A 2OOO-es költségvetés: Mint huzat a házon

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
1999/42. (10. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Járai pénzügyminiszter expozéjával hétfőn kezdetét vette az év társasági és médiaeseménye, a költségvetési vita. A sarokszámok ismertek az efféle ezoterikus (legalábbis taktikusan ily módon tálalt) témák rajongói és az érdeklődő kevesek számára. Némely kulcsszámok - mint a 262 milliárddá zsugorult 413 milliárd - máig munkát adnak a kisgazdaalgebra művelőinek. De mi most túltekintünk a pankráción, és a költségvetés más neuralgikus pontjait vesszük górcső alá: ezek a jövőre várható inflációs ütem és a költségvetés, no meg a tb-alapok számítható hiánya körül találhatók.

Járai pénzügyminiszter expozéjával hétfőn kezdetét vette az év társasági és médiaeseménye, a költségvetési vita. A sarokszámok ismertek az efféle ezoterikus (legalábbis taktikusan ily módon tálalt) témák rajongói és az érdeklődő kevesek számára. Némely kulcsszámok - mint a 262 milliárddá zsugorult 413 milliárd - máig munkát adnak a kisgazdaalgebra művelőinek. De mi most túltekintünk a pankráción, és a költségvetés más neuralgikus pontjait vesszük górcső alá: ezek a jövőre várható inflációs ütem és a költségvetés, no meg a tb-alapok számítható hiánya körül találhatók.

A 2000-es költségvetés

Régóta tudjuk, hogy Magyarországon rohamosan csökken az inflációs ütem (forrás: Orbán Viktor tetszőleges nyilatkozata), ám e tényt már magunknak sem hisszük el, s eme bizalmatlanságunkban megerősíthetnek minket a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai, melyek szerint a tizenkét havi infláció éppen 10,9 százalék, s tekintve, hogy az infláció mértéke stabilizálódni látszik a bűvös 10 százalék körül, nehezen képzelhető el, miként csökkenne a kormányzati terveknek megfelelően holmi 6-7 százalékra. Különös tekintettel arra, hogy a jövedéki szabályok megváltozása miatt újabb árváltozásokkal (cigaretta, bor meg a benzin, mint mindig) köszönt ránk a kétezredik év.

Jön a pénz

Márpedig a kalkulált inflációs ütem betartásának és be nem tartásának igen fontos szerepe van, elvégre ha beválik a számítás, vagy az árak még a kalkuláltnál is lassabban nőnek, úgy a vártnál kevesebb adó folyhat be az államkasszába (ez történt idén), ha viszont meglódulnak az árak, ezzel együtt nőnek a befizetett adók is, ami egyeseket ama aljas feltételezésre indít, hogy a pénzügyi tárca a szándékosan alultervezett inflációval sutyiban új forrásokat kíván teremteni saját magának. A piaci szereplők mindenesetre eddig még nem zavartatták magukat, s változatlanul saját 8,5-9 százalékos prognózisukban bíznak.

Ehhez képest kevésbé vitatják a jövőre várható 4-5 százalékos gazdasági növekedés lehetőségét, meg ha kevesebb is lesz néhány tizeddel, az még mindig szép eredmény. Kevésbé tűnik tarthatónak a nemzetközi szalonképességhez nélkülözhetetlen (a GDP-hez viszonyítva) 4 százalékos államháztartási hiány: ezt különféle bűvésztrükkökkel, például a nemzetközi számviteli szabályok által kevéssé tolerált egyszeri vagyonértékesítés (magyarul vagyonfelélés) révén papíron el lehet érni, ám ennek kiszűrése után a hiány mértéke rendre - így valószínűleg idén is - eléri az öt százalékot, ami közmegállapodás szerint már krónikus aránytalanságot jelez bevételek és kiadások között.

Márpedig ez a helyzet aligha fog megváltozni egyhamar: elvégre sem a nagy elosztó rendszerek, sem az agrárfinanszírozás reformja nem várható a közeljövőben (a szakmai lobbik és az illetékes szakapparátusok vállvetve fúrnak/fúrnának meg minden ilyen elképzelést), s ígéretek ide vagy oda, az általános polgári nyugalom és stabilitás jegyében kormányunk inkább nem nyúl hozzá az adórendszerhez sem. Ezzel szemben az egyes tárcák persze rendületlenül kérik a magukét (és nem csupán az FVM), sőt még annál is többet, pedig a honi gazdaság meglehet impozáns, ámde a mágikus hetes százaléktól jócskán elmaradó növekedése erre nem ad kellő alapot.

Nézzük hát, mire mennyit kívánnak költeni a költségvetési tervezet készítői - különös tekintettel arra, hogy hol várható jelentős növekmény.

