Áldozat nélkül (Ritter Ildikó, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársa)

szerző
Komenczi Balázs
publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A kutatást az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) rendelte meg, jóllehet ez egy kriminológiai jellegű anyag. Miért?

Magyar Narancs: A kutatást az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) rendelte meg, jóllehet ez egy kriminológiai jellegű anyag. Miért?

Az előző kormánytöbbség 1999. március 1-jén léptette hatályba - amint arra akkoriban előszeretettel hivatkoztak - "Európa legszigorúbb drogtörvényét". A büntető törvénykönyv (Btk.) akkori változtatásait az új kormány most készül helyrepofozni: az Igazságügyi Minisztériumban már elkészültek e módosítások módosításai, melyek rövidesen a kormány, majd a parlament elé kerülnek. Hogy erre miért is van szükség, arról a pár hónapja az Országos Kriminológiai Intézet által készített hatásvizsgálat is választ ad. A kutatást interjúalanyunk jegyzi.

Ritter Ildikó: Az ISM (immár Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium - a szerk.) egyik szerve a kábítószerügyekért felelős helyettes államtitkárság, amelyet még a Fidesz-kormány hozott létre 1998-ban. Magyarországon 2000-ig nem létezett semmiféle drogstratégia, az államtitkárság feladata többek között ennek a megalkotása volt. 2000 végére haladó szellemű drogstratégia született, amit a parlament ellenszavazat nélkül fogadott el, ez elsősorban a megelőzésre és a kezelésre fókuszál, a beavatkozások tekintetében pedig a kereslet- és kínálatcsökkentés egyensúlyára helyezi a hangsúlyt. Valamelyest a jelenlegi jogszabályi környezetet igyekszik ellensúlyozni, bár a kínálat csökkentése e stratégia szerint is teljes mértékben a rendvédelmi szervek hatáskörébe tartozik. Az 1999-es drogtörvény módosításáról ugyanis szó sem lehetett, azt nem fogadta volna el a Fidesz-kormány. Így csak az került a dokumentumba, hogy a drogtörvényt monitorozni kell: meg kell vizsgálni az alkalmazhatóságát, és azt, hogy eléri-e a kívánt társadalmi célt. Az államtitkárság már harmadik éve jelentést ad ki, amelyben évről évre megpróbálja összegezni a kábítószer-problémáról való ismereteinket. Tavaly sikerült beletennünk egy olyan részt, amiben az államigazgatási szervek nyilatkoznak a ´99-es módosításokról. Egy részük azt mondta, amit saját szervezetpolitikai szempontjából mondania kellett, a nyilatkozatokból objektív képet tehát nem kaphattunk. Felmerült, hogy szükség lenne a jelenség pártatlan vizsgálatára. Egyazon kormányzati ciklus alatt az egyik minisztérium hoz egy szigorú törvényt, a másik pedig azt vizsgálat tárgyává teszi: a kábítószer-probléma kriminálpolitikai kezelése kapcsán nagyon megosztott a társadalom és a szakma is.

MN: Mi volt az 1999-es szigorítás alapvető célja, és milyen eszközöket alkalmaztak ennek érdekében?

RI: A jogalkotó szerint a cél a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása volt az elrettentés kriminálpolitikai eszközével, illetve a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépés. Emelkedtek a büntetési tételek mind a fogyasztói, mind a forgalmazói magatartást megvalósítóknál. A fogyasztás - a közhiedelemmel szemben - addig is büntetendő volt: a "megszerez" és a "tart" cselekményekből adódóan a fogyasztást is szankcionálták, csakhogy most a "fogyaszt" kifejezés is belépett a jogszabályi környezetbe. Az egyik legmarkánsabb változtatás a megelőző gyógykezelés lehetőségét elvette az alkalmi fogyasztóktól, és csak a függő fogyasztók számára tette lehetővé. A Btk. mellett a büntető eljárásjogi törvényt is módosították. Az ügyészeknek azt megelőzően is volt lehetőségük a vádemelés halasztására fiatalkorúak esetében, amennyiben öt évnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekményt követett el az illető. A büntető eljárásjogi törvény módosításakor lépett be, hogy felnőttkorúakkal szemben is lehet alkalmazni ezt: háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűncselekmény esetén az ügyész mérlegelhet, és ha szerinte a büntetés felesleges lenne, elhalaszthatja a vádemelést.

MN: Egy szimpla fogyasztásnál például?

RI: Igen, de ha a fogyasztás mellett a felnőttkorú elkövető megkínálja a barátját is, az már nem fér bele a három évbe. Egy és három év között lehet megszabni a vádemelés elhalasztásának az időtartamát, és pártfogó felügyeletet kell elrendelni. Emellett magatartási szabályként előírható, hogy vegyen részt valamilyen kezelésen.

MN: A fogyasztó tehát elkerülheti a börtönt.

RI: Csupán kábítószer-fogyasztás miatt senki nem került börtönbe.

MN: Pedig ez keltette a törvénymódosítás után a legnagyobb riadalmat.

RI: Ha halmazat áll fenn, és a kábítószerrel való visszaélés bűncselekményen belül a fogyasztás mellett megvalósul mondjuk az átadás, a kínálás mint elkövetői magatartás is, vagy az illető ellen más bűncselekmény, teszem azt lopás miatt is indult eljárás, akkor lecsukhatják, de ez már egy másik dolog. Ezekben az esetekben jóval súlyosabban büntetendő bűncselekményekről van szó, ahol már kiszabható a végrehajtandó szabadságvesztés. Csak fogyasztásért, büntetlen előélettel - ha semmi mást nem tett az illető, csak szerzett valamennyi kábítószert, amit megtaláltak nála, vagy egyszerűen fogyasztott - még a módosítás után sem kapott senki végrehajtandó szabadságvesztést.

MN: Ha mondjuk társaságban körbead valaki egy füves cigarettát, megkínál, átad stb., akkor teljesül a halmazat.

RI: Igen, valóban teljesül, de ilyen jellegű cselekmény miatt senki nem kapott börtönt. Ahol sima fogyasztói magatartás volt, ott ez nem fordult elő. A vizsgálatban is láttuk, hogy a jogalkalmazók jelentős része pozitívan áll a fogyasztási ügyekhez, nem látják célravezetőnek az ilyen mértékű büntetést, sok esetben még azt sem, hogy egyáltalán büntetőjogi eszközökkel kezeljék a fogyasztást. Az esetek egy részénél az ügyészek éltek a vádemelés elhalasztásával. A legvégső esetben, ha bíróság elé kerültek az ügyek, akkor a tárgyalás mellőzésével megrovást alkalmaztak, vagy, ha nagyon szigorú volt a bíróság, próbára bocsátotta az illetőt.

MN: A törvényi szabályozás és a joggyakorlat között tehát jelentős eltérést tapasztalhatunk?

RI: Közel 150 interjút készítettünk ügyészekkel, rendőrökkel. A jogalkalmazók jelentős része úgy gondolja, a kábítószer-fogyasztás önmagában nem elsődlegesen kriminális probléma. Az igazságszolgáltatás a függőkkel például nem tud mit kezdeni. Magát a fogyasztást kis súlyú cselekménynek ítélik, ahol teljesen felesleges az egy-másfél évig tartó eljárás a maga hatalmas költségeivel. Elterjedt egy olyan attitűd, miszerint teljesen értelmetlen túlkriminalizálni ezt az egészet. Jellemzően azok mondják ezt, akik sok ilyen üggyel foglalkoznak. A jogalkalmazók, ha megtehetik, a lehető legkisebb büntetést próbálják kiszabni a fogyasztói magatartást megvalósítókra, például a megrovást. A kérdés az, hogy kivel szemben alkalmazzák, és kivel szemben nem. Ez már egyéni mérlegelésen múlik. Meg azon, hogy kinek van jó érdekérvényesítő képessége, olyan ügyvédje, aki ezt ki tudja neki harcolni, és ki az, aki azt sem tudja, hogy milyen lehetőségei vannak. ´k sokszor azt teszik, amit mondanak nekik. Kiszolgáltatottak lesznek a rendvédelmi szerveknek. Az ilyen emberek ügye fogyasztás esetén általában bíróság elé kerül, míg a többieké ügyészi szakban megszűnik. Az előbbiek sokkal nagyobb eséllyel kerülnek bíróság elé, és a legrosszabb esetben próbára bocsátják őket.

