburgi fél fele-fele arányban bocsátott a rendelkezésére. Takács korábban a túlköltés tényét is tagadta, és a műtárgyszállító magas számláira panaszkodott. (Cikkünk írásakor megkerestük írásbeli kérdéseinkkel a főigazgatót, aki először szavunkat vette, hogy a teljes cikket megmutatjuk, végül betegségre hivatkozva kérdéseinket is megválaszolatlanul hagyta, munkatársai pedig nem nyilatkozhatnak.)
Nehéz ma már az ügy minden szálát kibogozni, különösen, hogy a minisztérium a projekt lezárása után nem hozott nyilvánosságra pontos számokat. Kétségtelen, hogy a kiállítás gazdálkodása megborult, és az is, hogy a minisztérium ezt nem fedezte fel időben. Takács akkori feletteseivel folytatott beszélgetésekből az derült ki, hogy szerintük a projektvezető az élete főművének tekintett kiállításon sokkal többet akart megvalósítani, mint amire pénze volt. De nem ezért kellett távoznia az Iparművészetiből.
A felügyelő érkezése
A minisztérium 2007 márciusában és áprilisában vizsgálódott az intézményben, és a soha nyilvánosságra nem hozott jelentés "több gazdálkodási szabálytalanságot" derített fel - írták a lapok. Ami biztos: 2007. augusztus végén a tárca felmentette Takácsot és gazdasági igazgatóját. A főigazgató perre ment, és a bíróság megállapította, hogy a hiányosságok nem érték el a lényegességi küszöböt. Ám hiába helyezte vissza pozíciójába Takácsot a bíróság 2008 júniusában, Hiller István kulturális miniszter a következő munkanapon újra felmentette őt. Újabb per indult, amit szintén megnyert az igazgató. Ekkor már 2010-et írunk. Az elsőfokú ítélet után a minisztérium leváltotta az addigi igazgatót, Renner Zsuzsannát, és néhány napig Jékely Zsombor lett a megbízott vezető, aki visszavonta a közgyűjtemény által beadott fellebbezést, így Takács októberben ténylegesen visszatérhetett az intézmény élére. (Közben főmuzeológusként végig a házban dolgozott, nem könnyítve meg utóda helyzetét.) Renner beperelte a minisztériumot, az ügy még nem zárult le.
Közben Takács és Baán szakmai körökben közismert párharca a személyes ellentéteken túl a magyar muzeológia két táborát kezdte szimbolizálni. Amíg Baánt a szakma soha nem fogadta be, kiállításait gyakran illette a szakmaiatlanság vádjával, sikereit pedig marketingfogásokkal magyarázza, addig sokak szemében a Marosi Ernő akadémikus által pártfogolt Takács vált a szigorúan szakmai alapú, ugyanakkor közönségsikereket is elérni akaró muzeológia alakjává. Takács szerényebb, főleg saját, raktári anyagban gondolkodó blockbuster koncepciót vázolt fel, s indított el 2006-2007-es igazgatása alatt. Becsvágy és a politikai kapcsolatok kiaknázása terén azonban nem sokban különbözött Baántól. Számos munkatársa szerint vezetési stílusa autokratikus, és ehhez nem társult a kommunikációhoz és a diplomáciához értő Baán rugalmassága. Takács 2010-ben mint a baloldal által meghurcolt szakember nagy reményekkel ült vissza az igazgatói székbe. Ráadásul úgy tűnt, vetélytársa veszít pozícióiból: Baánból nem lett államtitkár, sőt a kormány az utolsó pillanatban, 2011 elején lefújta a Szépművészeti Múzeum bővítését is. Takács a staféta átvételére készült.
A 2010 őszén visszatérő főigazgató első dolga volt fegyelmit indítani elődje-utóda, Renner Zsuzsanna, valamint Burányi Zsolt gazdasági igazgató ellen. A honlapon hozzáférhető éves jelentés szerint 76 milliós hiányt talált az intézményben. Renner azt állítja, aktívummal adta át a házat. Megkérdeztük a felügyelő minisztériumot, mi az igazság, ám nem tudtak választ adni. Ha volt is hiány, Takács csak növelte, pedig a kultúrát érintő elvonások idején az Üllői útra azért jutott némi pénz: 60 milliót kapott a tető javítására, 250 milliót a rekonstrukció tervpályázatának lebonyolítására. 2011 augusztusára 91 milliós tartozást halmozott fel, amit a szeptemberi 43 milliós többlettámogatás is csak 66 millióra tudott csökkenteni - derül ki a minisztérium 2011. novemberi belső ellenőri jelentéséből, ami szerint ez a tetemes pluszforrás dacára megfelel a tartozásállomány 2010. végi szintjének. Az ellenőrzés felrója a nagy fluktuációt (két és fél év alatt a hetedik gazdasági igazgató van a házban), a gazdálkodási szabályok figyelmen kívül hagyását, hiányzó dokumentumokat, a kötelezettség-nyilvántartás hiányát. Novemberre világossá vált, hogy a vezetés nem birkózik meg a hiánnyal, ezért a kormány december 1-jétől költségvetési felügyelőt rendelt ki, aki többek között az előző évi pénzügyi beszámoló valódiságát is megkérdőjelezte. Ezután csak az ő engedélyével történhetnek kifizetések. A likviditási problémákat a máig fennálló rendszer sem szüntette meg, ezért tavaly újabb, ezúttal a támogatásba beépülő 140 millió forintos többlettámogatásra volt szükség, mely végre stabilizálta a költségvetést.
