A Fidesz és a magyar jobboldal népszavazás utáni helyzetét - a párt politikusainak beszámolói és a jobboldal "második nyilvánosságában" megjelent vélemények tanulmányozása alapján - pontatlan volna a "súlyos vereség" (baloldali értékelés) vagy a fideszesek önképének központi elemét képezõ "erkölcsi gyõzelem" kifejezésekkel jellemezni. A referendum eredményébõl nem következik a bizonytalan szavazók megnyerésére gazdasági demagógiával törekvõ Fidesz-politika felülvizsgálatának a kényszere (sõt, inkább az ellenkezõje); ám a kettõs állampolgárság ügye iránti választói közöny súlyos sebet ejtett a két évvel ezelõtt a polgári körökbe tömörült jobboldali szimpatizánsok lelkén. Ahhoz, hogy Orbán Viktor és pártja népszavazásügyben tanúsított magatartását megértsük, érdemes egy pillantást vetni a Fidesz elmúlt két és fél éves politikájára, melyet a pártvezetéshez közel álló forrásunk három szakaszra osztott. A 2002-es országgyûlési választási vereség utáni egy évben a legfõbb cél a jobboldali szavazótábor egyben tartása volt; a Fidesz szövetséggé alakulása után az MSZP-vel szembeni konfrontáció került napirendre; idén februártól pedig a párt elutasítottságának a csökkentése vált központi elemmé.
Újratöltés
A 2002-es vereség többféle tanulság levonását is lehetõvé tette, ám a Fidesz mûködésébõl adódóan ezek között nem szerepelt a vezetõk személyes felelõssége. Annál nagyobb figyelmet kaptak az Országgyûlésbe be nem került jobboldali pártok (a MIÉP és a Centrum) révén elvesztett listás szavazatok. Amibõl a jobboldal további egységesítése éppúgy következhetett, mint az, hogy a Fidesznek célszerû volna támogatnia az esetleg a Centrum jobbközép pártjait is integrálni képes MDF, illetve egy, a MIÉP-hez viszonyítva szalonképes radikális jobboldali erõ megerõsödését. Ezt a megoldást ajánlotta Orbán és társai figyelmébe 2002-ben Debreczeni József, majd 2003-ban Stumpf István; de hasonló érvekkel követelt méltányosságot a maga számára az MDF, illetve a Jobbik vezetése is.
Orbán Viktor gondolatmenete azonban más volt. Az exkormányfõ, akinek ismerõi, továbbá élet-rajza szerint (Debreczeni József: Orbán Viktor, Osiris Kiadó, 2002. A kötetrõl lásd: Jóindulattal kikövezve, Magyar Narancs, 2002. július 25.) egyik legmeghatározóbb élménye a jobboldal 1994 utáni anyagi ellehetetlenülése és dezorganizáltsága volt, úgy vélte: a vereség utáni elsõ feladat a "nemzeti" érzelmû tömegbázis egyben tartása és homogenizálása. Hasonlóan gondolkodott a Fidesz többi vezetõje, ám utóbbiak e feladat végrehajtásában a pártnak szántak volna fõszerepet (Áder János ennek érdekében már 2002-ben Orbán mielõbbi visszatérését sürgette a Fidesz élére), míg a távozó miniszterelnök egy Fidesztõl független tömegmozgalom elindításával vélte megelõz-hetõnek a mozgósított bázis szét-széledését. Orbán ezért ellépett a pártja mellõl, és az attól lényegesen jobbra álló polgári körök élére állt, miközben a Fideszt Áder János ügyvezetõ alelnökként és frakcióvezetõként "vitte a hátán" Pokorni Zoltán 2002. júniusi lemondásától Orbán 2003. májusi elnökké választásáig.
