Magyar Narancs: Mekkora a politika felelőssége abban, hogy a rendszerváltás kezdetétől 1995-1996-ig nagyban zajlott Magyarországon az olajozás?
Tóth Károly: A politika létrehívott egy viszonylag sikeres vizsgálóbizottságot olajügyben...
MN: De csak 1999-ben.
TK: A parlamenti vizsgálóbizottságok működését összehasonlítva ez jól működött, ami persze nem azt jelenti, hogy a büntetőfeljelentések megtételéig eljutott volna. De ez nem is volt feladata. Tartalmilag viszont nagyon messzire eljutott, az akkori kormány azonban 85 évre titkosította az iratokat.
MN: Ezt mivel indokolták?
TK: A titkosítónak a titkosítást nem kell megindokolnia. Egyszerűen megmondja, hogy mit titkosít és hány évre; 1998-2002 között amúgy ezt a mainál is könnyebben tehette. Valamiért úgy ítélték meg, az olajbizottság dokumentumai fontos és érzékeny információkat tartalmaznak. Abból a szempontból egyébként teljesen jogos a titkosítás, hogy ha felfednék az információk megszerzésének a technikáját, akkor kiderülne az összekötők neve, vagyis hogy kik voltak a beépített emberek. Ezzel a bűnüldöző szerveket hoztuk volna lehetetlen helyzetbe. Pallag László, az olajbizottság kisgazdapárti elnöke és én is a titkosítás ellen voltunk azzal a pontosítással, hogy át kell fésülni az összegyűlt, egyébként hatalmas mennyiségű anyagot, s annak a tartalmát ismertetni kell. Az Orbán-kormány titkosítása után a politika csupán felszínes nyilatkozatokat tett az ügycsoportban. Szinte semminek nem lett semmilyen következménye.
MN: Egyes számítások szerint az olajbiznisz eredményeként százmilliárdok tűntek el kézen-közön. Másrészt olyan rendőrök haltak meg, akikről a közvélemény máig úgy tudja, hogy nyomoztak, és valamire rájöttek az olajügyekben.
TK: Én, aki megismertem az olajügy titkosított dokumentumait, határozottan kijelentem: a szereplők túlnyomó többsége nem politikus. Az ügylet értelmi szerzőiről, legfelső irányítóiról és végrehajtóiról beszélek. De hozzátehetem: a "kishalak" között sem nagyon találni politikust. Ha az előbb említett feltételekkel egyszer nyilvánosságra kerül az anyag - és ebben reménykedem -, akkor néhány politikus érintettségére, kisebb vagy nagyobb szerepvállalására és közreműködésére persze fény derül.
MN: Minden politikai oldal érintett?
TK: Reálisan elképzelhetetlen, hogy csak a másik oldalon legyenek "sárosak".
MN: Az olajozásnak a törvényi szabályozás ágyazott meg, amely évekig nyitva hagyta a kiskapukat. Ebben sincs felelőssége a politikának?
TK: A rendszerváltás után volt egy gazdasági liberalizálási hullám, és a politika, sőt a társadalom azt hitte, ez jó, és nem szabad semmit korlátozni, túlszabályozni. Ennek csak egyik eleme volt az olaj, legalább ekkora jelentősége volt az egzisztenciahitelnek, ami ugyancsak egyesek hihetetlen meggazdagodásához vezetett. De említhetném a zavarosan lezajlott kárpótlást és a privatizáció kezdeti szakaszát, amikor vételár és befizetés nélkül lehetett hatalmas vagyonokhoz jutni. Nevezzük ezt a honi "eredeti tőkefelhalmozás" időszakának. Ennek egyik legkritikusabb pontja az volt, hogy nem a tulajdonos, hanem az ügyvezető volt a felelős a cégért. Ez a kulcsa ezeknek az ügyeknek, az olajozásnak is. És ennek következménye, hogy sok Kaya Ibrahimról és rengeteg Josif Totról, azaz strómanokról lehet beszélni. Ennek a része az is, hogy a Legfőbb Ügyészség olajügyben elkészítette ugyan a tulajdonosi térképet, de ezt nem adta át az olajbizottságnak, és személyiségjogi okokra hivatkozva máig nem hozta nyilvánosságra. Miközben pontosan tudjuk, hogy ezen ügyletek hasznának legnagyobb részét a tulajdonosok rakták zsebre. Ha egyszer az ügyészség is hozzájárul az ezzel kapcsolatos iratok nyilvánosságra kerüléséhez, akkor kiderülne, hogy mindössze néhány tucat ember állt a 3900 "olajcég" mögött! Mert most sokkal nehezebben lehet áttekinteni a "rendszert". Ha egyáltalán fülön csíptek valakit, az csak "kishal" volt. Volt olyan öreg néni, aki havi 80 ezer forintért ügyvezetett. Aztán ő vonult börtönbe, miközben a cégtulajdonos mosta a kezeit.
