Magyar Narancs: Az ön akciói - egy McDonald's üzlet "lebontása", génkezelt kísérleti gabonatáblák feldúlása - olykor átlépik a törvényesség határait. Köztársaságielnök-jelöltként viszont késznek nyilvánította magát arra, hogy alkalomadtán vállalja a jogállam első számú védelmezőjének a szerepét. Nem lát ebben ellentmondást?
José Bové: Éppen hogy nem. Amikor az ember polgári engedetlenségi akciókat hajt végre, ezt elsősorban állampolgári (citoyen) mivoltában teszi. A polgári engedetlenség azt jelenti, hogy az állampolgár visszaveszi magának a kezdeményezést a társadalmat, a társadalmi együttélést érintő kérdések tisztázásában. Abban az esetben van erre szükség, ha nincs már egyéb alternatíva. Ha nem működik a demokrácia, ha a demokratikus vita nem teszi lehetővé a játékszabályok megváltoztatását.
MN: Csakhogy az állampolgárok jó része úgy látja, hogy a magántulajdon sérthetetlensége olyan alapjog, aminek nincs sok köze az aktuális politikai helyzethez vagy a társadalom állapotához.
JB: Manapság az a kérdés, hogy ki kinek a tulajdonát sérti meg. Mi azt mondjuk, hogy aki génkezelt vetőmagot használ, ezzel szennyezi, tehát sérti a másik ember tulajdonát, hiszen a génkezelt növény pollenje átkerül a másik ember földjére is. Éppen a magántulajdon nevében vonjuk kétségbe a szennyezéshez való jogot. Nem, senkinek sincs joga a saját érdekeit követve beszennyezni a szomszédja tulajdonát. A környezetünk mindannyiunké, ezért a hozzá való jog magasabb rendű, mint az egyes emberre vonatkozó jogok. Vagyis nincs jogunk egyéni érdekeinket követve beszennyeznünk a Földet. Manapság ezt nemzetközi szinten is elismerik. Egy éve a francia alkotmányba is belefoglalták, mégpedig nemcsak jogként, hanem a környezet védelmének a kötelességeként is.
MN: Úgy tudom, hogy nincsenek egyértelmű bizonyítékok, amelyek a génkezelt növények káros hatása mellett szólnak.
JB: Azt szeretném, hogy Franciaország is olyan tisztán lásson, mint Magyar-, Lengyel- vagy Németország, ahol moratóriumot hirdettek a génmódosított növények termesztésére. Gondolja, hogy ezeknek az országoknak a hatóságai ostobábbak, mint a franciák? Éppen arról van szó, hogy nincsenek tudományos bizonyítékok...
MN: Vannak, csak ellentmondanak egymásnak.
JB: Igen, mert ugyanaz a cég készíti az elemzéseket, amelyik az ilyen vetőmagot kínálja. Független elemzés tehát nincsen. Egyfajta totalitárius mezőgazdasági rendszerrel állunk szemben, miután másfajta termelési szisztéma - biogazdálkodás, elfogadott minőségi mutatókhoz igazodó termelés - nem képes fennmaradni mellette. Márpedig ez elfogadhatatlan.
MN: A francia mezőgazdasági termelők mekkora hányada osztja ezt az álláspontot?
JB: A legutóbbi felmérés szerint a francia parasztok 65 százaléka elutasítja a génkezelt növényeket. Az összlakosságon belül pedig 85 százalék azoknak az aránya, akik hasonlóan vélekednek. Furcsa, hogy a kormányzat ezt nem veszi figyelembe.
MN: Elnökjelöltként mi állt a programja középpontjában?
JB: Elsősorban az, hogy a civil társadalom visszavegye magának a politikai párbeszédhez való jogot. Nem normális, hogy a közéleti vitákat mindig ugyanazok a politikai pártok sajátítsák ki. Fel kell borítani a politika játékterét, hogy az állampolgárok maguk vethessék föl és vitathassák meg az őket, a társadalmat érdeklő kérdéseket. Ebből két célkitűzés adódik: egy ökológiai és egy társadalmi. Manapság ugyanis a termelés olyan formája van terjedőben, amely egyrészt tönkreteszi a Földet, másrészt egyre több embert tesz szegénnyé. Ha azt akarjuk, hogy a Föld mindenki számára biztosítson valamekkora jólétet, akkor a termelést az ökológiai, a helyi és a nemzetközi szempontok egyidejű figyelembevételével kell kialakítani, a társadalmat pedig úgy kell átformálni, hogy mindenki emberhez méltó módon élhessen. Ezzel tehát megkérdőjelezem a termelés és az elosztás rendszerét, a nemzetközi szervezetek - mint a Kereskedelmi Világszervezet - működését, és azt mondom, hogy ki kell lépni a mai uralmi logikából.
MN: Vannak ennél konkrétabb, gyakorlati elképzelései a politikai élet "visszavételéről"? Egyáltalán, lehet ezt valahogy szervezni?