Fekete György válogatása
Takács kemény kézzel szervezte át a múzeumot, a költségvetési felügyelő szerint 2011-ben az állomány közel fele "megmozdult". Visszavonta az egyik megbízott főigazgató-helyettes mandátumát (helyette Jékely Zsombort nevezte ki), a másik magától ment el. Lefújta az Ékszer 2° című és a Lechner Ödön munkásságát bemutató tárlatot, az utóbbira elnyert 19 millió forintot vissza is utalta az NKA-nak. Egy 142 milliós uniós projektről, a Médiapagodáról is lemondott, kihajította az elkészült új arculatot is, új felméréseket készíttetett a rekonstrukcióhoz.
Alig két hónappal beiktatása után nyitotta meg a már előkészített Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból című kiállítást, amely a következő évben, 2011-ben 33 ezer látogatót hozott a múzeumnak, az összlátogatószám mégis ekkor volt a mélyponton 63 ezer fővel. Takács harmadik, immár általa előkészített évében, 2012-ben a látogatószám csekély mértékben növekedett, 67 ezerre - ez épp a fele a 2008-as számnak. Ez az év két nagyszabású tárlatot is ígért: az egyik az Art deco és modernizmus, mely 36 ezer látogatót vonzott. A főigazgató által szorgalmazott, 80 milliós kormányzati támogatásból rendezett, a Victoria & Albert Museum történetét bemutató kiállítás nem váltotta be a reményeket: csupán 20 ezer látogatót s a várt jegybevétel 5 százalékát hozta.
De Takács másfajta kiállításokat is szervezett. Itt tartja a frissen köztestületté váló Magyar Művészeti Akadémia első hivatalos rendezvényét 2011 decemberében, az MMA elhunyt tagjaira emlékező Kortársaink voltak című tárlatot, amit Orbán Viktor nyit meg. 2012-ben Takács rendez életmű-kiállítást a 80 éves Fekete Györgynek. Még kurátora sincs a tárlatnak, az iparművész maga válogatja ki alkotásait. Feketével nem új keletű a viszony, hiszen az MMA jelenlegi elnöke a múzeumban szerkesztette a Magyar Iparművészetet. Takács láthatóan azt hitte, többet engedhet meg magának a hatalommal szemben, mint más - például egy parlamenti konferencián nyíltan bírálta a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria összevonását. A Baán László vezényletével lezajlott központosítás ellen érvelt, amivel nagyon sok szakmabeli véleményének adott hangot. Ám közben Baán is megerősödött, míg Takács támogatói, Réthelyi miniszter és Szőcs államtitkár távoztak.
Orbán Viktor odafordulása
Az Esterházy-kincstár ügyében mutatkozik meg leginkább az erőviszonyok rossz felmérése. Zumbok Ferenc, a fertődi Esterházy-kastély nemrég elhunyt kormánybiztosa fejébe vette, hogy tudományos intézményt hoz létre a Sopron melletti műemlékben, és ide szállítja az egykori Esterházy-kollekciókat. Ez ellen a kincseket őrző közgyűjtemények tiltakoztak, hiszen a magyar kulturális örökség kiemelkedő darabjait fölösleges egy határszéli faluban őrizni, s ott létrehozni egy tudományos, raktározási, restaurálási bázist. (Azt senki nem utasította el, hogy állandó és időszakos kiállításokra átadja műtárgyai egy részét.) Felettébb sokrétű együttesről van szó, a Nemzeti Múzeumban őrzött éremgyűjtemény, az Országos Széchényi Könyvtárban lévő Haydn-kéziratok, az Iparművészeti ötvöstárgyainak, bútorainak és textíliáinak kezelésére több tucat szakember kell. Információink szerint Takács volt az, aki leghatározottabban szembeszállt a tervvel. Nem véletlenül: az Iparművészeti legértékesebb, műtárgyvédelmi szempontból legkevésbé mozgatható tárgyegyütteséről van szó. Zumbok nem tudta letörni az ellenállását, ezért fordult a miniszterelnökhöz a tavaly nyári fertődi kormányülésen, és elpanaszolta neki, hogy egyes múzeumok nem akarják átadni műtárgyaikat az új központnak. Ekkor a miniszterelnök odafordult Balog Zoltán miniszterhez, és megkérte, ugyan írna meg "egy olyan előterjesztést, ami arról szól, hogy te döntesz arról, melyik műtárgy hova kerüljön". Ezután L. Simon László egyéni képviselői indítványban nyújtotta be azt a törvényjavaslatot, miszerint a miniszter dönthet az állam tulajdonában lévő műtárgyak elhelyezéséről. Január 23-án döntött a kormány az Eszterháza Központ létrehozásáról.