Megy a pénz

Nőni fog - mintegy 30 százalékkal -a családtámogatásra jutó összeg (részben közvetetten, a családi adókedvezmény növelése révén), lakástámogatásra pedig 71 milliárd 350 millió forintot, azaz az idei kifizetéseknél 30 százalékkal többet fordítanak majd - az eddigiektől némileg eltérő koncepció szerint. A kormány szerint a lakásrendszer középpontjában az a család áll, amely boldogulásának feltételeit alkotó munkával maga teremti meg, ami (több más jel, pl. munkanélküli-ellátás, családtámogatás változtatása stb.) finoman utal arra, hogy kormányzatunk leveszi a kezét az általa munkátlannak, improduktívnak tekintett alsóbb rétegekről (ezek, ugye, adót sem fizetnek, és szavazni sem szoktak elmenni).

A költségvetés egyik legfontosabb pontja szerint kormányunk alaposan átrendezné az önkormányzati finanszírozást is. Ennek jegyében a személyi jövedelemadó helyben maradó része öt százalékra csökken - ráadásul e kérdésben lényegében számíthatnak a szocialisták támogatására is. Stumf überminiszter szavai szerint az erős állam mintegy feltétele az erős önkormányzati rendszer fennmaradásának, ez pedig megkívánja, hogy a kormány a maga kezébe vegye a gyeplőt meg az szja-bevételeket (ezek helyben maradó hányada 1990-től kezdve monoton csökken, idén már csak 15 százalék), s azután maga ossza újra - persze elfogulatlanul, ahogy a nyilvánosságra került címzett és céltámogatásokkal is történt. Nem baj, a PM esküszik rá, hogy az elosztás új módja révén csöppet sem lesz kisebb az önkormányzatok bevétele, ha meg mégis, az azért van, mert az utóbbi tíz évben egyenlőtlen fejlődés (R. Luxemburg, S. Amin, A. Emmanuel s más régi-új balos teoretikusok kedvenc műszava) zajlott a magyar települések körében, s ennek révén egyesek jól megélnek az szja-bevételekből meg a helyi iparűzési adóból (ez utóbbit egyelőre nem akarják elvenni), mások meg tengődnek.

Meg kell hagyni, e kérdésben a kormány számíthat az érdekelt települések jó részének támogatására is, s nem csupán azokéra, amelyeket kormánypárti többség irányít, elvégre a hátrányos helyzetűek kezük-lábuk törnék egy kis finanszírozási többlet érdekében. Vannak persze gonosz lelkek, akik szerint az önhibájukból hátrányos helyzetbe került települések nem teljesen ártatlanok az ügyben, hiszen tudatosan játszottak költségvetésük kialakításánál a várható állami mentőövre. Más oldalról viszont a finanszírozás átalakítása nehéz helyzetbe hozza azokat a jobb helyzetű önkormányzatokat, amelyek a stabilan kalkulálható szja-bevételekre számítva kezdtek hosszabb távú beruházásokat, illetve e célból kölcsönt vettek fel - címzett és céltámogatásból ugyanis nem lehet korábban felvett kölcsönöket törleszteni, pályázatokra pedig nem lehet jelentős beruházásokat bazírozni.

Pénz az ablakban

Ha van büdzsé, van alternatívája is. A szocialisták például saját költségvetési verziójukat szeretnék forszírozni, amely persze egészen más, mint a kormányé, nevezetesen: minden jó benne, sőt még egy kicsit annál is jobb. Az MSZP a maga részéről 8 százalékra taksálja az inflációt, a gazdasági növekedést pedig 4 százalékra teszi, szemben a kormány szintén 4 százalékos (na jó: 4-5 százalékos) prognózisával. Kevesebbet adnának a szocik a központi igazgatás működési kiadásaira (ez a tétel a jövő évi költségvetési tervezet szerint impozáns, 16 százalékos mértékben nőne az idei szinthez képest), és kevesebbet költhetne az ÁPV Rt. is mondjuk az MTV megmentését szolgáló ingatlan-tranzakcióra, a Malév kivásárlására, a Reorg Apport Rt. kistafírozására stb. A szocialisták továbbra is rendületlenül támogatják a kisgazdák erőfeszítéseit az általuk elverhető keret bővítésére - egészen 305 milliárd forintra, mivel Torgyán körülbelül ennyire vállalt kötelezettséget a legutóbbi sikeres agráralku során. Az MSZP magától értetődően családi pótlékra váltaná a családi adókedvezményt (fizessenek a gazdagok), növelné az adójóváírás mértékét, és valorizálná az adótáblát, ami abból a szempontból jogos, hogy növekvő jövedelmek mellett a változatlan adótábla rejtett adónövekedést jelent, és erről tán nem ártott volna szólni a többieknek is.

A többi sejthető: az alternatív javaslatokat majd jól megvitatják, azután a kisgazdák megkapják a pénzüket (legalábbis a jó részét), a többiek meg érdemük szerint botot vagy tíz ezüstöt. Ha megakadna a szekér, vagy elfajulna a vita, hát annyi baj legyen, majd akad megint egy ganyé alak, akiről gyorsan kiderül, hogy talicskában tolta ki e hazából mintegy hárommillió teltkarcsú disznó árát.

Barotányi Zoltán

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
1999/42. (10. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra