Magyar Narancs: Honnan jött az ötlet?
Ákos: Tesztelni akartam a napot. Magamat, a tüntetőket, Feldmájer úr és a vele vitatkozók igazságát (Feldmájer Péter, a Mazsihisz vezetője azt tanácsolta az ünnep előtt, hogy a zsidó származásúak maradjanak otthon; ezzel több más zsidó szervezet vezetője nem értett egyet - L. B.), a kormányfő állításait a magyarországi antiszemitizmus jelen állásáról. Kíváncsi voltam, milyen következményei lehetnek személyes viszonylatban. Nem tudom, mennyire befolyásolt, hogy a neveltetésemben volt egy adag antiszemitizmus is. A terv az volt: fogom a kölcsönkért kipát, és bejárom az ünnepségeket. Természetesen kokárdát is viseltem, hiszen ez az ünnephez tartozik.
MN: Voltak elképzeléseid arról, mik történhetnek veled?
Á: Csak annyit sejtettem, hogy valószínűleg nem lesz teljesen atrocitásmentes. Már tizennegyedikén este kocsiba ültem, de mire kiértem a rendőrpalotánál tüntetőkhöz, ott már senki sem volt. A Kossuth térre mentem, a kerítés szokott pontjánál hat-nyolc ember álldogált, kérdeztem tőlük, tud-ják-e, merre van valamilyen megmozdulás. Egy néni segített, majd nevetve megkérdezte, hogy mi az ott a fejemen. Másnap a Nemzeti Múzeumnál kezdtem. A közönség egyértelműen jobbos volt, csíkos és magyar zászlókat láttam vegyesen. Nem nagyon törődtek velem, talán tíz perc után jött egy "bezzeg a palesztinokkal Izraelben..." mondattöredék, később egy "ezt szándékosan csinálja", ennyi. Később egy 50-60 körüli néni odajött és jelezte, szép, hogy kijövök, de egy kokárdát kitűzhettem volna. Megmutattam, van rajtam a kabát alatt, ezt örömmel nyugtázta. Próbáltam meggyőzni, hogy a kezében tartott árpádsávos zászlóval van némi probléma. Egy fiatalember beszállt, mindketten teljesen kulturáltan vitáztak velem, de az érvelésre nem voltak túl nyitottak. Aztán csatlakozott egy felpörgöttebb srác is, azt kifogásolta, hogy a holokausztról milyen sok szó esik, Trianonról pedig nem szabad beszélni. Közben néha civilek és fotósok az arcomba nyomtak egy kamerát. Aztán mozogtam tovább a városban, a Tabánban jártam egy rendezvényen és a Demszky-féle tojásdobálós műsor elejét is megnéztem, de semmilyen reakciót nem tapasztaltam. Kettő körül átmentem a Hősök terére.
MN: Volt vészforgatókönyv erre a helyszínre?
Á: Nem volt. Az elején nem is történt semmi különös, oldalról-hátulról néztem, ahogyan az angol előadó beszélt.
MN: A holokauszttagadó Irwing jelenlétét nem érezted atrocitásnak?
Á: Nyilván az is sértő, megalázó, ha emberek egy olyan faszit hallgatnak, aki a közösségem elementáris sérelmét kétségbe vonja. Különösen annak fényében, hogy ha valaki ezt Trianonnal csinálná, akkor a magyaroknál rögtön felmegy a pumpa. De ott valahogy úgy voltam vele, hogy az még elfogadható, ha azt mondják: "menj innen, nem vagy ide való, mi nem szeretjük az ilyet". Sőt, úgy véltem, hogy akkor nem fognak összerugdosni, ha el tudják, el merik mondani nekem az érzéseiket.
MN: Elmélyülten figyeltél, mintha mi sem lenne természetesebb?
Á: Mászkáltam, hogy legyen valami interakció. Nem éreztem feszültséget, de egyszer csak valaki azt kérdezte: "Eltévedtél?" "Lehetséges" - feleltem és mentem tovább, amikor ebből a négy-öt fős csoportból egy nagyon jó bőrben lévő srác utánam szólt, hogy "a kurva anyád". Azt hiszem, ezzel szakadt át a gát, rögtön pezsgés lett körülöttem.
MN: Nem jutott eszedbe, hogy ledobd az inkognitót?
