A szövevényes történet középpontjában egy jogszerűtlen önkormányzati határozat áll. Kolompárné 2001. január 26-án kiegészítő családi pótlék iránti kérelmet nyújtott be falujában, a Nógrád megyei Mohorán a polgármesteri hivatalhoz. Az elvált, férjével kényszerűségből közös házban, de külön háztartásban élő 33 éves asszony 50 százalékos rokkant. Egyetlen jövedelme akkoriban a 19 300 forintos családi pótlék és a 27 150 forintos szociális nyugdíj volt. Korábban a berceli műszergyárban mosógépmotorokat tekercselt, de megromlott egészségi állapota miatt január közepén kénytelen volt felmondani.
Kérelmét az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottsága (szeb) április 2-án elutasította, mert a családnak az előző hat hónap alapján számított - Kolompárné januárban megszűnt fizetését és a volt férjétől járó tartásdíjat is magában foglaló - egy főre eső átlagjövedelme meghaladta a törvényben előírt öregségi nyugdíjminimum összegét. A fellebbezést követően a kérvényre június közepén nemet mondott az önkormányzat képviselő-testülete is.
Kiállás
Száz hasonló helyzetbe kerülő, kiszolgáltatott falusi kisember közül 99 ilyenkor csendben meghunyászkodik. Kolompárné azonban tavaly júniusban a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) Nógrád megyei panasznapján egy másik ügy kapcsán véletlenül megemlítette, hogy nem ítélték meg neki a gyerekei után járó pótlékot. Dr. Bodrogi Bea, az iroda Kolompárné jogi képviseletét elvállaló ügyvédje a Narancsnak elmondta: az önkormányzat döntései mind a törvény betűjének, mind a szellemének ellentmondtak. Az elutasító határozat ugyanis arra hivatkozott, hogy a kérelmező egyrészt a válás dacára "életvitelszerűen" él együtt a volt férjével, valamint hogy az iratokból nem állapítható meg, hogy önhibáján kívül került-e kedvezőtlen anyagi helyzetbe (veszítette el az állását). A gyermekek védelméről szóló 1997/31-es törvény 19. §-a viszont kimondja: "a kiegészítő családi pótlék célja a szociálisan hátrányos helyzetben lévő családok anyagi támogatása, ennek révén a gyermek családi környezetben történő ellátásának elősegítése, a gyermek családból történő kiemelésének megelőzése", valamint hogy az eljáró hatóságok kötelesek elősegíteni a gyermek családban történő nevelkedését, illetve gondoskodni veszélyeztetettségük megelőzéséről, megszüntetéséről. Jogi képviselője szerint ezért az önkormányzatnak a 19. § (3) értelmében vélelmeznie kellett volna Kolompárné jövedelmi viszonyainak tartós romlását (a törvény feltételes módban fogalmaz, ez okozta az eltérő jogértelmezést), ezért kérte a Balassagyarmati Városi Bíróságot, hogy állapítsa meg a jogszabálysértést, helyezze hatályon kívül a kérdéses határozatot, és kötelezze Mohora önkormányzatát új eljárás lefolytatására. Az ügyvédnő a keresetlevélben észrevételezte, hogy a képviselő-testület tagjai - amellett, hogy kirívóan lassan jártak el - júniusi döntésükkor tudtak az asszony fél éve változatlanul rossz anyagi helyzetéről, törvényi alap nélkül vizsgálták állása elvesztésének körülményeit, és a jelek szerint összességében kifejezetten a kérelem elutasításához kerestek indokokat. Ez utóbbi észrevételre - a képviselő-testület nevében - a bírósághoz benyújtott szeptemberi nyilatkozatában Fajcsik József polgármester a következőképpen reagált: "Az Önkormányzat visszautasítja felperes azon állítását, hogy az Önkormányzat csak indokokat keresett ahhoz, hogy felperes kérelmeit elutasítsa, mintha a kérelmezőt kifejezetten hátrányos helyzetbe akarta volna hozni, büntetni akarta volna." (Kiemelés tőlem -- M. G.) A záró kitételt azonban a keresetlevél nem tartalmazta; az önkormányzat valamiért mégis úgy érezte, hogy a büntetés kimondatlan vádja miatt is mosakodnia kell.
