Az Országgyűlés Hivatala nem vizsgálja ki, hogyan hallgathatták le Karácsonyékat

  • narancs.hu
  • 2019. október 2.

Belpol

Mert nem tartozik feladat- és hatáskörébe.

A múlt héten mi is megírtuk, hogy egy kiszivárgott hangfelvételen Karácsony Gergely többek között arról beszél, hogy milyen a viszonya az MSZP-vel, és miért nem sikerült Zuglóban az utolsó percig egy teljes körű ellenzéki megállapodást tető alá hozni, és ebben milyen szerepet játszott Tóth Csaba, a helyi szocialisták fő embere. Karácsony ezzel kapcsolatban olyanokat mondott, hogy: „Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak”.

A felvétel nyilvánosságra kerülésekor Karácsony azt mondta, a hangfelvétel manipulált, összevágott, a mondatait nem a nyilvánosságnak szánta és a Fidesznek állhatott érdekében nyilvánosságra hozni.

Három nappal később Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítette, hogy a felvétel megvágott és manipulált, majd közölte, hogy azt a képviselői irodaházban készítették, méghozzá a párt elnökségi ülésein. Nem is egyetlen alkalom alapján készülhettek, tehát valaki vagy valakik rendszeresen lehallgatták az üléseket. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek, tiltott adatszerzés miatt.

A hvg.hu ezért megkérdezte az Országgyűlés Hivatalát, hogy vizsgálják-e a "titokban rögzített hangfelvétel keletkezésének körülményeit", hiszen azok a Párbeszéd állítása szerint a képviselői irodaházban történtek, ami egy nemzetbiztonsági védelem alatt álló épület, ahová csak előzetes engedélykéréssel lehet bejutni.

A parlamenti sajtóiroda a lapnak azt válaszolta, nem vizsgálják az ügyet, mert az "nem tartozik a Hivatal feladat- és hatáskörébe".

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.