Harmincegy évig állt a legnagyobb romániai nemzetiségi könyvkiadó élén. A Kriterion nem csupán egyike volt az ismertebb könyvműhelyeknek: 1969 és 1990 között kilenc nyelven jelentek meg itt kiadványok, korszerű és nagyívű kiadói tervek szerint. A mai napig nehéz eldönteni, hogy a Kriterion munkáját határozta meg a cenzúra, vagy a cenzúrát iskolázta a szerkesztőség. Sajátos szimbiózisban a korabeli cenzúrával egyedit és maradandót alkotott Domokos Géza csapata. Ebben az időszakban (ellentétben a jelenlegi állapotokkal), a Kriterionnak hála, elérhető volt a romániai magyarok számára is a kortárs magyar és nemzetközi irodalom, ekkor működött először és utoljára romániai magyar fordítóműhely. Domokos munkásságának köszönhetően jött létre élő kapcsolat a román és a magyar kultúra között.
A sikeres szakmai munkának ára volt. A román hatalommal való együttműködés tényét és jellegét Domokos sosem tagadta, a rezsimváltás után is nyíltan vállalta ellentmondásos viszonyát a román diktatúrával. Alkuk és magánlázongások sorozatával sikerült kisebb-nagyobb eredményeket elérnie. A maga visszafogott, radikalizmusra képtelen módján több emlékirat-kötetben próbált le- és elszámolni múltjával, a 2000-es években megjelent visszaemlékezései a romániai magyar közelmúlt legfontosabb dokumentumai közé tartoznak.
Nem csak kultúrpolitikusként alkotott figyelemreméltót: Domokos Géza a romániai magyar érdekképviselet egyik kiépítője, az RMDSZ első elnöke. Rövid (1992-ig tartó), de rendkívül eredményes politikai szereplése máig pozitív hatással van a romániai magyar politikára. Az általa megálmodott RMDSZ kimondottan nem politikai párt, hanem érdekvédelmi szervezet volt. Kisközösségekben gondolkozott és helyi érdekérvényesítésben.
Bár gyakran vádolták, hogy az általa vezetett szövetség kiszolgálta a Román Kommunista Pártból Nemzeti Megmentési Fronttá alakult utódpártot, mégis ő volt az első, aki - személyes barátságuk ellenére - élesen bírálta Ion Iliescut és az általa képviselt politikát. 1991-es nyilatkozatában leszögezte: az RMDSZ nem léphet kormányra olyan párttal, amelynek nincs életképes kisebbségi programja. ' volt az, aki a nemzetiségi konfliktusokat a megfelelő törvényi szabályozással kívánta kezelni, aki kormányzati szinten kért és kapott intézményes hátteret a kisebbségvédelemhez. Neki köszönhető, hogy a román kormány létrehozta a kisebbségvédelemmel foglalkozó háttérintézményeket. Diplomáciai képességeit dicséri, hogy mindezt egy olyan időszakban érte el, amikor a döntés a szélsőségesen nacionalista román politika kezében volt.
Szelíd és szerény ember volt, mégis permanens konfliktussorozatba keveredett. Konfliktusa volt az utódpárthoz lojális Király Károllyal és mindazokkal, akik 1990- 1991-ben is kiegyeztek az RKP utódszervezeteivel, akik - sajnos sikerrel - késleltették a romániai reformokat. Nézeteltérésbe keveredett azokkal, akik az RMDSZ-t radikalizálni akarták akkor, amikor a romániai belpolitikában is a radikalizmus - a Vatra Romaneasca és a szélsőjobb - uralkodott. Folyamatosan harcban állt nem csak a román, de a magyar nacionalizmussal is.
1991-ben nyilatkozatban határolódott el a politikailag, adminisztratív módon megalapozatlan és kidolgozatlan székelyföldi területi autonómia gondolatától, és azoktól, akik a romániai magyar belpolitikát a román politikával párhuzamos vagy éppen azzal ellentétes politikai akaratként határozták meg. És ugyancsak ő volt az, aki rendreutasította a román államfőt, Ion Iliescut, aki a korabeli politikai diskurzustól csöppet sem idegenül "inkorrektnek" minősítette a magyar közösséget.
Az első volt, aki felismerte és bírálta a Tőkés László által képviselt konfliktusorientált politikát. Ez volt az egyetlen olyan kérdés, amelyben nem ismert kompromisszumot. Kivonult minden olyan testületből, amelyben a magyar nacionalizmus helyet kaphatott. Megtett mindent azért, hogy ez az irányvonal ne erősödhessen meg az RMDSZ-en belül. E következetessége sodorta a legélesebb ellentétekbe: az RMDSZ második kongresszusán robbant ki a "Gézák háborújaként" elhíresült vita a radikális, nemzeti vonalat képviselő és kiszolgáló Szőcs Géza és Domokos Géza között. Az a két ember nézett farkasszemet ekkor, akiket tíz évvel korábban a szolidaritás kötött össze. 1982-ben letartóztatták az Ellenpontok szerkesztőit Romániában, Szőcs Géza hollétéről hetekig semmit sem lehetett tudni. Domokos Géza volt az, aki a Román Írószövetség elnökénél tiltakozott többek között a Szőcs Gézát és Ara-Kovács Attilát ért atrocitások ellen.
Hogy Domokos működése az RMDSZ-ben és az erdélyi közéletben mennyire volt sikeres, utólag nehéz megítélni. 1992-ben, sorozatos harcai után embóliával kórházba szállították, de gyógykezelése után még visszatért. Határozott nyilatkozatban próbálta mérsékelni az RMDSZ-en belüli indulatokat: a pártosodás és pártoskodás ellen foglalt állást. Úgy tűnik, a pártosodási kedvhez képest túl határozottan. 1992. március 21-i megszólalása után két nappal hirtelen lemondott elnöki tisztségéről - egészségügyi okokra hivatkozva. Külön értesítés nélkül, végleg távozott a politikából. Tényleges döntési jogkört nem kapott, névlegesre pedig nem tartott igényt.
Az általa képviselt mérsékelt irányvonal sosem teljesedett ki igazán a romániai magyar belpolitikában. Egy ideig sikerrel működött a Sütő András által is támogatott Tőkés-politika, majd megjelent és győzött a pragmatikus, de nemzetpolitikai szempontból a radikalizmust sem nélkülöző Markó-szárny. A hirtelen távozó elnök által képviselt nyitottság a mai napig hiányzik az erdélyi magyar politikából és kultúrából. Ez a legfontosabb öröksége: Domokos úgy tudott visszavonulni, hogy hiánya kényszerítette megfontolásra és önmérsékletre a hátramaradókat. Nagyon sokáig fog még hiányozni.