Csak szabályosan!
Az eddigiek egy izgalmakban nem kifejezetten bővelkedő közigazgatási per előzményei, még ha Kolompár Ernőnét és gyerekeit anyagilag ugyancsak érzékenyen érintették is. Miután a polgármesteri hivatalban értesültek a készülő perről, megkeresték az asszonyt, és felajánlották neki, hogy mégis megítélik a három gyerek után járó, összesen havi 12 ezer forintos pótlékot, sőt egy egyszeri, 20 ezer forintos segély mézesmadzagját is elhúzták az orra előtt, ha visszavonja a keresetet. (Ezen ajánlat tényét a Narancs kérdésére Guba Zsolt, Mohora jegyzője is megerősítette.) Kolompárné azonban - részben büszkeségből, részben bizalmatlanságból - nem fogadta el az ajánlatot. "Nem szabályos dolog ez így, máskor bezzeg soha nem jön ide senki, hát úgy gondoltam, ha már elkezdtem, végig is csinálom - magyarázta az asszony a Narancsnak a makacsságát -, bár tudtam, hogy emiatt később még szorulni fogok." Ez idő tájt kezdett a lakásán fenyegető hívásokat kapni: a névtelen telefonálók legenyhébb kijelentései az "elgázollak" és a "megöllek" voltak; a gyerekek azóta nem is vehetik fel maguk a telefont. Kolompárné szerint Fajcsik polgármester, miután a kedvezőnek gondolt ajánlata elutasíttatott, a "Cigányasszony, a bíróságon találkozunk!" felkiáltással búcsúzott tőle, és a továbbiakban más ügyben sem volt hajlandó fogadni. Az asszony félelme, miszerint a falu vezetése nem fogja anynyiban hagyni a dolgot, hamarosan beigazolódott.
Néhány nappal később, július 10-én a postás önkormányzati fejléces levelet hozott Kolompárékhoz. A jegyző mint elsőfokú gyámhatóság elrendelte a legnagyobb fiú, Kolompár Richárd védelembe vételét, családgondozót jelölt ki mellé, egyben kötelezte a szülőket, hogy
- a gyereket járassák általános iskolába (az időpont július, Richárdnak az előző tanévben nem volt igazolatlan hiányzása - M. G.);
- a gyereket a magatartászavara miatt vigyék el a Balassagyarmati Nevelési Tanácsadó és Pedagógiai Szakszolgálathoz (BNTPSZ).
Ellenkező esetben a jegyző "gyermekvédelmi intézkedés végett" gyámhivatali eljárást helyezett kilátásba. A határozat indoklása szerint januárban feljelentés érkezett egy mohorai férfi ellen, aki az általános iskolában bántalmazta a kiskorú, negyedikes Kolompár Richárdot. Az ezt követő gondos vizsgálat kiderítette, hogy "az anya (...) romló anyagi körülmények mellett egyedül neveli három kiskorú gyermekét". Tehát Richárd védelem alá helyezésekor az önkormányzat a kisfiú magatartászavara mellett minden gátlás nélkül a család romló jövedelmi viszonyára hivatkozott, holott azt korábban, a kiegészítő családi pótlék megtagadásakor nem volt hajlandó figyelembe venni, és ezzel júliusra éppen maga vált a család további elszegényedésének közvetett előidézőjévé. Richárd édesanyja biztos benne, hogy a gyerek védelem alá helyezése az önkormányzattal való elmérgesedő konfliktusának egyik epizódja: "Túlélő típus vagyok, de azt ők is tudják, hogy a gyerekkel padlóra tudnak küldeni; hát rajta állnak bosszút."