Hopp hányattatása
Takács és az Iparművészeti filiáléja, a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum közti viszony sem volt feszültségektől mentes. Régi ellentét ez: a Hopp vezetői önállósodni szeretnének, az anyaintézmény pedig integrálni. Fajcsák Györgyi, a Hopp Múzeum igazgatója a nyilatkozatstop miatt nem mondhatta el véleményét, ám a múzeum egyes dolgozói név nélkül elárulták, hogy sérelmezték, amikor a kelet-ázsiai anyagot a majdan létrejövő állandó kiállításba illesztette volna be a főigazgató. Szerintük az ázsiai kultúrák joggal tartanak arra igényt, hogy művészetüket saját belső fejlődéstörténeti szempontrendszer alapján láttassuk, s ne a nyugati művészettel összehasonlítva. A szervezeti és működési szabályzat 2011-es módosítása után a múzeum címet is elvették az intézménytől, gyűjteménynek nevezik ezentúl. Főigazgatói döntés született arról is, hogy a Hopp gyűjteményeit össze kell leltározni az Iparművészeti Múzeuméval.
A költségvetési megszorítások is elsősorban a Hopp Múzeumon és a hozzá tartozó Ráth György kiállítóhelyen csattantak, heti három napra korlátozták a látogatási időt, néhány hónapra be is zárt a két intézmény - nem csoda, hogy harmadára esett a látogatószám. A múzeum vezetése évek óta menekülési utat keres, s ebben a minisztérium is partner. 2011-12 táján - amikor még Takács ereje teljében volt - épp a tárca kezdeményezésére a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága (MNG) vette volna át a Hopp Múzeumot, emlékszik vissza Varga Kálmán, az MNG akkori elnöke. A magyar muzeológiára jellemző módon a Hopp helyzetéről, fejlesztési irányairól nem sok szó esett a szakmai közéletben sem. Az, hogy a Szépművészeti Múzeumhoz csatolták a múzeumot, politikai döntés, még akkor is, ha eredetileg valóban oda tartozott az intézmény, s Európában nem példa nélkül álló, hogy képzőművészeti kontextusban mutatják be a keleti kultúrákat. Az Iparművészeti Múzeum mellett szól viszont, hogy zömében iparművészeti tárgyakat őriznek.
Nehéz nem úgy tekinteni a döntésre, mint Takács és Baán nyolcéves párharcában a Szépművészeti igazgatója által szerzett trófeára, akkor is, ha ez vélhetően egybeesik a múzeum önállósodási törekvéseivel. Kormányzati forrásból azt ígérik, hogy a Múzeumi Negyeddel összefüggésben szó lehet a Hopp fejlesztéséről, de nem az eredeti ingatlanon. Bizonyára drágább lesz, mintha az Iparművészeti részeként nyert volna kiállítóteret, s az is kérdés, mennyire kapnak nagyobb szabadságot és több pénzt Baántól.
Az elmúlt hét évben a botrányok mögött az Iparművészeti látogatottsági statisztikái egyre romlottak: 2007-ben 112 ezren, 2008-ban 132 ezren, 2009-ben 109 ezren, 2010-ben 97,5 ezren, 2011-ben 63 ezren, 2012-ben 67 ezren voltak kíváncsiak a kiállításokra. Hasonlóképpen csökkentek a saját bevételek és az állami támogatás; utóbbi 2008-ban 660 millió forint volt, 2010-re nem érte el a félmilliárdot, Takács visszatérése után megugrott 773 millióra, majd 2012-ben ismét 443 millióra esett vissza.
Az Iparművészeti egy-egy nekibuzdulástól eltekintve nem került fel a főváros kulturális térképére, a felújítás nem kezdődött el, koncepciókkal és felmérésekkel tele a padlás. Nem nyílt meg a tervezett Design Múzeum, sőt egy átfogó és színvonalas állandó kiállítás sem. A politika nem csak az igazgatóit falta fel.
