A nélkülözhetetlen Szivek Norbert

Az ügyes főkamarás

  • Rácz Tibor
  • 2017. augusztus 13.

Belpol

Magyarország első számú vagyonkezelője, Szivek Norbert neve sokszor felbukkan, például évtizeddel ezelőtti hotelvásárlások, vagy, mint mostanság, Budapest ingatlanpiacának letarolásakor is. Fontos emberek ismerőse, az állami bankok előszeretettel hitelezik projektjeit. De a NER-ben nincsenek véletlenek.

Szivek Norbertre a magyar sajtó a „sztármenedzser” jelzőt akasztotta. Az üzletember a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vezérigazgatói posztja mellett nemcsak a megbízatásokat halmozza – tagja a Magyar Villamos Művek, a Magyar Posta, a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség, a Richter Gedeon, a Panrusgáz igazgatóságának, rá­adásul még a Mol és a Nemzeti Reorganizációs Kft. felügyelőbizottságába is bekerült –, hanem a honi ingatlanpiac egyik cápája is. Éppen ezért a 24.hu által kiszámolt több mint 7 millió forintos havi keresete, amely az említett cégekben betöltött pozícióiért jár, alighanem zsebpénz a számára. A nagy bevételi forrás az ingatlanbiznisz, ez manapság már-már a rendszerváltás privatizációs hullámának mámoros hangulatát idézi.

 

Betyárok közt

Pedig a nagy kormányzati megbecsülésnek örvendő Szivek Norbert majdhogynem korpa közé keveredett. A Club Siófok Idegenforgalmi Kft. (CSI), amely lassan egy évtizede felszámolás alatt áll, hajdan szállodát is tulajdonolt. A sop­roni Lőver körúton fekvő Hotel Maroni a Hunguest Hotels tulajdona volt, majd onnan került a Club Siófokhoz 2006 decemberében. A CSI-t az év januárjában alapította Szivek Norbert, de a cég még a Hotel Maroni megvétele előtt átkerült a seregélyesi Kunszt Kázmér Ottóhoz – neki a későbbiekben még lesz szerepe Szivek üzleti ügyeiben.

A hotel mára düledező, lerabolt ingatlanná vált, a fedél nélküliek táborhelye. A CIB Bank ingatlanportfólióját kezelő Recovery Zrt. egymilliárdos áron árulja a 180 szobás épületet. A kétezres évek második felében a CIB volt az egyik legnagyobb hitelezője a szállodavásárlásoknak, de az Erste és az UniCredit is hitelezett hasonló – és azóta befuccsolt – projekteket. 2006-ban az Erste közel 80 millió eurós kölcsönt adott annak a Taverna-csoportnak, amelynek egyik akkori tulajdonosa, az Újpest FC mögött álló ciprusi Sparceas Ltd. is szereplője volt egy a CIB-et és az UniCreditet érintő csalássorozatnak. Idén májusban a futballklub és a Taverna-csoport akkori tulajdonosát két év felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azért, mert egy érdi közjegyzőhelyettes segítségével visszadátumozott okiratokkal 2 milliárd forinttal húzta le a CIB Bankot.

Nos, ebben a céghálóban tűnt fel Szivek Norbert, aki 2015 februárja óta az MNV vezérigazgatója. Szivek a Taverna-csoport két cégében, a City Budapest Idegenforgalmi Ingatlanhasznosító Kft.-ben és a Taverna Holding Befektető Zrt.-ben 2013–2014-ben volt igazgatósági tag Tolnai Sándorral és a másik tulajdonossal, Csehi Istvánnal együtt. E két vállalkozást Szivek megjelenése után, 2014 áprilisában a kormány „stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté” minősítette, majd ugyanígy határozott a cégcsoport további két vállalatáról is. Ezt követően a cégeket a felszámoló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. vette át. A cégcsoport ingatlanos cége egyébként még mindig a Sparceas Ltd. tulajdonában van.

Beágyazódás

A Németországban érettségizett, majd a mannheimi egyetemen jogi, illetve itthon közgazdasági diplomát szerző Szivek annak ellenére kerülhetett magas pozí­cióba a harmadik Orbán-kormány idején, hogy rövid ideig szocialista vonalon is ügyködött: részt vett az önkormányzatoknak közvilágítást kínáló Elmib Zrt. magánosításában, mely cég a Heti Válasz szerint így az MSZP expénztárnokának, Puch Lászlónak az érdekkörébe került. Megtette persze a magáét a másik oldalon is, például Kisvárdán a csődközeli szeszipari vállalat reorganizációja mellett tető alá hozta az adásvételt is, amelynek során a cég a jelenlegi szlovák tulajdonosi körhöz került.