Vádak és cáfolatok
A NEKI panasznapján Kolompárné eredetileg a gyermekei ügyében kért segítséget. A mohorai általános iskolában uralkodó áldatlan állapotokról és a Kolompár gyerekek hányattatásairól Hrubiák Lajosné, az 1999/2000-es tanévben az iskolában tanító gyógypedagógus számolt be először a Világunk című roma lap tavalyi utolsó két számában. Hrubiákné - akinek egyéves szerződését nem hosszabbították meg - cikkeiben leírta: az iskolában (ahol a tanulóknak jelenleg 73 százaléka cigány) a roma gyerekeket a pedagógusok rendszeresen bántalmazták, illetve hogy az iskola és a falu vezetése intézkedéseket vezetett be az elkülönítésükre. Mindez - a szegregált cigány osztály kialakítása mellett - a szünetek alatti elkülönítésekben, a külön étkezésekben és a cigány gyerekek iskolai ünnepségektől való távoltartásában volt a leginkább tetten érhető. Hrubiákné a Narancsnak felidézte, hogy az iskolában hétköznapossá vált a "mocskos cigány"-ozás. A roma gyerekekkel való bánásmódra jellemző, hogy tanáraik a fegyelmezéshez nemegyszer a nyakszirtjüknél szorították meg őket, ami adott esetben akár tragédiával is végződhetett volna, és csak azt követően tértek át a fenekelésre, hogy e veszélyt Hrubiákné megemlítette. A megfélemlített roma szülők közül a gyerekeiért mindenre elszánt Kolompárné volt az egyetlen, aki tiltakozott a brutális bánásmód ellen, ám emiatt csak tovább éleződött a konfliktus. Az önkormányzat ellen indított perének kitudódásakor viszont már "elszabadult a pokol" - írta Hrubiákné a Világunkban. "Az igazgatónő az osztály előtt faggatta Kolompárné fiait, hogy hol mit mondott az anyjuk. A gyerekek osztályzata egyre romlott, a felméréseket azonban nem küldték haza a szülőknek. Ricsi lett az iskola >>réme<<. Leíratták vele, hogy mi rosszat cselekedett az órákon, a többi gyereket tanúként használták fel. (...) Ricsit folyamatosan megszégyenítették. Egy alkalommal aztán véresre verették egy nem cigány apukával az igazgatónő szeme láttára."
Kolompárné ekkor feljelentést tett (ennek utórezgéseképpen helyezték később védelem alá Richárdot), de a polgármester a segélyek megvonásával fenyegette meg a többi szülőt, akik így nem vállalták a tanúskodást. Végül az édesanya úgy döntött, hogy kiveszi a gyerekeit az iskolából. Dávid, a középső kisfiú labilis és diszlexiás; az idei tanévben már a szátoki bentlakásos iskolában tanul, ám a távollét és a hétvégi utazgatások Kolompárné szerint nagyon megviselik. A legkisebb, Gábor a magyarnándori iskolába jár, de Richárdot, miután - édesanyja szerint nem véletlenül - az év végén megbukott, egyetlen környékbeli iskolába sem voltak hajlandók felvenni: amint meghallották a gyerek nevét, mindenhol ajtót mutattak nekik. (Ugyanígy járt Hrubiákné is, aki szerződése lejárta óta képtelen elhelyezkedni; úgy érzi, a megyében mindenhová utánanyúlnak, mivel szóvá tette a cigány gyerekekkel szembeni kíméletlen bánásmódot.) A gyógypedagógus a társainál jobb képességűnek tartja Ricsit, és bukását, valamint magatartászavarait egyértelműen az iskolai stressznek és inzultusoknak tudja be. A rendszeres pszichiátriai kezelésre szoruló fiú magántanulóvá válását az iskola igazgatónője nem engedélyezte, ezért Richárd jelenleg is a mohorai iskolában járja a negyedik osztályt. Az iskolában édesanyja szerint az igazgatónő továbbra is gyakran megveri és megrugdossa, és ezen felbátorodva a többi gyerek sem kíméli. "Feküdj le, hadd üssenek, ki kell bírni - szokta a fiának tanácsolni Kolompárné, tudván, hogy intőt kap, ha ellenáll. - A tanár néninek mindig igaza van, ezt mondom neki, nehogy baj legyen, pedig az ellenkezőjét gondolom."