JB: Sokan hoztak már létre mozgalmakat, egyesületeket. A kérdés számomra az, hogy be kell-e kapcsolódni egy ponton a politikai vitába, vagy pedig ráhagyjuk ezt az intézményesült pártokra. Ha be kell, akkor ehhez meg kell találni a megfelelő szervezeti kereteket. Mi magunk a még mindig monarchikus jellegű francia alkotmány megkérdőjelezését állítottuk a vita középpontjába. Azt valljuk, hogy át kell szervezni a demokratikus közéletet, megtiltva például a választott tisztségek halmozását és kettőnél többszöri betöltését. Helyi szinten biztosítani kell a lakosság számára a kezdeményezés lehetőségét. Egyenletesebben kell elosztani a hatalmat az állampolgárok között. Biztosítani kell a hatalmi ágak függetlenségét, kiemelve például az igazságszolgáltatást a politikai végrehajtó hatalom irányítása alól. Ki kell vonni a politikai döntéseket a multinacionális cégek egyre erősödő befolyása alól.
MN: El tudom képzelni, hogy mindez népszerű lehet a lakosság bizonyos köreiben - az ön elnökválasztási eredménye (1,32 százalék az első fordulóban - KT) mégsem tükrözi ezt.
JB: Ezt azért előre lehetett látni 2002 után, amikor Le Pen bekerült a második fordulóba. Nagy volt a nyomás a "hasznos szavazatokért", vagyis annak érdekében, hogy a szocialisták biztosan továbbjussanak. Másrészt a szocialistáktól balra elhelyezkedő pártok egy része nem volt hajlandó belemenni ebbe az állampolgári vitába, ragaszkodott a saját jelöltjéhez, akadályozva a kollektív dinamizmust.
MN: Az ön nézeteinek egyik központi eleme a szabad kereskedelem bírálata. A franciák többsége szemlátomást az ellentétes oldalon áll.
JB: Ez azért bonyolultabb ennél. 2005-ben a franciák többsége az uniós alkotmánytervezet ellen szavazott.
MN: Igen, Le Penékkel az élen.
JB: Tény, hogy a többség nem fogadja el a liberális modellt. Sarkozy is a személyes gyarapodás ígéretébe csomagolta, amikor azt ígérte, hogy aki többet dolgozik, az jobban élhet - ami persze hazugság. Az unió kapcsán viszont ő is Európa védelmező szerepét hangsúlyozta, szemben a piac megnyitásával. Vagyis egyfajta vegyes érveléssel állt elő, követve mintegy a közvélemény elvárásait. Az adózással kapcsolatos elképzeléseit pedig éppen a napokban változtatta meg. Szerintem populista politikussal állunk szemben.
MN: Tény, hogy a franciák szerint elfogadhatóbb, mint Ségoléne Royal.
JB: Az egész kampány a meglehetősen szervilis sajtóval együtt minden kritika nélkül erre a két jelöltre összpontosított.
MN: Ön, mint a globalizáció heves bírálója, mit gondol arról a nézetről, miszerint ennek a folyamatnak az árnyoldalait a nemzetközi intézmények hatékonyabb működése, vagyis a politika globalizációja küszöbölheti ki.
JB: Azt látom, hogy a nagy szervezetek, mint a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap és a Világkereskedelmi Szervezet ma a szabad kereskedelem elvét vallják. Viszont a kereskedelem szabadsága csak a multik számára biztosított, amelyek a forgalom kétharmadát bonyolítják. Az a tendencia, hogy ezek a cégek mindinkább felülírhatják egy-egy ország törvényeit, rákényszeríthetik az államokat, hogy az ő szájízük szerint módosítsák őket. A probléma leginkább a szolgáltatások - víz, energia, tömegközlekedés és hasonlók - szintjén merül fel: jó-e, ha ezeket a vállalatok érdekei alakítják, nem pedig az állampolgárok igényei? Szerintem a cselekvő fogyasztónak (lefordíthatatlan szójáték: consomm-acteur - KT) egyfajta ellenhatalommal kell rendelkeznie a közszolgáltatások tekintetében.
MN: Az imént szóba hozta a világszegénység problémáját. Jelentős érvek és bizonyítékok szólnak amellett, hogy a globalizáció számos országban - például Délkelet-Ázsiában - kimutathatóan segítette az életszínvonal emelkedését.
JB: Kételyeim vannak ezzel kapcsolatban. Az éhínségek áldozatainak a száma például emelkedik. A termelés áthelyezése a harmadik világba új és új problémákat vet föl. Kínában például 450 millió parasztot közvetlenül fenyeget a veszély, hogy el kell hagyniuk a földjeiket. Ennyi embert nem képes felszívni az ipar. Más országokban is hatalmas nyomortelepek jönnek létre, amelyeket képtelenség ellátni megfelelő szolgáltatásokkal - például közoktatással, környezetvédelemmel. Vagyis a rövid távú előnyök mögött hosszú távú veszélyek rejlenek. És miután a részvényesek - például a nyugdíjalapok - részéről egyre nagyobb a nyomás a befektetett tőke minél gyorsabb megtérülése érdekében, egyre rövidebb távú a tervezés, és így a termelés globalizációja mögött nincsenek igazi globális elképzelések. Ezt én veszélyes dolognak tartom.