Támadásban a Nyugodt Erõ
Bár az önkormányzati választáson a Fidesz kiütéses vereséget szenvedett, ráadásul a kampányban több jel utalt arra is, hogy a polgári körök akár a párttal szemben is hajlamosak az "igazi jobboldal" megjelenítésére, fideszes forrásaink utólag úgy értékelik ezt az idõszakot, hogy sikerült elsõdleges céljukat elérni. "A száz napok kormányzati osztogatásával nem mehettünk szembe eredményesen, a jobboldal támogatói viszont nagyrészt együtt maradtak." Tény, hogy az EU-csatlakozással kapcsolatos viták idején Orbán és a Fidesz-vezérkar hímes tojásként bánt az unióval szemben szkeptikus jobboldali szavazókkal (miközben a frakció minden, a csatlakozáshoz szükséges döntést támogatott az Országgyûlésben). Kezükre játszott a MIÉP 2002-2003 fordulóján kirobbant belháborúja és az EU-ellenes szervezeteket tömörítõ Szabad Magyarországért Mozgalom dilettantizmusa is. A 2003 végén a Fideszt jobbról elõzni próbáló Jobbik pedig az EP-választásra kiadott bojkottfelhívásával vívta ki a kormánypártok mielõbbi legyõzését óhajtó polgári körök haragját.
A Fidesz 2003 júniusában, a Pannonplast-K&H-botrány nyomán vette át a kezdeményezést a szocialistáktól, és (rövid megszakításokkal) az EP-választásig offen-zívában is maradt. Utólag a párt egyik kommunikációs szakembere két szakaszt különböztet meg a küzdelemben: tavaly júniustól idén februárig a fõ szerep a parlamenti frakcióra hárult, az elsõdleges cél pedig a kormánypártok vélt és valós botrányainak exponálása és a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikai inkompetenciájának bizonyítása volt. Az eredmény: az MSZP népszerûségének csökkenése révén a Fidesz a nyáron ledolgozta a nagyobbik kormánypárttal szembeni lemaradását, majd - miután 2003 szeptemberében a fejleményektõl pánikba esett szocialistáknál kitört az egy éven át tartó belháború - januárra húsz százalékos elõnyre tett szert a biztos szavazók körében.
Az offenzíva második, Orbán Viktor februári évértékelõ beszédével kezdõdõ szakaszában a Fidesz elsõsorban elutasítottságának csökkentésére törekedett. Ezt az idõszakot Orbán konfrontációkerülõ szereplései, a hagyományos jobboldali témák elhagyása, ideológiamentes, "az embereket érintõ" kérdések feszegetése jellemezte. Az EP-kampány bevezetõ szakaszának központi fogalma a "bizonytalanság" lett; a Fidesz márciusi szövetségi gyûlésén (lásd: Egy vidám szombat, Magyar Narancs, 2004. április 1.) erre rímelt a nemzeti petíció négy pontja, illetve az EP-kampány Munka, otthon, biztonság! jelszava. A populista, de pozitív üzenetekre épülõ kampány (az egymással elfoglalt, majd hisztérikus hajrába kezdõ szocialistáknak is köszönhetõen) zavartalanul bontakozott ki; csupán Medgyessy Péter februári parlamenti beszéde és "közjogi javaslatai" vették ki néhány hétre a Fidesz kezébõl a kezdeményezést. Bár az egykori miniszterelnök váratlan kezdeményezései (a politikai élet többi szereplõjéhez hasonlóan) átmenetileg defenzívába szorították a legnagyobb ellenzéki pártot, a mai Fidesz-álláspont szerint szó sem volt zavarról. "Az elnökségben felmerült, hogy keményen szembe kéne szállni a kezdeményezésekkel, de ez egy pillanat alatt szertefoszlatta volna az elutasítottság csökkentésére irányuló erõfeszítéseinket" - hangzik egy mostani értékelés. Végül az az álláspont kerekedett felül, hogy Medgyessyt (akár a kezdeményezés átengedése árán is) véleménye bõvebb kifejtésére kell szorítani, és várni offenzívája kifulladását. Utóbbi - egy szocialista forrásunk szerint a kormányfõ elbizonytalanodása miatt - be is következett. Az MSZP újabb, Ron Werber visszahívásával fémjelzett irányváltása után a Fidesz gondosan felépíthette kampányát, melyet május végén az MSZP lázas hazugsággyárazása már nem tudott megállítani. A Fidesz (önértékelése szerint) a besöpört 12 európai parlamenti mandátumnál többet nyert az EP-választáson: az MSZP hibáinak és saját kampányának köszönhetõen sikerült megváltoztatnia a róla kialakult negatív képet, és mérsékelt, kormányképes, a szocialistákat belátható idõn belül leváltó erõ imázsát kialakítania magáról. Ehhez járultak a párt és a nem jobboldali média javuló kapcsolatai, Orbán egyre gyakoribb "elsõ nyilvánosságbeli" szereplései.
