Szavazatokra váltott felzárkóztatási pénzek

A rezsim katonája

Belpol

A roma ügyek legbefolyásosabb politikusává válhat Sztojka Attila leköszönt kormánybiztos, a CiKöSz elnöke, amennyiben kinevezik államtitkárrá. Mindezt úgy érhette el, hogy a felzárkóztatásra szánt pénzekből a CiKöSz-höz köthető roma érdekvédelmi szervezetekhez jutottak jelentős források.

„Parlamenti képviselőségem előtt én is adtam neki egy esélyt. Mondták, hogy van egy tök jó program: gyesen lévők, rokkantnyugdíjasok vehettek részt egy képzésen, amiért kapnak pár tízezer forintot. Szóltam embereknek, nagyjából 20–30 érdeklődőt gyűjtöttünk össze. A képzésről szóló tájékoztató helyszínére a meghirdetett időpont után öt perccel később érkeztem: jelenléti íveket töltettek ki az emberekkel, illetve fotózták őket. Kérdeztem, mi célt szolgál a jelenléti ív, aminek fejléce sem volt, és miért fotózzák őket. Nem kaptam megnyugtató választ” – mondja Varga Ferenc, a DK roma származású országgyűlési képviselője. A nagyjából öt évvel ezelőtti projektet a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) égisze alatt hirdették meg.

A Belügyminisztérium (BM) felügyelete alatt működő szervezetet 2019 augusztusában hozták létre a társadalmi felzárkóztatás, a mélyszegénység megszüntetéséért és az esélyteremtés elősegítéséért. Az első főigazgatója Sztojka Attila volt, aki 2011-ig nevelőtanárként dolgozott Esztergomban, majd több minisztériumban is vezető pozícióba került.

A Fidesz hagyományos roma választási szövetségese, a Farkas Flórián vezette Lungo Drom 2019-ben elvesztette a többségét az Országos Roma Önkormányzatban (ORÖ), a TEF létrehozása így ezzel a fordulattal is összefügg. (Lásd: Eltemették, de már jobban van, Magyar Narancs, 2024. augusztus 7.) Orbán Viktor 2021 augusztusában Sztojka Attilát roma kapcsolatokért felelős kormánybiztossá nevezte ki, így a későbbiekben nem ő látta el a főigazgatói teendőket, de a TEF továbbra is alá tartozott.

Sztojka karrierje nem csak az államigazgatáson belül ívelt fölfelé. Farkas Flórián volt ORÖ-elnök, országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos, a Lungo Drom tényleges vezetője a hozzá kapcsolható botrányos ügyek miatt kegyvesztett lett a pártban, ezért a Lungo Drom helyett a Sztojka elnökölte Cigány Közösségek Szövetsége (CiKöSz) lett a Fidesz legfontosabb roma szövetségese. Sztojka listavezetőként indult az idén júniusi nemzetiségi választáson, ahol a CiKöSz kétharmadot szerzett az ORÖ-ben: a névjegyzékben szereplő roma választók (mintegy 234 ezer fő) 57 százaléka járult az urnákhoz, s 74 százalékuk a CiKöSz-re adta le a voksát. A Sztojka-féle csapaton kívül csak a Roma Polgárjogi Mozgalomnak (RPM) sikerült listát állítania, míg a többi szervezetnek (Magyarországi Cigányközösség Fóruma, Cselekvő Romák Nemzeti Konvenciója, Phralipe) nem. A Lungo Drom pedig végül nem is indult a választáson.

„Csak a béke, csak a Fidesz, csak a CiKöSz – Itt az idő! Jún. 09. a roma rendszerváltás napja” – ez az üzenet volt olvasható Sztojka Attila kormánybiztos Facebook-oldalán a választások idején. 234 ezer választópolgár Orbán Viktor számára sem elhanyagolható tényező.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.