MaNcs: 1997 novembere óta vezeti a Néprajzi Múzeumot. 1998-at nyilván jórészt a nyugdíjba vonult Hofer Tamás készítette elő, 1999 lenne az első igazi saját éve.
Fejős Zoltán: Így van. Nem akarom az elődömet piszkálni, de komoly gazdasági és szellemi válságban volt az intézmény a kinevezésem idején, a hiány meghaladta a húszmillió forintot. A minisztérium is segített, nagy takarékoskodásba fogtunk. 1998-at jól zártuk, stabilizálódott a múzeum gazdasági helyzete, 6-8 éve először év végi jutalmat tudtunk fizetni, ha nem is túl sokat. Ezzel párhuzamosan, úgy érzem, szakmailag is sikerült talpra állítani az intézményt. Egy múzeumnak, különösen egy ilyen típusú múzeumnak meg kell teremtenie a maga közönségét. Egyik fő célom, hogy teljesen átlátható szakmai és közművelődési programmal működjünk. Korábban sokszor érte kritika a Néprajzi Múzeumot, hogy afféle kiállításgyár, túl sok a rögtönzés a programjában. Elképzelésem szerint egy-egy éven belül és éveken át tekintve is komolyan strukturált kiállításprogramunk lenne, egymást kiegészítő rendezvényekkel, minél szélesebb közönséget vonzó, bővülő kínálattal úgy, hogy minden kiállításhoz kiadványokat is csinálunk, és egyre többet mutatunk magunkból az interneten. Büszke vagyok rá, hogy tavaly szeptemberben ismertetni tudtuk a részletes, 1999-es programot, benne egyebek mellett a New York-i Museum of African Art Londonból jövő kiállítása - szerződést kötöttünk rá, az összeg felét kifizettük - vagy a Budapesti Tavaszi Fesztivál sajtófotó-kiállításai, így a Capa fivérek tárlata, amelyen vendégünk lesz Cornell Capa.
MaNcs: Hogyan csapott bele mindebbe a ménkű?
FZ: Január 5-én kaptam egy telefont a főhatóság, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) múzeumi osztályáról. Eléggé megrökönyödve, de információt kértek, mekkora alapterületen állítunk ki, mekkorák a munkaszobák, a raktárak, és kérdezték, mennyi idő alatt lehetne elköltözni. Merthogy döntés született arról, hogy a miniszterelnöki kabinetiroda elhelyezésére ezt az épületet nézték ki. Én a kért adatokat megadva, írásban rögzítettem, hogy a közölt határidőig, március 31-ig teljességgel lehetetlen ennek az elképzelésnek a kivitelezése. Arról nem kaptam felvilágosítást, hogy milyen szintű döntés született.
MaNcs: Ki volt a legmagasabb rangú tisztviselő, akivel beszélt, és mire jutottak?
FZ: Pröhle Gergely közigazgatási és Visy Zsolt kulturális helyettes államtitkárral és Hámori József miniszterrel beszéltem. Azt a véleményt egyeztettük, hogy a Néprajzi Múzeumnak nem lenne szabad vesztesen kikerülnie ebből az ügyből. Hogy ezt miképp lehet megoldani, az nyilván az én közreműködésemmel, de alapvetően az NKÖM felelőssége.
MaNcs: Nem beszélt Stumpf Istvánnal, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjével?
FZ: Nem. Az NKÖM az én munkáltatóm, tartom magam a szolgálati úthoz, és bíznom kell abban, hogy főhatóságunk a szakmai érdekeket is képviseli. Egyébként szívesen vendégül látnám a Miniszterelnöki Hivatal illetékeseit, nézzék meg belülről a múzeumot, és utána gondolják végig, mit jelentene a kiköltöztetése.
MaNcs: Írásos felszólítást kapott a költözésre?
FZ: Eddig nem, én viszont kértem, hogy a minisztérium mihamarabb fogalmazza meg álláspontját, illetve a konkrét feladatokat, hogy tudjuk, mekkora a mozgásterünk. De eddig ez sem történt meg. Annyit hallottam én is, amennyi a sajtóban is megjelent, hogy a legelőször fölmerült március 31-i határidő az év végéig kitolódna, esetleg áthúzódna a következő évre. De ez a módosulás alapvetően nem befolyásolja az álláspontomat, hogy ez a költöztetés szakmailag, muzeológiai és tudományos szempontból teljesen átgondolatlan. Három hónap nagyon irreális, de egy év is.
MaNcs: Nincs olyan érzése, hogy a három hónap csak taktika, hogy aztán ebből engedve rugalmasnak tűnhessenek?