Az EP-választás után - ellenfelei félelmeivel és radikális támogatói elvárásaival szemben - a Fidesz tartózkodott a kormány legitimációjának megkérdõjelezésétõl. "A párt megváltozott képének védelme fontosabb volt, mint a semmiféle jogi következménnyel nem járó hangoskodás" - értékelt egy pártvezetés közeli forrásunk. A nyáron a Fidesz hivatalosan tartózkodott mind a szocialisták, mind az MDF (ugyanekkor élesbe forduló) belharcának kommentálásától. A júliusban egyre inkább kormányválságjelleget öltõ MSZP-n belüli feszültségeket az ellenzék vezetõ ereje elõször "szakmai" érvekkel próbálta kommentálni, idõnként vicces eredménnyel. Szalay Ferencnek, a párt ifjúsági és sporttagozata vezetõjének ebbéli erõfeszítései során sikerült kiizzadni magából azt a mondatot, miszerint a sportminiszteri posztról történõ lemondását felajánló Gyurcsány Ferenc "egyenesen galádságot" követett el az Athénba készülõ olimpikonok "cserbenhagyásával" (az értékelést néhány nappal késõbb Medgyessy Péter is átvette); majd Révész Máriusz korrigált, "bizalmi válságnak" minõsítve a Bárándy Péter és Gyurcsány távozási szándékával kialakult helyzetet. A kormányválság tényleges kirobbanásakor a Fidesz (fõleg két évvel korábbi önmagához képest) továbbra is tartózkodóan viselkedett, amit a párt politikájának jobboldali bírálói (így a Jobbik októberi országos rendezvényének több felszólalója) puhaságnak bélyegeztek. "A polgári körök egy része nyilván az elsõ szóra a Kossuth térre vonult volna forradalmárkodni, összezárva a szocik sorait, a Fideszt pedig visszalökve a hangoskodó, felelõtlen ellenzéki párt szerepébe, melytõl éppen szabadulni akart" - értékeli a kritikát idézett forrásunk.
Bár az augusztus-szeptemberi visszafogottság indokául felhozott érvek meggyõzõnek tûnnek, több forrásból úgy tudjuk: a Fidesz-vezérkar elsõdleges célja a kormányfõváltás kérdésének MSZP-n belüli eldõlte után Gyurcsány Ferenc mielõbbi sarokba szorítása lett. Megnehezítette ezt, hogy a késõbbi kormányfõ vagyonszerzésének körülményeit (melyek a legnagyobb támadási felületet szolgáltatják ellenfelei számára) a Fidesz és a jobboldali sajtó jó egy évvel korábban, sportminiszteri kinevezése után sokáig napirenden tartotta. Így a Magyar Nemzetben és a Reformban idén szeptemberben felmelegített "leleplezések" kevés újdonsággal szolgáltak. Ráadásul ma már a Fideszben sem tagadják, hogy a kormányfõ üzletemberi múltjában rejlõ lehetõségeket és Gyurcsány MSZP-n belüli helyzetét tévesen ítélte meg a vezérkar. "Azt hiszem, a szûkebb pártvezetés nem blöffölt, amikor Gyurcsánynak a Fidesz számára lottóötössel felérõ gyõzelmérõl beszélt" - véli egy országos Fidesz-politikus, aki szerint "a megállapítás egy komoly, de téves helyzetértékelés eredménye volt".
