Alacsony részvétel mellett több helyen is fölényesen nyert a Fidesz az időközi önkormányzati választáson

Belpol

Polgármesteri helyeket és több önkormányzati képviselői mandátumot szerzett a kormánypárt.

Mint arról lapunk is beszámolt, több mint félszáz településen tartanak időközi önkormányzati választást tartottak június 26-án, vasárnap. A helyi választások összetorlódásának legfőbb oka az, hogy a koronavírus-járvány idején, a veszélyhelyzet alatt nem lehetett időközi választásokat tartani. Vasárnap polgármestereket, önkormányzati képviselőt és képviselő-testületet egyaránt választottak. A voksolás sok esetben haláleset miatt indokolt, de több helyen feloszlatta magát a képviselő-testület, vagy lemondás történt, esetleg összeférhetetlenség alakult vagy derült ki.

Összeszedtünk néhány példát azon települések közül, ahol különleges apropója volt a választásnak, és amelyekkel lapunk korábban is foglalkozott.

Balatonalmádiban a korábbi független városvezető, Kepli Lajos lemondása miatt tartottak időközi polgármester-választást. A Balaton-parti város nyolc szavazókörében névjegyzékbe vett 8269 választóból a Nemzeti Választási Iroda honlapjának tájékoztatása szerint 2388-an vettek részt a voksoláson, és 1501 szavazattal Fabó Pétert (Fidesz-KDNP) választották polgármesterré.

Balatonedericsen is feloszlás miatt tartottak időközi polgármester-választást és a szavazók a hattagú képviselő-testület tagjaira is voksolhattak. A névjegyzékben szereplő 894-ből megjelent 541 szavazó a két független jelölt közül Németh Lászlót választotta meg polgármesternek 383 vokssal.

Békéscsabán a választásra jogosult 3367 helyi lakosnak a 27,7 százaléka jelent meg. Alföldi Károlyra (Fidesz-KDNP) 402-en szavaztak, míg Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester 519 voksot szerzett. A békéscsabai közgyűlésben a Szarvas Péter polgármester által alapított Hajrá Békéscsaba Egyesületnek 8, a Fidesz-KDNP-nek 6 képviselője lesz a két MSZP-s és egy DK-s politikus mellett.

Budapest IV., V., VII., VIII. kerületében tartottak választást. A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta. Az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Míg a VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert.

Egerben a Fidesz-KDNP jelöltje Orosz Lászlóné nyert, a szavazatok 47,61 százalékát szerezte meg.

A Kecskemét és Dunaföldvár között található Izsákon Bozóky Imrét, a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum Egyesület jelöltjét, korábbi alpolgármestert választották polgármesterré. A választásra jogosult 4740 állampolgár mintegy 37 százaléka, vagyis 1739-en vettek részt a szavazáson, öt voks érvénytelen volt.

Az egyetlen jelöltként induló Manninger Jenő (Fidesz-KDNP), a térség korábbi fideszes országgyűlési képviselője lett vasárnap Keszthely polgármestere. a 15 760 keszthelyi szavazópolgár közül 1696 vett részt a polgármester-választáson, közülük 1510-en adtak érvényes szavazatot az egyetlen jelöltre.

Magyarpolányban szintén feloszlás miatt voksolhatott a névjegyzékbe vett 1138-ból megjelent 733 szavazó a község polgármesterére és a hattagú képviselő-testület tagjaira. A polgármester két független jelölt közül Grőber József lett 441 szavazattal.

Szegeden a Fidesz-KDNP jelöltje nyert, Ruzsa Roland a szavazatok 58,94 százalékát szerezte meg.

Szolnokon a 4-es számú egyéni választókerületben nagy fölénnyel nyert Menkó Gyula, a Szolnok Pletykafalu Közössége Egyesület elnöke. Menkó a DK-Párbeszéd-LMP-MSZP közös jelöltjét, a Jobbik által is támogatott Kovács Károlyt győzte le 70-26 arányban. Mint azt lapunk korábban megírta, Menkó személye azért érdekes, mert korábban a szolnoki MSZP-szervezet alelnöke, sőt még szocialista színekben önkormányzati képviselő is volt, most pedig a Fidesz-KDNP támogatta nagy erőkkel. A városban ezzel nemcsak maradt a kormánypárti fölény, hanem tovább is erősödött. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."