FZ: Van ilyen benyomásom, de ha a szakmai érveket igazán figyelembe vennék, akkor magát a döntést változtatnák meg. Ha komolyan gondolkodunk egy országos múzeumról, nevezetesen a Néprajzi Múzeumról, és úgy fogalmazzuk meg a célt, hogy ennek a gondjait akarjuk megoldani a megfelelő és méltó elhelyezés és működés biztosításával, tekintetbe véve a millenniumi ünnepségeket és a XXI. századi múzeumi követelményeket, akkor ez csak egy többéves előkészítő munka után valósítható meg, amelyben nagyon szívesen részt veszünk. Elhangzott mostanában, de régebben is, hogy ez az épület nem alkalmas múzeumi célra. Ez így önmagában nem igaz. Valóban nem múzeumnak épült, de 1957 óta annyi átalakítás történt, hogy el tudjuk itt látni a múzeumi feladatainkat. Vannak gondjaink, nem vitás, de ezeken lehet segíteni, részben házon belül, részben házon kívül; pillanatnyilag azonban ezerszer alkalmasabb múzeumnak, mint a három másik épület, amelyet egy nem átgondolt elképzelés eredményeként megneveztek. Fel se mérték a négyzetmétereket, nem szembesítették az ottani adottságokat a mi szükségleteinkkel. És ha ez az épület nem alkalmas múzeumnak, akkor azt kell mondjam, miniszterelnöki hivatalnak sem az: nem annak épült, és csak igen nagy költséggel lehetne reprezentatív kormányzati épületté alakítani.
MaNcs: Hány irodahelyiség van benne?
FZ: 35 munkaszobánk van, némelyik galériázott, és 6-7 olyan helyiségünk, amit a közönség is használ: könyvtár, adattár. Nem ideális irodatér a múzeum. Ha innét kimegyünk, nem lehet csak úgy elfoglalni irodákat; a kiállítótermek eredetileg a Kúria, illetve az Ítélőtábla idején tárgyalók, illetve azok kiszolgálótermei voltak, nem irodák. Két nagy dísztermünk van, az egyik restaurált, a másik nem, de aránylag jó állapotban, az eredeti bútorzattal: ebben ítélték el annak idején Rákosi Mátyást. Hatalmas nem funkcionális terekkel is rendelkezik az épület, körülbelül kétharmadát használjuk mi, a többi részét a Politikatörténeti Intézet és az Országos Levéltár.
MaNcs: Milyen elképzelései vannak a probléma megoldására?
FZ: Szakmai érveket tudok felsorakoztatni, alapelveket megfogalmazni. Ez egy európai rangú országos közgyűjtemény, amelynek biztosítani kell a folyamatos működését, és hogy a jelenleginél rosszabb feltételek közé ne kerüljön. Mindez a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a feladata, amely, úgy érzem, szintén osztja ezt az álláspontot, de azt nem tudhatom, hogy képviselni is tudja-e vagy sem. Tudomásom szerint jelen pillanatban a fővárosban nincs olyan épület, amelyben az említett követelményeket biztosítani lehet.
MaNcs: Mondja ezt úgy, hogy eddig nem is kellett új helyet keresnie.
FZ: Viszont pontosan tudom, hogy itt tizenkétezer négyzetméteren vagyunk, Törökbálinton további több száz négyzetméternyi raktárunk van. Nekünk minimum ugyanilyen alapterület kell. Ráadásul ha egyszer megmozdítjuk a műtárgyakat, azoknak végleges helyre kell kerülniük: ez is egy szakmai alapelv. A műtárgyak megóvása érdekében átmeneti megoldásba nem mehetünk bele. Tudni kell, hogy a műtárgyak mozgatása mindig károsodással jár. Amikor a Néprajzi Múzeum a 70-es években több éven keresztül beköltözött ebbe az épületbe, a műtárgyak 8-10 százaléka megrongálódott - nem a muzeológusok hibájából. Egy újabb mozgatás újabb 10 százalékot jelentene, ha netán előbb ideiglenes, aztán állandó helyre kéne költözni, az kétszer 10 százalék: ez vállalhatatlan. Különösen akkor, ha nagy hangsúlyt helyezünk a kulturális örökségre.
MaNcs: A Néprajzi Múzeum elhelyezésére fölmerült Kilián laktanyáról, óbudai Gázgyárról és Zichy-kastélyról mit tud?