Referendumok
Gyurcsány személye logikusan tette a Fidesz-kommunikáció központi témájává a privatizáció kérdését, ami többszörös hozadékkal kecsegtetett: a Fidesz október elsõ felében hetekre átvette a kezdeményezést az üggyel. A kérdés felvetését egy Fidesz-politikus manapság a következõkkel magyarázza: "Magyarországon a vállalkozó és az üzletember - nem teljesen alaptalanul - szitokszónak számít. A privatizációs stop követelésével kialakíthattunk volna egy olyan légkört, melyben a miniszterelnök üzletemberi múltja egészében megkérdõjelezõdik." A magánosításügyi népszavazás kiírását azonban megakasztotta, hogy a feltett kérdés az Alkotmánybíróság elé került, így a "baloldali" mondanivalót a Fidesz a Munkáspárt egészségügyi antiprivatizációs kérdésének felkaro-lásával pótolta. Bonyolultabb volt Orbánék viszonya a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) honosítási elképzeléseihez.
A 2000-ben MVSZ-elnökké választott Patrubány Miklós szorgalmazta állampolgárság-kiterjesztés felvetését a Fidesz hosszú idõn keresztül elutasította (lásd: Összmagyarok egymás közt, Magyar Narancs, 2004. november 25.). Ennek egy Fidesz-politikus szerint két oka volt: a párt külpolitikusai Németh Zsolttal az élen (és az MVSZ 2000-es belharcaiban Patrubánnyal szemben fellépõ Duray Miklós támogatásával) komolyan tartottak a kedvezményes honosítás által gerjesztett elvándorlás hatásaitól, mert (sarkítva) "a szállásterület kiürülésétõl" féltek, azaz ún. nemzetpolitikai szempontok alapján ellenezték az állampolgárság tömeges kiterjesztését. A másik ellenérv jóval kézenfekvõbb volt: a Fidesz vezetõinek mai értékelése szerint a szocialisták a 2001. decemberi Orbán-Nastase-paktumot követõ xenofób kampánnyal álltak föl a padlóról, és nyerték meg a választást. A Fidesz-vezérkar a Narancs egyik forrása szerint "tisztában volt azzal, hogy az MVSZ-kezdeményezés felkarolásával magas labdát ad fel a baloldalnak, de végül a Gyurcsány megválasztása után kialakult harci hév kerekedett felül". Egy másik informátorunk úgy emlékszik: "Tudtuk, a határon túli magyarokkal foglalkozni nem népszerû dolog, de Orbán épp a kettõs állampolgárság ügyével kapcsolatban jelentette ki, hogy vannak olyan morális kérdések, melyekben szavazatveszteséget is kockáztatva állást kell foglalnunk."
A kezdeményezés támogatása azonban a Fidesz számára nem vagy legalábbis nem csupán erkölcsi, hanem nagyon is gyakorlati kényszer volt. A párt legstabilabb támogatói körét alkotó jobboldali szavazók számára ugyanis "a nemzet határokat átívelõ újraegyesítése" azon kulcskérdések egyike, melyek mentén 2002-ben a polgári körök "másik Magyarországa" létrejött. Orbán többek között a státustörvény védelmével indokolta a mozgalmat életre hívó Dísz téri beszédében az "együtt mozdulni" képes körök szükségességét. A Fidesz képének elmúlt idõszakbeli újraszabása, "pragmatikus néppárttá" válása során elhanyagolt törzsszavazók aligha fogadták volna kitörõ örömmel, ha pártjuk mellébeszél egy, számukra igen fontos kérdésben. A némi hezitálás után felkarolt kezdeményezés "alkalmas volt arra, hogy a Fidesz mozgósítsa szavazóit, sõt elvileg még az sem tûnt kizártnak, hogy a közel másfél millió júniusi Fidesz-szavazathoz társulhat még félmillió (akár liberális és baloldali) igen" - mondja egy Fidesz-politikus. Végül sikerült valamivel több szavazót rávenni az állampolgárság-ügyi igenre, mint ahányan júniusban a Fideszt támogatták az EP-választáson. Ebben az értelemben a népszavazás korántsem tekinthetõ a párt vereségének, legfeljebb az okozhatott meglepetést, hogy a szocialisták "pártjuk állapotához képest meglepõen jól teljesítettek a kampányban".
