Amikor a Fidesz átadta a környezetvédelmi tárcát a kisebbik koalíciós partnernek, egyúttal meg is pecsételte a minisztérium sorsát. A kisgazda irányítású minisztérium a kétéves Pepó-korszak végére szakmai és erkölcsi mélypontra jutott. Utóda, Ligetvári Ferenc éppen csak elkezdhette az ágazat rehabilitációját, máris lecserélték; az őt követő Turi-Kovács Béla idejében elkezdődött ugyan a környezetvédelmi közigazgatás normalizálása, de szakmai áttörés nem következett be. A ciklus vége felé komolyan fölmerült az is, hogy - Fidesz-győzelem esetén - a választások után nem lesz önálló Környezetvédelmi Minisztérium.Akisgazda vezetés alatt példátlan jövés-menés volt a tárcánál: három miniszter, hat államtitkár (az ideigleneseket nem számolva), illetve követhetetlen számú helyettes államtitkár váltotta egymást, és 32 egyéb vezető beosztású alkalmazott fordult meg a Fő utcában. Minden váltás után hetekig tartó átszervezés, új szervezeti és működési szabályzat; mindez persze befolyásolta a szakmai munka színvonalát is.
A Környezetvédelmi Minisztérium (KM) amúgy is csak szükségtelen rossz volt a jelenlegi kormányzat számára. Az előző kormányzati ciklusban a gazdasági kabinetnek is része volt (elsősorban a területfejlesztés miatt), és egy, a saját pártjában magasan jegyzett politikus vezette, míg a Fidesz idejében a tárca a kisebb koalíciós partnerre lőcsölt, fajsúly nélküli hivatal lett. A területfejlesztést elvitték, a Központi Környezetvédelmi Alapot célelőirányzatként beolvasztották a költségvetésbe (KAC), a többit pedig rábízták Pepó Pálra.
Pepó
A tárca megszűnése amúgy de facto 1998-ban bekövetkezett. Pepó nagy hévvel nekilátott komcsizni, elűzött 60-70 sokat próbált szakembert, lapátra tette a Hortobágyi Nemzeti Park nemzetközileg elismert igazgatóját, Aradi Csabát (akit csak mostanára sikerült rehabilitálni), összeveszett a zöld mozgalommal (alapított magának másikat), szabad teret adott az "aktatáskázásnak", lezüllesztette az egész intézményrendszert. A kormány számára is kínos volt az a rengeteg belföldi és külföldi ballépés, ami Pepó nevéhez fűződik (hogy csak néhányat említsünk: EU-csatlakozási tárgyalások, KAC-csőd, Merci konferenciabusz, másfél milliós kandalló, dzsoggingos diplomáciai fellépés). Hamar nyilvánvalóvá vált: Pepó nem megoldás, Orbán Viktor - a koalíciós szerződésre hivatkozva - mégsem erőltette a leváltását. Pepó menesztéséhez végül soha meg nem erősített állambiztonsági ügyek kellettek.
Az időszak emblematikus figurája Gordos Dénes volt, aki a Környezetgazdálkodási Intézetet (KGI) formálta saját hasonlatosságára (még a képernyőkímélőn is a kántor-orgonista arcképe jelent meg). Mujzer János, akit Ligetvári Ferenc bízott meg azzal, hogy a KGI-ben rendet tegyen, az ügyészségen tett feljelentést az intézet korábbi vezetői ellen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó sikkasztás gyanúja miatt. A KGI-nek egy egykori püspöki palotát béreltek ki tíz évre évi 100 millió forintért, és 500 millióra becsülték az indokolatlan luxusvásárlások, szükségtelen megbízások, lakomák (libériás inasok, szarvasgomba stb.) összegét. Turi-Kovács kezdettől bagatellizálni próbálta az ügyet: "Egy bizonyos része, a zongora, az annyiszor látott stelázsi és egyéb csatolt részei - hát nem nagyon tűntek komolynak és megalapozottnak." Vádemelés mindenesetre még nincs.
Pepó utóda, Ligetvári Ferenc túl naivan és túl nagy tempóban látott hozzá a rendcsináláshoz, mire az akkor még megkerülhetetlen kisgazdák azonnal a fejét követelték Orbántól - és meg is kapták. A harmadik miniszter, Turi-Kovács Béla jól alakítja a neki szánt szerepet - vezérelv: csak újabb botrány ne legyen -, lassan rehabilitálja a tárcát, a politikai konfliktusokat ügyesen kerülgetve. A Pepó által kirúgott szakemberek egy része visszaszivárgott, másik részük a magánszektorban teszi ugyanazt, amit eddig, csak többszörös (köz)pénzért. Turi-Kovács ügyesen szerepel a médiában is: zöld mikulásruhában járja az óvodákat, és vitathatatlan érdeme, hogy hagyja dolgozni azt, aki dolgozni akar és tud.