FZ: Ezek részben használatban vannak, részben alkalmatlanok. A Kilián laktanyát számtalanszor megvizsgálták múzeumi szempontból: beosztása és az épület minősége egyaránt nagyon rossz, továbbá bonyolult kezelői, használói jogviszonyok terhelik. Felújítása szinte egy zöldmezős beruházással érne fel. A Zichy-kastély, ahol más intézmények mellett a Kassák Múzeum működik, egyértelműen kicsi. A Gázgyárat a régóta helyhiánnyal küszködő Műszaki Múzeumnak ígérte a minisztérium, de még nem vásárolta meg, és ez is felújításra szorul. Számtalan további épületet be lehetne dobni, az egykori Tőzsdepalotától, ahol a Magyar Televízió működik, a várbeli Karmelita kolostorig és honvéd laktanyáig, ha a föld alatt összekötnék őket - mindezeknek a lehetőségeknek a felmérése és az optimális megoldás kivitelezése éveket venne igénybe. Persze örülnénk, ha részei lehettünk volna a millenniumi múzeumi rekonstrukciós programnak, de a magyar múzeumi életben messze nem a Néprajzi Múzeum helyzete a legaggasztóbb. Ha a kulturális kormányzatnak muzeológiai feladatokat kell megoldania, akkor nem velünk kell kezdeni. Elvileg egyébként fölmerülhet az is, hogy ha mindazoknak a követelményeknek eleget szeretnénk tenni, amelyeket az imént megfogalmaztam, akkor igazából egy új Néprajzi Múzeumot kellene építeni: ez óriási dolog lenne, hisz a XX. században egyetlen országos múzeum nem épült Magyarországon. Hatalmas feladat lenne, de szívesen vállalnám a XXI. század néprajzi, antropológiai múzeumának a megvalósítását, ami persze rengeteg időt és pénzt igényelne. Tudomásom szerint jelenleg Európában egyedül Genfben építenek néprajzi múzeumot: tanulmányok készültek arról, hogy a város topográfiájában hol helyezkedjen el az új múzeum, hogyan építhető fel az új múzeumi koncepció.
MaNcs: Amikor megpályázta ezt az állást, szerepelt ilyesmi az elképzeléseiben, vagy csak a meglévő épületben gondolkodott?
FZ: Időről időre fölmerül, hogy a Néprajzi Múzeum talán nem a legmegfelelőbb helyen van. 1988-89 óta szinte minden kormányváltozás első évében foglalkoztak ezzel, elsősorban a Legfelsőbb Bíróság szeretett volna visszaköltözni az egykori Kúriába, de mindig rájöttek, nem érdemes belevágni, az épület annyira át van alakítva. Ha mégis megmozdítják a múzeumot, akkor az dominószerűen érint millió más intézményt és épületet is, ami keresztülvihetetlen. Éppen ezért én a realitásokból kiindulva, szakmailag ebben az épületben gondolkodtam, bár hallatlanul szép és komplex feladat egy új múzeum felépítése. Az sem közömbös, hogy egy múzeum hol van. Alapvető, hogy központi helyen legyen. Arra törekszem, hogy ezzel a múzeummal egy mai követelményeknek megfelelő kulturális tudást közvetítsünk: szakmailag megalapozott, de élő, közönségcentrikus múzeumot akarunk csinálni. A Kossuth térnek van forgalma, az óbudai Gázgyár környékének nincs. Egyébként kormányzati és kultúrpolitikai szempontból sem rossz, ha van egy ilyen kulturális intézmény a kormányzati negyedben, az itt tárgyaló külföldi politikusok házastársi programjainak lebonyolítása szempontjából például kifejezetten előnyös.
MaNcs: Föl vannak készülve a kulturális kormányzat képviselői arra, hogy ellentmondjanak a kormányfőnek vagy stábjának?
FZ: Ezt nagyon nehéz kívülről megítélni. A kulcsszavakat tekintve - nemzeti kultúra, kulturális örökség, muzeológia, magyar tudományos élet - alapvető kifogások merülnek föl ezzel a tervvel kapcsolatban, de csak azt mondhatom, majd meglátjuk, mi lesz a mi sorsunk. Ha valóban eltökélt cél, hogy a hatalmi ágak reprezentatív épületekben megtestesülő szétválasztását demonstrálják, akkor úgy tűnik, ehhez képest kisebb súlycsoportban vannak az említett fogalmakra építő érvek. De ha arra is törekszenek, hogy csökkentsék az országgyűlési képviselők számát, akkor akár a miniszterelnökség parlamenti helyiséggondjai is enyhülhetnek.
MaNcs: Hol van az pont, ami után azt mondaná, csinálja más?
FZ: Nem szeretem ezt a kifejezést, de mindaddig harcolnom kell, amíg biztosítani lehet azt, hogy legalább a mostani körülmények között, egységes egészként működhet vagy települhet végleges, új helyre a múzeum. Ezekből sem nekem nem szabad engednem, sem a kulturális kormányzatnak.
MaNcs: Hogy lehet ebben a helyzetben szervezni a jövő évi programokat, illetve intézni az idei ügyeket?
FZ: 2000. december 31-én kívántam volna megnyitni egy óriási kiállítást az embernek az időhöz való viszonyáról, ezen el kellene kezdeni dolgozni, nem beszélve arról, hogy elnyert pályázataink vannak, azokkal el kell majd számolni. Ebben a pillanatban még nem tudom, hogyan készüljünk 2000-re, előbb az idei évet kellene megoldani. Osztályvezetői értekezleten azt mondtam a kollégáknak, feltétlenül tovább kell dolgoznunk, de alternatív forgatókönyvekkel. Ha kitesznek minket, akkor is valósítsuk meg a lekötött kiállításokat. A napokban lemondtam a holland kollégák látogatását egy holland-magyar múzeumi együttműködéssel kapcsolatban, de mást nem szeretnék lefújni, nem is kaptam rá utasítást. Igyekszem úgy dolgozni, mintha nem történt volna semmi.
Szőnyei Tamás