Újra populizmus
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Fidesz jobboldali törzsközönsége ne élné meg katasztrófaként az eredményt. Annál is inkább, hogy a kedvezményes honosítás ügyében a kampányban elõkerült igen párti liberális és baloldali érvek hatására minden bizonnyal számos nem jobboldali honfitársunk is az MVSZ kezdeményezése mellett szavazott. Ha viszont így van, a legendás kétmilliós Kossuth téri tábor jelentõs részének el kellett pártolnia a "nemzet határokon átívelõ újraegyesítése" mellõl. Ennek fényében érthetõ, hogy miközben a Fidesz-vezetõk igen-gyõzelemrõl és népszavazási sikerrõl beszéltek, a jobboldali és erdélyi honlapok és hírportálok "bocsánatkérõ" fórumain igennel szavazó magyar állampolgárok esdekeltek a határon túliak elnézéséért és nevezték például (Bayer Zsolt kifejezésével) "köpetországnak" Magyarországot.
A vereségpszichózis markáns megnyilvánulása volt az MVSZ vasárnap éjszakai, a szervezet honlapjára került közleménye, mely szerint "a mai Magyarországon már kevesebb mint 2 000 000 magyar ember él" (a szervezet azóta a jól bevált "választási csalás" szöveggel próbál magyarázatot lelni a vereségre). Hasonló húrokat pengetett a nemzethalál-víziókkal örömest játszó Csurka István a múlt heti Magyar Fórumban. Bár a jobboldali nyilvánosság fõsodrától eddig gondosan távol tartották az eredményt bukásként értékelõ véleményeket, utóbbiak képviselõit hiba lenne kizárólag a parlamenten kívüli egzotikus szervezetek soraiban keresni. Erre példa Orbán Viktor egykori fõtanácsadójának, Tóth Gy. Lászlónak az a december 5-i keltezésû írása, amely az MVSZ honlapján látott napvilágot. Tóth éppen a Fidesz utóbbi egy évben véghezvitt imázsváltásával, ideológiamentes politizálásával, a jobboldali szavazók elhanyagolásával és a fõsodorbeli nyilvánosság kiszolgálásával magyarázza a jobboldal vereségét, visszatérve ezzel a Fidesz "centrista" vagy "jobboldali" politikájáról szóló, két éve kezdõdött vitához (lásd A Fidesz és a jobboldal címû keretes írásunkat). Egy általunk megkérdezett fideszes politikus szerint a reakciók abból erednek, hogy "a jobboldali szavazók és értelmiségiek egy része nem lát tovább a saját érzelmeinél, és nem fogja fel, hogy ebben a kérdésben az igenek ekkora száma is sikert jelent", ám azt maga is elismeri, hogy pártja "Patrubány jóvoltából olyan csapdahelyzetbe került, melybõl ezzel a huszáros rohammal sem tudott épségben kijönni".
A Fidesz - forrásaink és a Népszabadság hétfõi értesülése szerint - a népszavazás eredményébõl azt a tanulságot vonta le, hogy a "nemzeti kérdés" további erõltetése kontraproduktív lenne a 2006-os választási gyõzelem szempontjából. Orbán múlt heti, a választói közönyt a "létbizonytalanságra" visszavezetõ magyarázata alapján nem kétséges: a legnagyobb ellenzéki párt a gazdasági demagógiára épülõ, baloldali beütésû populizmusban látja a szocialisták legyõzésének a kulcsát. Ezt látszik alátámasztani, hogy tudomásunk szerint a pártelnök már a referendum utáni napokban - kedvezõ alkotmánybírósági döntés esetén - a privatizációs népszavazás megtartása mellett érvelt zárt körben. A Fidesz nem a jobboldali szavazók mozgósításával, hanem a gazdasági kérdések középpontba állításával akar nyerni 2006-ban, remélve, hogy továbbra sem alakul ki ütõ-képes alternatívája a jobbszélen. Vagyis törzsszavazói elpártolásától semmiképpen sem kell tartania.