Kis lépések
Nagy diplomáciai sikerről beszélt a kormány az EU-csatlakozási folyamat környezetvédelmi fejezetének lezárása kapcsán. Az első országjelentések igencsak elmarasztalták az ágazatot, de bármennyire is feltételeztük, hogy a csatlakozás kiemelt kritériuma lesz a környezetvédelem, a tárgyalások gyors lezárása inkább azt mutatja, ez nem így van. Eredetileg 9-10 területen kértünk átmeneti mentességet, de ezek nem mindegyike volt valós igény. A kormány környezetpolitikai szempontból jól döntött végül, hogy csak négy területen igényelt derogációt; ezeket az EU könnyű szívvel meg is adta.
A törvényalkotás terén lassan, de biztosan másolgatjuk az uniós joganyagot. E ciklus legnagyobb horderejű eseménye e téren a hulladékgazdálkodási kerettörvény elfogadása volt, amely tipikus "csővégi" szabályozás lett: az állam a nyersanyag, energia és természeti erőforrás pazarlásának folyamatába nem kíván beavatkozni sem adminisztratív, sem gazdasági ösztönző eszközzel. Bár a prioritási sorrend legelején a megelőzés áll, szabályozása elégtelen. A tartós és újbóli használatra alkalmas termékek és csomagolások elterjedéséhez hatékony gazdasági szabályozókra, adókedvezményekre, az újrahasznosított termékek esetében fogyasztói árkiegészítésre lenne szükség, de ezt a törvény nem biztosítja. A legnagyobb hiányosság, hogy a szöveg számtalan helyen utal 35, később megalkotandó jogszabályra, amelyek viszont nagyon lassan készülnek. A csomagolásról szóló kormányrendelet már célegyenesbe jutott, igaz, a legutóbbi változat nem felelt meg sem az iparnak, sem a környezetvédő szervezeteknek.
Nézzük tovább: szimbólumértékű, hogy egy tivornya alkalmával a minisztérium egy magas pozíciójú embere szitává lőtte Hermann Ottó képét; a természetvédelemre erősen rányomta a bélyegét az "évszázad bűntényének" nevezett blöff, amivel kiválóan a természetvédők ellen lehetett hangolni a parasztokat; a nemzeti parkokban csak termőföldet, legfeljebb ökoturisztikai beruházásokat látó kisgazdáknak sikerült elmozdítaniuk Aradi Csabát a Hortobágyi Nemzeti Park éléről; évek óta tervezik a nemzeti agrár-környezetvédelmi programot, de máig nem indult el, sőt a tárca nem tudta elérni azt sem az oktatási tárcánál, hogy ne szüntessék meg azt a gödöllői intézetet, amely ezt kidolgozta; az olasz vadászok madármészárlásainak felderítése dicséretes, viszont azon túl, hogy kampánytémává avatták, operatív tárcaközi intézkedések eddig nem történtek.
Az árvízvédelemben és ártéri gazdálkodásban, ha tettekben még nem is, de elviekben már látszik az új Vásárhelyi-terv hatása, amely a gátak magasítása helyett inkább a tározók kialakítását és a természetközeli ártéri gazdálkodást preferálja. Bős ügyében a tárca kompetenciáján kívül történnek az események - ha történik egyáltalán bármi -, viszont a horvátok által a Drávára álmodott vízlépcső ügyét a minisztérium minden nyilvános fórumon elutasította, ám a magasabb szintek hozzáállása már ellentmondásos. A felszíni vizek minősége és az ipari területek, illetve a városok levegője számottevően nem javult, vagy ha igen, az inkább az ipari recessziónak köszönhető, mint a kormányzati intézkedéseknek vagy a finanszírozási rendszer hatékonyságának.
Lesz-e minisztérium?
Orbán Viktor - "egy szűk körben elhangzott kijelentése" szerint - elképzelhetőnek tartana egy kilenc-tíz tárcából álló kormányt, amennyiben a Fidesz újra győz. Már novemberben is lehetett ilyet olvasni: "Az uniós csatlakozási tárgyalások lezárása után (...) végig kell gondolni azt is, hogy szükség van-e önálló Közlekedési, Környezetvédelmi, illetve Ifjúsági és Sportminisztériumra is." (origo) Akkor ezt nem cáfolta senki, most viszont Turi-Kovács Béla először azt nyilatkozza, hogy "nyilvánvalóan elképzelhető" a minisztérium megszüntetése, majd sajtóközleményben "cáfolta és teljesen megalapozatlannak" tartotta "ezeket a feltételezéseket".
Márpedig, ha csak egy tárcát szüntetne meg a Fidesz, az bizonyosan a környezetvédelmi lenne. Régóta sejthető, hogy a párt belső köreiben zsigeri idegenkedés van az ágazattal szemben; általános a hit, hogy egy hatékonyan működő környezetvédelmi jogrend és intézményrendszer akadályozná a nagy gazdasági menetelést. A párt szakpolitikusa, Illés Zoltán kikerült a párt elnökségéből és az országos listára sem került fel, míg Turi-Kovács Béla polgári kisgazda szerepel rajta.