A vádakat az iskola igazgatója, Pribeli Györgyi határozottan viszszautasítja. "Huszonkilenc éve vagyok a pályán, nevetséges, hogy idejönnek a jogvédők, és megalázó módon nekünk kell magyarázkodnunk. Soha egy ujjal nem nyúltunk se Richárdhoz, se más gyerekhez, de a Kolompár anyukának, aki régebben strichelni járt Salgótarjánba, nincs is meg az erkölcsi alapja a vádaskodásra" - méltatlankodott a Narancsnak az igazgatónő, aki nem olvasta Hrubiákné cikkeit. "Amikor kértem, nem tudta megmutatni a tanmenetet, és hibajavítóval javította ki a hiányzásokat a naplóban" - kommentálta a szerinte alkoholista gyógypedagógus menesztésének körülményeit. A szegregációval kapcsolatos állításokat alaptalannak tartja: "Az ünnepségeken mindig ott voltak a roma gyerekek is, éjszakába nyúlóan varrtuk nekik a jelmezeket farsangkor. A szünetekben sincsenek elkülönítve, az étkezéssel meg az a helyzet, hogy a kicsik előbb végeznek, ezért korábban ebédelnek, a felsőbb osztályokba pedig csak cigány gyerekek járnak. Pribeli Györgyi Richárdot idegileg terhelt ("otthonról hozta"), magatartászavaros fiúnak tartja, aki "volt, hogy az utcán letérdepeltette az elsősöket; az édesanyja pedig egyszer bejött az iskolába, és megpofozta az egyik gyereket. A fegyelmi vétségek mind dokumentálva vannak." Arra a kérdésre, hogy miért nem lehet Ricsi magántanuló, az igazgató elmondta: nem látja biztosítottnak a fiú otthoni felkészítését.
Egybeesések
Richárdot az édesanyja már jóval a felszólítás előtt, saját elhatározásából elvitte a BNTPSZ-hez; az ott kiadott szakvélemény alapján - és vélhetően az időközben értesített Nógrád Megyei Gyámhivatal közbenjárására - a jegyző napokon belül visszavonta a Richárd védelem alá helyezéséről szóló határozatot. Július 31-én azonban újra mozgásba lendült a hivatal gépezete. Kolompárné - Guba Zsolt szerint több más mohorai lakoshoz hasonlóan - felszólítást kapott a jegyzőtől, hogy adja át az önkormányzatnak a lakóházát körülvevő kertet. Az "ingatlan-nyilvántartás aktualizálása során" ugyanis megállapították, hogy az ingatlanra földhasználati jog van bejegyezve, ami szerintük arra utalt, hogy az az önkormányzat tulajdonát képezi, és ezért egyben arra kérték a címzettet, hogy jelezze, megvenni vagy a továbbiakban bérelni kívánja-e a "földterületet". Arra már nem derülhetett fény, hogy a 80-as években tartós használatba adott tel(k)ek "azonnali átadását" az önkormányzat hogyan képzelte kivitelezni, mert a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal az intézkedés visszavonását kezdeményezte, mivel az ellentétes volt a hatályos jogszabályokkal. (A tanácsi telkek tartós használatba adása falun a lakosok ingatlanhoz juttatásának általános módja volt, tíz év elteltével ugyanis a használók elbirtokolással automatikusan a tulajdonjogot is megszerezték. E változásokat viszont az újonnan alakuló önkormányzatok az ingatlan-nyilvántartásban nem mindenhol rögzítették.)