Gavra Gábor
Elõny a kihívónál
Az Orbán túlélésének biztosításával és a jobboldali szavazók egyben tartásával a küldetésüket betöltõ polgári körök a Fidesz 2003. májusi szövetséggé alakulása után (lásd: "A felfelé billegés lépcsõzetessége", Magyar Narancs, 2003. május 22.) elvesztették a jelentõségüket. Az egyszemélyes elnöki vezetést biztosító szövetségi struktúra révén mára (fideszes állítás szerint) 21 ezerre nõtt a párt taglétszáma; a kettõs tagság engedélyezésével felgyorsult a kisebb jobboldali alakulatok bázisának Fideszbe áramlása; a polgári körök integrálható részét pedig elnyelték a párt tagozatai és választókerületi szervezetei. Néhány aktívabb kör idõnként még okozott fejfájást a fideszes vezérkarnak, ám a Tilos Rádió elõtti januári tüntetés után Orbán és Hende Csaba - több helyrõl megerõsített információink szerint - gyakorlatilag eltiltotta õket a politikai rendezvényektõl; az EP-választásig csak "civil", fõleg jótékonysági szervezetekként jelenhettek meg a nyilvánosság elõtt.
2004 tavaszára nagyjából lezárult a Fidesz átalakítása, az egyéni körzetekre szabott szervezet kialakítása. Az egyéni képviselõjelöltek egy részének elnöki jogkörben foganatosított lecserélése idén tavasszal prominens helyi Fidesz-politikusok pártból történt távozásához vezetett (lásd: Minden szinten szinte mind megy, Magyar Narancs, 2004. március 25.), ám az átalakulás egy országos vezetõ szerint "a vártnál kevesebb konfliktussal járt", és ennek révén a Fidesz nagy elõnyre tett szert a szocialistákkal szemben. "Gyakorlatilag minden egyéni jelöltünk megvan, míg a szocialistáknál még csak most kezdõdik a harc a befutó helyekért, ráadásul az EP-választás és a népszavazás kampányában már mûködött a választókkal közvetlen kapcsolatot tartó aktivistahálózatunk is." Ezt a tényt a Narancs érdeklõdésére a terület egyik szocialista felelõse is elismerte, hozzátéve: a következõ országgyûlési választásig hátralévõ idõ a kérdés komolyan vétele esetén elegendõ lehet a hátrány ledolgozásához.
A Fidesz és a jobboldal
A Fideszt és holdudvarát a polgári körök megszervezése óta foglalkoztatja a párt és törzsszavazói kapcsolatának a kérdése. A közszolgálati média megszállásával, erõteljes "centrista" és "pozitív" médiakampánnyal elvesztett 2002-es elsõ és a totális mozgósítással megnyert második forduló tanulságaiból más következtetést vontak le a Fidesz vezetõi, és megint mást a jobboldalt 1994 óta radikálisabb politizálásra ösztökélõ publicisták és értelmiségiek. Utóbbiak szerint Orbán 2002. áprilisi offenzívája annak bizonyítéka lenne, hogy a jobboldal (a Fidesznél radikálisabb) tömegbázisa, valamint a hozzá csapódó szavazók képesek kormányra segíteni Orbán Viktort, míg a párt "középre húzó" üzenetei terméketlen talajra hullnak "középen".