Á: Ott már nem is tekintettem inkognitónak. Amikor meg az embert elküldik az anyjába, már semmin nem gondolkodik, csak érez. Bennem speciel egy csomagban jött a félelemmel a méreg. Kértem, hogy az anyázást mellőzzük, öszszeszólalkoztunk, majd az egyik tag megfogta a karomat. És ha a harmadik nem egy rendező, akkor jó eséllyel verekedés, aztán verés lett volna a folytatás. Szerencsére ő közénk állt, kérte, hogy menjek odébb. Megtettem. Aztán volt mindenféle, például odaállt mellém egy honvédruhába öltözött srác, nézett előre, majd a kezében lévő zászlórúddal a lábfejembe szúrt. Szerencsére érzéketlen helyen, így azt hittem, hogy csak szerencsétlenkedik. De nem, kiderült, hogy igencsak ingerült a jelenlétem miatt. Egy kis vita volt, majd valahogy vége lett, talán egy rendező elvezette.
MN: Ez volt a legélesebb helyzet?
Á: Később egy kis tér alakult ki körülöttem, egy biztonsági mindig a közelemben állt. Az emberek beszólogattak, hogy megzavarom a rendezvényüket. Egy lány úgy próbálta békésebbé tenni a helyzetet, hogy kérdezgetett és szidott három méterről. Az első kötekedő csoport előttem volt pár lépéssel, és az anyázós tag próbált visszajutni a közelembe, de a biztonsági barátja nem engedte. Végül idejött, és le akarta magát velem fényképeztetni úgy, hogy átkarolja a nyakamat. Ezt nem hagytam, mert nem tűnt biztonságosnak, és nem szeretem az olyan ember fizikai közelségét, aki az előbb még meg akart verni. Végül meglett a fotó.A honvéd srác közben folyamatosan beszólogatott, valamit énekelt, biztos olyasmit, aminek rosszul kellett volna esnie, de nem ismertem fel. Végül ő és egy másik ember a zászlójával elkezdtek betakarni, erre odébb léptem. Elkezdett valami kavarodás kialakulni, dobáltak hátulról apróságokkal, talán le is próbáltak köpni, legalábbis olyan szemerkélést kaptam, mint amikor oviban köpködtünk. Úgy tűnt, hogy a rendezőknek hamarosan össze kell verekedniük miattam jó pár emberrel. Így, amikor megkért az egyikük, hogy menjek el, mondtam, hogy oké. Nem bíztam benne, hogy a biztonságiakon kívül bárki megvéd. Elindultam keresztbe a Dózsa György úton, amikor valaki hátulról meglökött. Megfordultam, ekkor leköpött. Erre én is meglöktem és leköptem. Elrohant. Ez részben ösztönös volt, másrészt tudom, hogy ha ezt az ember nem teszi meg, akkor utána egy kis mentálhigiénés önkezelésre szorul. Számomra ez volt az adekvát reakció.
MN: Mindenki elhitte, hogy zsidó vagy?
Á: Általában igen, de néhányan tippelgettek. Volt olyan vélekedés, hogy ha zsidó lennék, nem mertem volna kijönni. Valaki azt tippelte, az Apró-klán pénzel. Egyesek felvetették, hogy provokátor vagyok, és ne nyúljon hozzám senki, mert nyilván kamerák veszik az egészet, erre megy ki a játék.
MN: Azzal indultál el otthonról, hogy az eredményről beszámolsz a nyilvánosságnak?
Á: Nem, később meg már nem is volt nagyon időm ezen gondolkozni. De mivel tanulságosnak tűnik, végül megtettem.
MN: Mik voltak az utólagos reakciók?
Á: Jött olyan kritika, hogyan merek ilyet csinálni, mert ez lejáratja a zsidóságot, mások szerint meg tökös dolog volt. Mindkét vélekedés szerint a zsidóságot képviseltem, ami egy kicsit meglepett. Egyébként úgy tűnik, majdnem mindenki azt magyarázza a történetbe, amit előzetesen gondolt. Valakinek az jött le, hogy alig van antiszemitizmus, hiszen egész nap ott voltam a városban, és lényegében nem lett semmi bajom. Másokat meg az egész arról győzött meg, hogy veszedelmesen burjánzik. De mindkét oldalról szinte általános vélekedés, hogy ha a MIÉP-nél esetleg összerugdosnak, ne csodálkozzak. Olyanra nem emlékszem, hogy valaki meglepődött volna, milyen sok vagy milyen kevés atrocitás ért, és emiatt változtatott volna a véleményén.
MN: Mi a te konklúziód?
Á: Az, hogy félni kibaszott rossz.