Az állami vagyonkezelő vezetői székébe éppen a kisvárdai Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ültette a nagy simicskátlanítás kezdetekor, 2015-ben. De Szivek nem tétlenkedett az azt megelőző években sem: Svájcban volt vagyonkezelő cége az adóparadicsomként elkönyvelt Zug városában. Ez azóta tudható, hogy a Heti Válasz előbb megírta, hogy Szivek az ellenőrzése alatt tartja az offshore céget. Szivek pert indított emiatt, de elveszítette, mivel kiderült, tényleg ő a cég tulajdonosa – ezek után döntött a társaság fölszámolásáról.

Szivek azonban az MNV élére történt kinevezése után indult be igazán. A Magyar Golfszövetség elnöki posztját is betöltő Szivek neve egyre nagyobb üzletekben és egyre befolyásosabb szereplők társaságában bukkant fel. Együtt látták tárgyalni például Orbán Viktor vejével, Tiborcz Istvánnal, aki nemcsak az ingatlanbiznisz egyik legnagyobb haszonélvezője a Nemzeti Együttműködés Rendszerében, de korábban számos nagyvárosban a hozzá köthető cég, az Elios Innovatív Zrt. újította fel a közvilágítási hálózatot (lásd: Fényből nyert milliárdok, Magyar Narancs, 2015. január 22.). Az nyilván csak véletlen egybe­esés, hogy Szivek korábban szintén nyomult ezen a piacon; az EnerIn Energia Innováció Kft. (ma már a 2011-es átalakulás után: zrt.) egy belize-i és egy ciprusi offshore cég tulajdona volt, amely aztán Szivek édesapjának a birtokába került, onnan pedig három Szivek-érdekeltség tulajdonába, míg 2011 és 2013 között a zrt.-vé lett EnerIn a Szivek-birodalom egyik fő vállalkozásáé, a Cretum Holding Kft.-é volt. Utóbbi cég éppúgy az V. kerületi Hercegprímás utca 12. számú épület félemeleti irodájába volt bejegyezve, mint a valamiképpen a Szivek-cégbirodalomhoz köthető vállalkozások nagy része is.

 

Összefonódások

A magyar ingatlanpiacot lassan, de biztosan bekebelező miniszterelnöki vő, Tiborcz István és Szivek Norbert kapcsolata ismert a sajtó előtt (lásd: Különös dolgok történtek az állami vagyonkezelő vezérigazgatójával, magyarnarancs.hu, 2016. június 6.): együtt szerezték meg a Pesti Vigadó melletti Mahart-házat és az azt körülvevő teljes tömböt, mégpedig a Magyar Export Import Bank (Eximbank) bődületes nagyságú, 15 milliárd forintos hitele segítségével. E bank előszeretettel támogatja a Fidesz-közeli személyekhez köthető felvásárlásokat, de ennek a konstruk­ciónak van egy külön bája is. Az ingatlant tulajdonló cég a Hercegprímás utcába bejegyzett Fortuna Prince Kft., valamint a Viona Projekt Kft. birtokába került, és van egy kisebb részesedése az épületben Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak is. A Fortuna Prince a Lexan Holding Vagyonkezelő tulajdona lett idén áprilisban. A Győrben bejegyzett Lexan a Szivek-cégeket korábban vezető Bajor András Gyulától április elején átkerült Bolevácz Éva ügyvédhez. Így a Lexanon keresztül – papíron – Bolevácz irányítja a Hercegprímás utcába bejegyzett teljes céghálót. Az ügyvédnő, aki következtetéseink szerint Szivek egyik bizalmasa – mondhatni, intézője –, a Bázis Holding Zrt. nevű vagyonkezelőben együtt ül az igazgatóságban Lenk Géza Györggyel, aki egyben tulajdonosa is a cégnek. Emiatt pedig érdekes kérdést vet fel a Szivek–Tiborcz-pároshoz kötődő cégcsoportnak nyújtott 15 milliárdos Eximbank-hitel: Lenk Géza ugyanis az Eximbank egyik igazgatósági tagja is. A hatalmas ingatlantömb másik tulajdonosa, a Viona Projekt a Szivek-birodalomhoz kötődő Rusernit Befektetési és Vagyonkezelő Kft.-től került át ahhoz a BDPST Ingatlanforgalmazóhoz, amelynek cégbejegyzési illetékét a miniszterelnök veje személyesen fizette be, s Tiborcz azóta sem cáfolta meggyőzően a sajtóban, hogy a cég hozzá kötődik.