A Fidesz vezetése - egyik tagjának utólagos értékelése szerint - ezzel szemben úgy látta: a két forduló között Orbán által megszólított jobboldali hardcore egyben tartása a 2006-os siker szükséges, de nem elégséges feltétele. Azzal, hogy a Fidesz tolerálta a polgári törzsgárdában az EU-ellenes agitációt, majd szövetséggé alakulásával formálisan is integrálta a polgári körök jó részét, megakadályozta, hogy a Fidesztõl jobbra életképes párt vagy mozgalom maradjon. "Nemcsak arról van szó, hogy így a baloldal nehezebben riogathat egy Fidesz-MIÉP- vagy Fidesz-Jobbik-koalíció rémével, de arról is, hogy a 2004 elejétõl középre húzó Fidesz többé már nem kényszerül a radikális jobboldali szavazók kiszolgálására." (Ugyanez a forrásunk viszont tagadta, hogy a másik oldalon pártja az MDF ellehetetlenítésére törne, azt állítva, hogy a Fórum esetleg sikeres önálló indulása esetén is legföljebb feleannyi képviselõi mandátumra számíthatna a következõ Országgyûlésben, mint amennyit a Fidesz biztosíthat a hozzá lojális szövetséges politikusainak.)
Az EU-csatlakozásról döntõ népszavazástól a kettõs állampolgárság felvetéséig a Fidesz egyetlenegyszer sem kényszerült beszállni a marginális jobboldali alakulatok "magyarságversenyébe". Az MVSZ kezdeményezése ezért érinthette kellemetlenül Orbánékat, hiszen amellett, hogy a pártvezetés által sosem szívelt Patrubány Miklós szabta keretek között kellett játszaniuk, hetekig kénytelenek voltak felfüggeszteni, illetve a kórház-privatizáció ügyére korlátozni "pragmatikus populista" politikájukat, s újfent becsületes meg nem becsületes magyarokra fölosztani a társadalmat. Az eredmény ebbõl a szempontból kétségkívül kínos Orbánék számára, hiszen kiderült: a kérdésben elfoglalt jobboldali álláspont a választók többségének közönyével találkozik.
A referendumot sikerként beállító Fidesz-értékeléssel szemben nem csupán a MIÉP vagy az MVSZ prominensei, de az egykor a Fidesz jobboldali fordulatában jelentõs szerepet játszó Tóth Gy. László is fenntartásait hangoztatja az MVSZ honlapján megjelent írásában. "Fölösleges és méltánytalan sértegetni a teljes szellemi kiszolgáltatottságban élõket. A felelõsség elsõsorban a posztkommunista-szocialista és balliberális politikai és szellemi elité. (É) De ez nem magyaráz meg semmit (É) az eredmény mindannyiunk közös szégyene. Mindvégig látszott, hogy ez a népszavazás a jobboldal belügye. Erõfelméréssel egybekötött vizsga nemzeti elkötelezettségbõl, magyarságtudatból. Megbuktunk. Lusták voltunk, gyávák és butákÉ A jobboldal ismét megbukott, és ki tudja, mikor pótvizsgázhat. Ez az utóbbi idõk önfeladó magatartásának egyik logikus következménye."
Tóth érvelése visszavezet a jobboldal stratégiája ügyében 2002-2003-ban lezajlott vitákhoz (lásd: Véget ért egy fejezet, Magyar Narancs, 2003. május 1.). Kritikájának lényege, hogy a Fidesz vezetése - ahelyett, hogy a saját tábora számára sorsdöntõnek tekintett állampolgárság-kérdésben mozgósította volna két éve tétlen bázisát - hetekig csak a bizonytalan szavazók megnyerésére alkalmas kórházügyben kampányolt, Orbán pedig a hajrában naponta megjelent a nem jobboldali médiában, eredménytelenül próbálva oszlatni a "magyarkérdéssel" keveset foglalkozó választók félelmeit. Más szavakkal: az anyagiak alapján döntõ, bizonytalan szavazókat kényeztette saját legkitartóbb hívei helyett. Kérdés persze, hogy kizárólag a jobboldali szavazókra támaszkodva nyerhet-e a Fidesz 2006-ban. A pártvezetés szerint nem, legalábbis erre utalnak a "nemzeti kérdés" hanyagolását elhatározó hét végi elnökségi ülésrõl kiszivárgott hírek.