MN: A kábítószer-fogyasztás esetében arányos-e a bűncselekmény súlya az érte kiróható ítélet nagyságával?

RI: Ezen lehet vitatkozni. A kriminológia a drogfogyasztást áldozat nélküli bűncselekménynek nevezi, hiszen az elkövető és a sértett ugyanaz. A fogyasztással az elkövető senki másnak nem okoz kárt, csak - közvetve - saját magának. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a társadalmi megítélés miatt jelenleg nem tudnánk átvinni egy olyan törvényt, ami a fogyasztást nem büntetné. Az emberek, főként az idősebbek, nem ismerik a jelenséget, féltik a gyerekeket, és azt gondolják, hogy így megoldódik a probléma. De az áldozat nélküli bűncselekményeket a jog eszközeivel nem lehet visszaszorítani. Korábban az alkoholtilalmak voltak ilyenek, vagy a szexuális identitással kapcsolatos büntetések.

MN: A törvény egyrészt a keresleti, másrészt a kínálati oldalon próbált hatást elérni. A szigorítás után hogyan változott a helyzet kínálati oldalon?

RI: A szervezett formában forgalmazók felderítésének aránya nem változott. A módosítások előtti törvény szerint a mennyiségi határok jóval magasabbak voltak, többet lehetett birtokolni csekély mennyiség gyanánt. A szigorítással levitték e határokat, sokkal kevesebb lett a "csekély mennyiség". Azt tapasztaltuk, hogy emiatt növekedett a forgalmazói magatartási oldalon azon esetek száma, ahol csekély mennyiséggel bukott le valaki. Tehát abszolút piti dílereket fogtak el, gyerekeket, akik megvették a füvet, és a buliban vagy a diszkóban együtt elszívták. Vagy valaki vett pár darab ecstasy tablettát, mert a többiek megkérték rá. Ha egy ilyet elkaptak, akkor ő már forgalmazta a kábítószert, kereskedett vele. A csekély mennyiség azt jelzi, hogy leginkább ezek akadtak fenn a hálón, az igazi nagy elosztók kevésbé. Ez alapvetően egy olyan biznisz, amihez nem tud hozzáférni a rendőrség. Nemzetközi becslések szerint a világban lévő kábítószernek mintegy 10 százalékát képesek a hatóságok lefoglalni. Ez egy mérhetetlenül jól jövedelmező üzlet világszerte, és olyan mértékben van benne a gazdasági élet, az igazságszolgáltatás, hogy nincs esély felszámolni a büntetőjog és az igazságszolgáltatás eszközeivel.

MN: Milyen mértékben valósultak meg a módosítások céljai?