A KM további gyengüléseként értékelik, hogy a közelmúltban megszűnt tiszai kormánybiztosi iroda feladatköre a vízügyhöz került, illetve hogy a KAC pénzügyeinek intézését a Magyar Államkincstár veszi át a tárcától.
Az MSZP oldalán sem biztatóbb a helyzet: a beolvasztás vagy megszüntetés gondolata ott is felmerült. Medgyessy Péter néhány hete arról kérdezte híveit, hogy mely problémákat kellene előtérbe helyezni a kampány folyamán, és az első huszonöt pont között a környezetvédelem nem szerepelt. Kupa Mihály, a Centrum kormányfő-jelöltje annak ellenére sem ejtette ki még a száján a fenti szót, hogy - többek között - Droppa György zöld demokratáival lépett szövetségre. (A választások közeledtével megint előkerült a Magyarországi Zöld Párt, amelyik négy éve sikeresen járatta le a "zöld" értékeket, kampányukkal feltehetően ezt most is elérik.)
Akárki alakít is kormányt, nem lenne meglepő, ha az önálló környezetvédelmi tárca megszűnne. Egy még tovább duzzasztott kancellária, a misztikus referatúra fejlesztése, valamint államtitkári szinten vezetett hivatalok könnyen szerepelhetnek az orbáni jövőképben a KM helyett; ha pedig az ellenfél győz, könnyen megtörténhet a tárca házasítása egy másikkal.
Érthetetlen, hogy az EU-csatlakozás után miért ne kellene Környezetvédelmi Minisztérium; a bürokratikus unióban a feladat nagyságrendekkel több lesz. Az ország környezeti állapotának javítása önmagában is óriási munka, de a nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos jogalkotás és végrehajtás, a hatóságok működtetése, a régóta ígérgetett agrár-környezetvédelmi program, a még el sem kezdett környezetegészségügyi tennivalók, a társadalmi tudatformálás egy intézményileg és politikailag erős környezetvédelmi tárcát feltételez.
Szilágyi László
KAC
A Központi Környezetvédelmi Alapot kezdetektől célelőirányzatként kezeli az Orbán-kormány. Nincsenek értékelhető adatok arról, hogy mennyi pénz folyik be a KAC-ba, ki kap mentességet és milyen alapon, arról pedig végképp nem, hogy milyen ellenőrzési rendszert épített ki a tárca a beruházások menetére. Egyes források szerint a befizetett összegek töredékét, kb. 15-20 százalékát fordítják arra, amire beszedik, a többi pénznek nyoma vész a költségvetésben. A megszavazott támogatásokból látszik, hogy a bevételi arányok jelentősen eltérnek a finanszírozási arányoktól. Az üzemanyag-termékdíjból származik a KAC bevételének legnagyobb része, ennek ellenére közlekedési, levegőminőség-javító beruházás kevés van, annál több a szennyvizes. Azokra is szükség van, de a szennyezés kibocsátóitól nem folyik be pénz, mert a kormány nem vetett ki környezetterhelési díjat, pedig háromszor is elővették ennek ötletét. Így a "szennyező fizet" elve továbbra sem érvényesül.
A legnagyobb káosz a szennyvízberuházások terén van, pedig ide megy a legtöbb pénz. Öt-hat helyre lehet e területen pályázni, ezek körkörös ígérvényeket adnak ki; ezt bonyolítja még az ISPA, sőt a Széchenyi-terv képes átnyúlni a pályázati struktúra felett, ahogy történt például a balatoni régió esetében. Közben egyre több helyről hallani, hogy olyan művek épülnek, amelyek üzemeltetését a lakosság nem tudja megfizetni.
A támogatási rendszer fogyatékossága és átláthatatlansága ebben az esetben is többször hozott korrupció-gyanús ügyeket. Parlamenti albizottság is alakult a beruházások közbeszerzéseinek ellenőrzésére, amelynek vezetőjét, Székely Zoltánt "dokumentumokkal" csalta lépre Balla Dániel, aki szintén több beruházást vezetett.
A nyertes pályázókkal való szerződéskötés és pénzutalás meghaladta a tárca teljesítőképességét. A KAC lassú és bürokratikus mind a fejlesztési, mind a közcélú alapok esetében, több beruházás befuccsolhat a későn érkező pénzek miatt, és nagy múltú környezetvédelmi szervezetek adják be a kulcsot a megítélt támogatások 6-8 hónapos késése miatt. (A legszomorúbb a Tisza Klub kényszerpihenője, amely például a ciánszennyezés idején hetekig dolgozott egyfolytában, mialatt Pepó miniszter a balatoni kormányüdülőben múlatta az időt.) A pénzügytechnikai rész átkerült a kincstárhoz; ez talán felgyorsítja a folyamatot, ám a pályázati kiíráson, az elosztás elvén és gyakorlatán ez nem segít. A pályázati rendszer 2002-ben sem változott lényegesen, ezért idén sem várható áttörés. Sőt az elosztható pénz is igen kevés lesz, mert 15-18 milliárd forintra már kötelezettséget vállalt a KAC.