Az Eximbank egy másik – s egyben szintén az V. kerülethez kötődő – vezetője Puskás András üzleti vezérigazgató-helyettes, aki Rogán Antal polgármestersége idején a kerület alpolgármestere volt. A kerülettel egyébként is állandó jó viszonyt ápoló Szivek család tagjaihoz köthető Spielberg Ingatlanforgalmazó Kft. egy 95 négyzetméteres Mérleg utcai ingatlanhoz (amelyet 45 millió forintra becsültek) 31 millióért jutott. Az önkormányzat eladott akkor a Spielbergnek egy Október 6. utcai 40 négyzetméteres ingatlant is, amelyért 12,3 millió forintot fizetett a cég.

Egy másik, szintén Belváros-Lipótváros területén, igen frekventált helyen található épülettömb a Szervita téri úgynevezett Török Bankház, amelybe, a Mahart-tömbhöz hasonlóan, szintén szállodát terveznek az ingatlanzsenik. Az épületet egy olyan cég birtokolja, amely a Taverna-csoport egyik korábbi vezetőjének, Vécsey Róbertnek és Fintha-Nagy Ádám ügyvédnek a tulajdona. A félállami Gránit Bank besegített az ingatlanvásárlásba mintegy 2 mil­liárd forintos hitellel. A Sziveket körülölelő céghálózatban azonban feltűnt egy olyan név is, amely rámutathat a kapcsolatra, ami miatt a Gránit Bank előszeretettel finanszírozza a Szivekhez kötődő projekteket. (Már azon kívül, hogy Szivek az állami vagyon fő kezelője, s hogy a cég másik tulajdonosa, Fintha-Nagy Ádám ügy­véd az V. kerületi ingatlanosztogatás egyik nagy nyertese – mellesleg Kulcsár Attila ügyvédje.) Vagács András is feltűnik ebben a bonyolult céghálóban, akinek a szerepe azért lehet érdekes, mert életének egy jelentős részét a budapesti Le Meridien Hotelt korábban birtokló Yuli Ofer izraeli üzletember tulajdonában lévő Central Euro­pean Estates (CEE) cégeinél töltötte. Vagács korábban együtt vezette a jelenleg felszámolás alatt álló ZUGLÓ Irodacentrum Ingatlanforgalmazó Kft.-t azzal a CEE-nél is vezető pozíciót betöltő Germán Istvánnal, aki 2012-től 2016 januárjáig a Gránit Bank vezető tisztségviselője volt (a Gránit 2013-tól állami résztulajdonban van). A Gránit Bank pont ebben az időszakban döntött arról, hogy az ingatlanos megaprojektet 2 milliárdos hitellel támogatja meg.

Sziveknek sikerült megszereznie a seregélyesi kastélyhotelt is, erről többek között lapunk is beszámolt, és a sajtó talán jól sejti azt is, hogy idővel ez az ingatlan is a Tiborcz-birodalomba szervül. A Kastély Hotel Seregélyes Vendéglátóipari Kft. korábbi tulajdonosa 2001-től Kunszt Kázmér Ottó volt. Igen, az a Kunszt, akiről cikkünk elején már szó esett; aki 2006 végén névleg átvette Szivektől a Club Siófok Kft.-t néhány nappal azelőtt, hogy az milliárdos hitelt vett fel és megvásárolta az azóta tönkrement Hotel Maronit Sopronban.

A Dunakanyarban az egykori lepencei strand fölé épített félig kész luxushotelre is rátennék a kezüket – legalábbis a Heti Válasz erre következtetett cikkében abból, hogy Lingvai Brigitta, Szivek egyik bizalmi embere tulajdonolja a Hotel VSGRD-ot, amely cég neve kísértetiesen hasonlít a Tiborczhoz kötött BDPST Ingatlanhasznosító nevéhez. Amúgy a CIB-es Recovery Zrt. árverési listáján szerepel egy lepencei fejlesztési terület is, amely a hotel tőszomszédságában fekszik. Az ára 643 millió forint; ez aprópénz egy ilyen spílernek.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.