MN: Az olajbizottság mennyire volt alkalmas az összefüggések feltárására?
TK: A bizottság meg tudott ismerkedni a téma valamennyi fontos dokumentumával - kivéve az ügyészség készítette tulajdonosi térképet. A tények és információk rendőrségi, pénzügyőri, titkosszolgálati vagy ügyészségi következtetéseit már nem minden esetben kaptuk meg. Néhányan megpróbáltak úgy "könnyíteni" a bizottság munkáján, hogy teherautónyi anyagot küldtek nekünk. Ez megnehezítette a munkát. A bizottság hibája éppen az volt, hogy adott esetben hajlamos volt elveszni a részletekben. Ebbe a hibába esett Pallag László elnök is. Megpróbált néhány dolognak a mélyére ásni, mint például a Nógrádi Zsolt-ügy, vagy a békés megyei rendőrök halálával kapcsolatos ügycsoport. Ezek roppant fontosak voltak, de az egészet tekintve mégiscsak részletek. A bizottság többsége egyébként nem értett egyet a végtelen hosszú titkosítással, ezért olyan trükkökhöz folyamodott, hogy a sajtónak "kint felejtett" részjelentéseket, így a titkosítás nem használt. De ezek csak részleges sikerek voltak, mert nem a bizottság volt a titokgazda.
MN: Korábbi nyilatkozataiban azt mondta Pallag Lászlóról, hogy olyan ember, akit egy "hosszú létrával beküldtek egy nagyon sűrű erdőbe, de nem segítettek neki kijönni onnan".
TK: Tényleg nem segítettek neki, magára hagyták. Talán naivak is voltunk valamennyire. Pallag nemegyszer tényként fogadott el egy-egy kijelentést, ami hihetőnek tűnt. És a nyomozó hatóság részéről sem kapott mindig megfelelő segítséget. Végül a pereinél, amiket elbukott, sem kapott senkitől támogatást.
MN: Pallag László ezért nem hajlandó évek óta nyilatkozni a sajtónak?
TK: Személyében nagyon drágán megfizetett az olajbizottság elnöki posztjáért. A vesztes perek anyagi következményeit is teljes mértékben neki kellett vállalnia. Megértem, hogy nem szívesen szólal meg.
MN: Az, hogy az olajügyek most előkerültek, apró fellángolás csupán, vagy reális lehetőség a tisztázásra?
TK: Ha a politika megtanulja, hogy neki nincs feladata az ügy felderítésében, akkor van remény. Ha megengedi, hogy a történtek tartalma - és nem az információk megszerzésének módja - nyilvános legyen, akkor bizakodhatunk is akár. De az is fontos, hogy a politika hajlandó legyen levonni a megfelelő következtetéseket, ha a saját soraiban talál érintettet. Abban már kevésbé hiszek, hogy mindennek büntetőjogi értelemben is valódi jelentése lehet. Az elévülési idő és a bizonyíthatóság meglehetősen nagy korlát.
MN: Az ilyen és ehhez hasonló ügyek felderítetlensége miatt csalatkoztak sokan a rendszerváltásban.
TK: Ezért kértem a nyilvánosság minden fórumán az ügyészséget: hozzák nyilvánosságra, kik voltak ennek az ügyletnek a haszonélvezői. Mert a végrehajtókat, az ügyintézőket többnyire ismerjük. Az olajbizottság elkészítette a cégtérképet, az ügyészség, mint utaltam már rá, a tulajdonosi térképet, de nem volt lehetőség a kettő összeolvasására. Közben a bűnüldözők számára elvben minden lehetőség megnyílt volna. Ezt az egész olajbizniszügyet átláthatóvá, feltárhatóvá lehetett volna tenni. De ehelyett mindent titkosítottak.