Az önkormányzatok határozatait felügyelő közigazgatási hivatal részéről intézkedő dr. Csordás Pál lapunknak kifejtette: a kiegészítő családi pótlék iránti kérvény elutasítását is vizsgálták, de az a határozat eljárásjogi szempontból nem volt kifogásolható, tartalmi kérdések vizsgálatára pedig nincs illetékességük. Guba Zsolt nem tekinti a polgármesteri hivatal Kolompárnéval kapcsolatos intézkedéseit az asszony ellehetetlenítésére irányuló hadjáratnak. "Sok esetben úgy nézett ki, mintha negatív diszkrimináció érné, de az igazság az, hogy csak azért, mert egy ügyben jogvitája volt az önkormányzattal, más ügyekben még nem tekinthettünk el az eljárástól."
Fajcsik József sem tud arról, hogy Kolompárnét sérelem érte volna: "Soha senkit nem cigányoztam le a hivatalban, itt mindenki úr vagy asszony, nincs se cigány, se kommunista, se keresztény" - nyilatkozta lapunknak a polgármester, aki osztja a jegyző álláspontját az asszonyt érintő intézkedések véletlenszerűségéről. Kolompárné szerinte azért jelentkezett a pótlékért, mert a férje elgépezte a pénzt, mire ő otthagyta a munkahelyét. "Ha nem bírta a munkát a gyárban, a kapálást és a krumpliszedést miért bírja?" - tette fel a kérdést a polgármester. (Az asszony tavasztól őszig napszámban dolgozott a gazdáknál - M. G.)
Jogértelmezési nehézségek
A Nógrád Megyei Bíróság 2001. október 24-én a kiegészítő családi pótlék ügyében meghozott jogerős ítéletében a felperes Kolompárné keresetét megalapozottnak találta: megsemmisítette a per tárgyát képező határozatokat, és új eljárás lefolytatására kötelezte a mohorai önkormányzatot. A jogsértést kimondó ítélet dacára Guba Zsolt jegyző úgy véli, hogy a törvény megfogalmazása nem egyértelmű, ezért a közigazgatási hivatalon keresztül a Belügyminisztériumhoz és a Szociális és Családügyi Minisztériumhoz fordult jogértelmezésért. Az ítélet kézbesítése után a szeb első nekifutásra nem hozott új döntést Kolompárné ügyében, mivel a jegyző távollétében a bizottság tagjai nem tudták értelmezni az ítéletet, és a megfigyelőként jelen lévő dr. Bodrogitól várták, hogy eligazítsa őket. A bizottság végül néhány héttel később, a megyei közigazgatási hivatallal folytatott konzultáció után, december közepén döntött: Kolompárné egy évre visszamenőleg megkapta a pótlékot, és azt az év végén ki is fizették neki. A pénz ugyancsak jól jött, mivel őszre a család anyagilag teljesen ellehetetlenült.
Tünde a legszívesebben fogná a fiait, és elköltözne az ország túlsó végébe, ehhez azonban előbb vevőt kéne találnia a házra - így a volt férjével is szétköltözhetnének. A hirdetéseire azonban mostanáig senki nem jelentkezett. Nem tűnik biztató jelnek, hogy január 7-ig a többi család - már az előző héten - megkapta a pénzt, Kolompárné volt az egyetlen a faluban, akinek még nem kézbesítették a januári kiegészítő családi pótlékot - bár a jegyző szerint azt ismét megítélték neki -, és nem kapta még meg a pótlékosoknak járó háromszor négyezer forintos őszi tanévkezdési segélyt sem.
Decemberben az asszony már közel állt az összeomláshoz. "Ricsi mindennap fejfájással jött haza az iskolából, és egyre nehezebben beszélt az ott történtekről. Ha látta, hogy kérdezem, már előre sírt, pedig tudja, hogy itthon soha senki nem bántja" - meséli zaklatottan a nappaliban, míg a gyerekek a vaskályha mellett egy kismacskával játszanak. "Most pedig megint jön a gyomorgörcs meg a reszketés, mert vége a szünidőnek. A fiú valamelyik este megkérdezte, hogy neki miért kell folyton jónak lennie, ha mások annyit bánthatnak minket. Olvasd el a Légy jó mindhaláligot, mondtam neki, abban benne van."
Miklósi Gábor