RI: A kábítószer-fogyasztás viszszaszorítása kizárólag büntetőjogi eszközökkel nem lehetséges. Ha ehhez nem társul megfelelő kezelési, megelőzési, ártalomcsökkentő politika, soha nem érünk célt. Ostobaság a büntetőjogra hárítani a probléma megoldásának felelősségét. A kábítószer-fogyasztás egészen bizonyosan nem szorult vissza, bár az egyes vizsgálati eredmények különböző képet mutatnak. Az egészségügyi statisztikai adatok szerint 1999 és 2000 között minimálisan nőtt az egészségügyi intézményekben kezelt drogfogyasztók száma. Ez a "drogstatisztika", ami csak azokat veszi figyelembe, akik egészségügyi intézményben kezelésen megjelentek. 2000 és 2001 között a megjelentek száma valamelyest csökkent - lám, visszaszorult a probléma, mondja a felületes szemlélő. Csakhogy közben volt egy komoly változás az adatgyűjtés rendszerében: kimaradtak az ártalomcsökkentő programokban (tűcsere-, methadonprogramok) részt vevők a statisztikákból. Problémát jelent az is, hogy a jelen pillanatban még mindig aggregált adataink vannak: egy-egy intézmény összesített adatot ad, nincs egy olyan lapjuk, amit minden egyes betegre kitölthetnének, és meg lehetne nézni például, hogy ugyanaz a személy még nyolc intézményben megjelent. Az tehát, hogy statisztikailag ugyanannyi drogost kezeltek, nagymértékben az adatgyűjtési rendszer változásával függ össze. Csökkent viszont az újonnan kezelésen megjelentek száma. A törvénymódosítással és annak rossz kommunikációjával sikerült elérni, hogy rejtettebbé váltak a drogfogyasztók, nehezebb eljutni hozzájuk, kevésbé mernek segítséget kérni. Ráadásul a kezelő intézmények taj-számot kezdtek kérni tőlük, ezek ugyanis akkor kapnak OEP-támogatást a kezelés után, ha be tudják mutatni a beteg taj-számát. Elterjedt a drogosok között, hogy ennek alapján be tudják őket azonosítani a rendőrök. Mindemiatt rejtettebbé váltak a drogfogyasztók. Ez nagy baj, mert az alkalmi fogyasztóként induló gyerekek jóval később jutnak el valamilyen intézménybe, mint kellene. Minél korábban nyílik lehetőség a beavatkozásra, annál nagyobb az esély a baj megelőzésére; utána már csak kezelni lehet, és tudjuk, hogy a kezelések kis százalékban hoznak igazi eredményt. Az intravénás droghasználók nem jutnak megfelelő segítséghez. Most van folyamatban egy kutatás az intravénás droghasználat magyarországi jellemzőiről, amiből egyértelműen kiderült, hogy még mindig létezik a közös tű- és anyaghasználat, ami a fertőző betegségek, a hepatitis, a HIV terjedésében nagy szerepet játszhat. Ezek a fiatalok kevésbé láthatók. E tekintetben negatív a törvény hatása. Ha a kriminálstatisztikai adatokat nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az ismertté vált kábítószeres bűncselekmények növekedésének üteme 1999 óta csökkent. Itt az áll a háttérben, hogy meghoztak egy borzasztó szigorú törvényt, viszont a rendőrséget nem fejlesztették. A rendőrség eredeti állapotában pedig nem tud jelentős mértékű növekedést produkálni. Hoztak egy szigorú törvényt, és semmilyen eszközt nem rendeltek a végrehajtáshoz. Pedig egy drogfogyasztó figyelembe veszi a lebukás kockázatát. Ha az csekély, akkor mindegy, hogy milyen szigorú a törvény. Ha kevésbé szigorú a törvény, ugyanakkor nagy a lebukás esélye, kétszer meggondolom, hogy mit csinálok.

MN: Az alkalmi droghasználókról van valamilyen becsült adat?

RI: Erre statisztikai módszerrel lehetetlen válaszolni, de a különböző információk azt mutatják, hogy nem szorult vissza az ilyen droghasználat. A kábítószer-fogyasztás ugyanúgy terjed, egyre több az alkalmi fogyasztó. Azt is tudnunk kell, hogy az alkalmi fogyasztók jelentős része elmúlik huszonéves, családot alapít, és elfelejti, hogy ő valaha is használt kábítószert. Egy szűk réteg pedig rajta marad a szeren, függővé válik. Ez az igazán aggasztó jelenség.

Komenczi Balázs

szerző
Komenczi Balázs
publikálva
2002/36. (09. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra